Kirepül a gyerek - Hogyan éljük túl?

Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a fiatalok munkába állásának, önállóvá válásának és saját lábra állásának ideje egyre inkább kitolódik. A legfrissebb statisztikák szerint az európai átlaghoz képest is viszonylag későn repülnek ki a családi fészekből a fiatal felnőttek Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2005-ben a 18 és 34 év közötti fiatalok 50 százaléka élt közös háztartásban a szülőkkel, míg 2019-re ez a szám már 62 százalékra nőtt. Ezen belül a magyar férfiak átlagosan 28,5 évesen, a magyar nők pedig 25,8 évesen költöznek el otthonról.

Az esetek többségében a tanulással töltött idő meghosszabbodása, az anyagi, illetve megélhetési nehézségek vagy a munkalehetőség hiánya miatt él még a szülőkkel a “gyermek”. De szép számmal akadnak olyan fiatalok is, akik számára minden feltétel adott ahhoz, hogy külön költözzenek, ők azonban kényelemből mégis maradnak a szülői házban, és akár harmincon túl is élvezik a „mamahotel” teljes körű szolgáltatásait.

Nagy kihívás az anyagi függetlenség

A szakember szerint gyakran előfordul az is, hogy a fiatal felnőtt igyekszik ugyan a saját lábára állni, de a szülők segítsége nélkül ez nem megy.

– A pályakezdő fiatalok közül vannak, akik sokáig egyszerűen nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ezért kénytelenek otthon lakni, míg mások friss diplomásként csöppenve a munka világába nem keresnek annyit, amennyiből el tudnák tartani magukat – magyarázza dr. Komlósi Piroska pszichológus, családterapeuta. – Ezért a szülők kötelességüknek érzik – és ez a saját „jó szülő-szerepük” megéléséhez is hozzátartozik –, hogy amíg tudnak, adnak. Sokaknál ez egy alaptétel, mint ahogy az is, hogy a szülők még idős, nyugdíjas korukban is minden erőfeszítést megtesznek, hogy anyagilag támogathassák a gyerekeiket.

– Vannak persze szülők, akik más lelki alkattal rendelkeznek, vagy akár más családi hagyományt követnek, és úgy gondolkodnak: „Nekem sem adtak a szüleim, engem is kiraktak, nekem sem kötelességem eltartanom a gyerekemet”. Tehát van a társadalomban egy másik viszonyulás is, amely szerint a fiatal felnőtt álljon meg a saját lábán, tanuljon, és tartsa el magát.

– A gyerekek oldaláról nézve a fiatalok egy részének természetes, hogy a szülei adnak: ők azok, akik már mondhatni önző módon teljes természetességgel elfogadnak mindent otthonról, és nem realizálják, hogy az idősödő szülőknek milyen erőfeszítéssel jár az, hogy még mindig a gyerekeikért dolgoznak. Emellett van azok csoportja is, akik mindezt átérzik, és nagyon restellik, hogy még mindig kénytelenek a szüleikre támaszkodni, tehát nehéz szívvel fogadják el a segítséget, de nem tudnak mást tenni, mert nem tudnak máshogy létezni. Számukra ez a fajta anyagi függésben maradás, illetve az anyagi leválás dilemmája érzelmileg is komoly nehézséget jelent.

Húzzuk meg a határvonalakat!

Dr. Komlósi Piroska hozzáteszi: az anyagi függetlenedés mellett sok fiatalnak és szülőnek az érzelmi leválással is meg kell küzdenie.

– A gyerekek önállósodási törekvései nagyon sokszor szorongást mozgósíthatnak a szülőkben, elsősorban azokban az édesanyákban, akik különösen nehezen viselik, hogy „már nincs szükség rájuk”, és már nem ők a központi személyek a gyerekük életében – mondja a szakember. – A szorongás miatt agresszívek, dühösek, büntetőek, bűntudatot keltőek lehetnek, és úgy akarják magukhoz láncolni a gyereküket, hogy elvárják tőle, naponta hívja fel őket telefonon. A telefonhívások ritkulásával pedig érzelmi zsarolásba kezdenek, ami semmiképp sem jó, mivel lelkiismeret-furdalást kelt a gyerekben, aki kényszerből fogja tartani a kapcsolatot az édesanyjával.

„Legyünk büszkék magunkra, mert fontos szerepünk volt abban, hogy a csemete eljutott idáig, és legyünk büszkék rá is, mert a saját lábára állt.”

– Az anyuka számára egyébként a napi telefon arról szól, hogy továbbra is szeretne mindent tudni a gyerekéről és arról, mi történik éppen vele. A csemete megosztja vele az élete történéseit, amit a szülő értékel, véleményez, közben tanácsokkal látja el és terelgeti a gyereket, tehát maximálisan beleszól az életébe, önállótlanságban tartja és megakadályozza abban, hogy felelősséget vállaljon a saját döntéseiért. Ez a gyerek személyiségfejlődésére nézve káros. A tapasztalatok szerint azok a fiatal felnőttek, akiket a szüleik érzelmileg zsarolnak, amellett, hogy folytonos lelkiismeret-furdalással küzdenek, nehezebben találnak önmagukra.

– Egy ilyen helyzetben mindenképpen érdemes meghúzni a határvonalakat. Egyrészt a fiataloknak meg kell értetnünk a szüleikkel, hogy innentől kezdve ez már az ő életük, ők hozzák meg a döntéseket, és vállalják azok következményeit. Szülőként pedig sokkal jobban tesszük, ha pozitívumként éljük meg azt, hogy a gyermekünk felnőtt és kirepült. Legyünk büszkék magunkra, mert fontos szerepünk volt abban, hogy a csemete eljutott idáig, és legyünk büszkék rá is, mert a saját lábára állt, megpróbálja megtalálni önmagát, és önállóan, a mi segítségünk nélkül szeretné kialakítani az új, felnőtt életét.

Másodvirágzás vagy krízishelyzet?

Amikor egy gyermek elköltözik otthonról, ez a fontos fordulópont a szülők közös életét, párkapcsolatát is megváltoztathatja, de legalábbis befolyásolhatja. Ez a változás az esetek egy részében pozitív: attól kezdve a házastársaknak több idejük jut egymásra, emiatt is új életszakasz kezdődik számukra. Lehetőségük adódik megerősíteni a párkapcsolatukat, és újra közel kerülni egymáshoz. Sokan a kapcsolat „másodvirágzásának“ nevezik ezt az időszakot.

– Másfelől számos olyan példát is láthatunk, ahol a fiatalok családból történő kirepülésével a szülők házassága krízishelyzetbe kerül, nemegyszer szakításba/válásba torkollik – teszi hozzá a pszichológus. – Egy rossz házasságban, ahol a szülők számára elsősorban a gyerek jelentette az érzelmi biztonságot, nem a párkapcsolatuk, tehát ahol a gyermek tartotta össze a családot, a csemete elköltözésével nagyon komoly érzelmi hiány keletkezik – főleg azoknál az édesanyáknál, akiknek egész életét a gyermeknevelés töltötte ki. Miután a gyerekek kirepülnek otthonról, az anyukák úgy érzik, céltalanná és értelmetlenné vált minden, és rendkívül nehezen viselik az új helyzetet – a szaknyelv ezt nevezi üresfészek-szindrómának.

– Ha a házastársakat csak az tartotta össze, hogy közösen szülők legyenek, és ha a felek csupán arra „szerződtek”, hogy felnevelik a gyermekeiket, akkor a kitűzött feladat megoldásával a két szülő hirtelen szerepvesztett lesz. A saját szülői szerepüket veszítik el, miközben a házastársi szerepük már jócskán elsorvadt az évtizedek alatt, és most a felszínre kerülnek olyan alapvető különbségek és párkapcsolati problémák az édesanya és az édesapa között, amelyekről addig a gyerekekre való maximális koncentrálás elterelte a figyelmet.

Újra egymásra találhatunk

A családterapeuta úgy véli, ha mindkét szülő kellőképpen elszánt, akkor van esély újraépíteni a párkapcsolatot, és ehhez egyáltalán nem szégyen szakember segítségét kérni egy olyan élethelyzetben, amit nagyon nehéz egyedül megoldani.

„Az elsorvadt szerepet igenis újra lehet éleszteni.”

– Az elsorvadt szerepet igenis újra lehet éleszteni – biztatja az érintetteket a szakember –, hiszen mind a két ember tudja, és jó esetben végiggondolja, hogy nekik még együtt kellene élniük pár évtizedet, együtt kellene örülniük az unokák érkezésének, ami fantasztikusan nagy élmény, óriási ajándék. Ha ezt belátják, akkor józan ésszel elkezdnek tudatosan egymás felé fordulni, mondván, „itt maradtunk ketten, akkor most figyeljünk egymásra, csináljunk egymás kedvére dolgokat, próbáljuk meg kellemessé tenni az együtt töltött időt”, és ha az elhatározás komoly, akkor az új élethelyzet újra egymás felé fordíthatja a szülőket.

– Léteznek csoportos tréningek, amelyek arról szólnak, hogy fokozatosan, szép lassú beszélgetések során miként tud két ember újra megbékélni és közelebb kerülni egymáshoz, hogyan tudnak együtt büszkék lenni a gyerekeikre, és szívből drukkolni nekik. A tapasztalatok szerint, ha erőfeszítéseket tesznek ez ügyben, akkor egyáltalán nem lehetetlen, hogy a felek újra egymásra találjanak. Hiszen együtt éltek 25 vagy akár 30 évig, és ebben a hosszú időszakban nyilván volt sok pozitívum is, sok összetartás. Ezeket a pozitívumokat érdemes újra felerősíteni ahhoz, hogy újra megtalálják az utat egymáshoz.

Törődjünk többet egymással!

Dr. Komlósi Piroska azt tanácsolja a szülőknek: próbálják meglátni a kirepülés pozitív oldalát, és használják ki az ölükbe hullott szabadságot!

– Tűzzünk ki új célokat, próbáljunk ki új hobbikat, valósítsunk meg olyan régi álmokat, amelyekről eddig a gyerek(ek) miatt le kellett mondanunk. Szenteljünk több figyelmet a párunknak, szervezzünk sok közös programot, keressünk olyan elfoglaltságokat, amelyekben mindketten örömünket leljük. Járjunk el együtt szórakozni, törődjünk többet egymással, újra figyeljünk oda a másikra – sorolja a lehetőségeket.

– Egy hosszú házasság alatt egy nőnek kevés ideje jut a barátnőkre, de azért normál esetben megmarad egy-kettő, akik évtizedeken keresztül mellettünk vannak, akikkel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Ha mégsincs ilyen személy az életünkben, akkor keresni kell hasonló cipőben járó asszonyok társaságát, akikkel mégiscsak össze lehet hangolódni. Tehát idősebb korban sem késő barátnőket találni, akikkel meg tudjuk osztani az örömünket és a bánatunkat.

– Emellett azt is fontosnak tartom, hogy mind a két szülő keressen magának autonóm hobbit, és engedjék meg egymásnak, hogy külön töltsék el a szabadidejüket – jegyzi meg a szakember. – A másik, amit minden érintett szülőnek ajánlok, hogy kezdjenek el összejárni egy vagy több másik (házas)párral: szervezzenek közös kirándulást, sétát, kártyapartit, szalonnasütést, filmnézést, ami éppen adódik, mert ez erősíti meg azt az élményt, hogy üres fészekben is lehet vidám, színes családi életet élni – boldog párkapcsolatban.

(fotó: Shutterstock)