„Én” helyett gondolkodjunk „mi”-ben!

Teljesen természetes, hogy emberi kapcsolatainkban újra és újra konfliktushelyzetbe kerülünk. Ilyenkor gyakran ösztönösen támadóan lépünk fel, amire a válasz a védekezés vagy az ellentámadás. Ezek az eszközök azonban csak tovább szítják a feszültséget. Jó lenne a békés megoldásra törekedni. Az empatikus kommunikáció támadó reakció helyett a megértésről, az egymásra figyelésről szól, amelyekkel minőségbeli javulást érhetünk el a párkapcsolatunkban is.

– Ez a fajta kommunikáció arról szól, hogy nemcsak a saját érdekemben, hanem a másikért is képes vagyok az empátiára – mondja Bodnár Csilla klinikai szakpszichológus. – A védekezés-támadás olyan megküzdési módszer, ami az ego középpontba helyezésével harcol az igazáért: nekem kell nyernem, nekem kell megvédeni magam, nekem, nekem, nekem. Ezzel szemben az empatikus kommunikáció az együttműködésen alapszik. Az egyik az „én”-ről, a másik a „mi”-ről szól. Az ősközösségi társadalomban az együttműködés a megélhetés alapját jelentette: mindegy, hogy érzek a másik iránt, muszáj odafigyelni egymásra, hogy legyen mit enni. A versengés lényege ezzel szemben, hogy nekem kell a legerősebbnek lennem, biztonságba kell helyeznem magam a többiekkel szemben.

„Veszélyhelyzetben hajlamosabbak vagyunk az együttműködésre”

– Nagyon fontos kérdés, hogy az ember hogyan érzi magát biztonságban. Akkor, ha hatalmat gyakorolhat a többiek fölött – legyen az a hatalom érzelmi, morális, egzisztenciális megnyilvánulása –, vagy akkor, ha képes megérteni, elfogadni a másikat, olyan módon kommunikálni, ami által megvalósul az együttműködés. Tehát attól függően fogja az egyik (támadó), vagy másik (empatikus) megküzdési stratégiát használni, hogy melyiktől érzi magát nagyobb biztonságban. Meghatározó lehet a környezet: veszélyhelyzetben hajlamosabbak vagyunk az együttműködésre, mint jólétben. Befolyásolja a megküzdési stratégiáinkat a kötődés is. Azok az emberek együttműködőbbek, akik gyermekként is biztonságosan kötődtek a szüleikhez, ami annyit tesz, hogy a szüleik érzelmileg jobban elérhetőbbek voltak és támogatták a gyermek kezdeményezéseit azzal együtt, hogy „védőhálót” biztosítottak nekik közben. Akinél viszont gyengébb a gyermekkori kötődés, azok inkább választják a versengést, a támadást.

„Fontos a másik megértése”

„Nagyon sok párkapcsolatban az jelenti a problémát, hogy a felek nem ismerik el egymás autonómiáját, és az egyik fél nem kíváncsi eléggé a másik szempontjaira.”

– Párkapcsolatok szintjén hasonlóan alkalmazzuk a különböző megküzdési stratégiákat. Itt is megfigyelhető, hogy az egszisztenciálisan jobb helyzetben lévő párok kevésbé érezhetik szükségét az együttműködésnek, míg ahol nagyobb az egymásra utaltság, ott hajlamosabbak a felek az empatikus kommunikációra. Ugyanakkor a párkapcsolat nemcsak gazdasági, hanem érzelmi és szexuális közösség, amihez szükséges a másikkal való együttműködés. Fontos a másik megértése, a másik igényeinek a figyelembe vétele. Nagyon sok párkapcsolatban az jelenti a problémát, hogy a felek nem ismerik el egymás autonómiáját, és az egyik fél nem kíváncsi eléggé a másik szempontjaira. Ilyen esetekben bekapcsolhatnak az otthonról hozott szerepminták, a kötődés nehézségei, amelyek versengésre ösztönöznek, vagy egyszerűen az illető személyiségéből – például nárcisztikus embereknél – hiányzik az a képesség, hogy befogadja a társa érzelmi szükségleteit. Abban a pillanatban támadóvá válik, amikor a párja a saját igényeit megfogalmazza, hiszen azt egy ellene irányuló támadásnak érzi.

Tegyünk a kapcsolatért!

„Azt kellene megkeresni, miben segíthetném a kedvesemet, hogy ő jobb partnerem lehessen az igényeim megvalósításában.”

– Számos előnnyel jár, ha képesek vagyunk empátiával fordulni a kedvesünk felé. Nemcsak a párkapcsolat minősége javítható általa, de énerősítő hatása is van. Az empatikus kommunikáció gyakorlásával teszek a kapcsolatért: nem csupán várom, hogy a párom észrevegye, rájöjjön, mire van szükségem, hanem elkezdem őt figyelni, miért reagál rám így. Vajon ő mit érez? Mire lenne szüksége ahhoz, hogy változtasson? Hogy legyek vele úgy, ahogy az nekem is jó? Abból kell kiindulni, hogy nem véletlenül élünk párkapcsolatban. Bizonyára a kapcsolat elején adott volt a vonzalom, a megértés, az egymásra figyelés, ami valamiért elmúlt, kisiklott. Ahelyett, hogy visszakövetelnénk, úgy kellene nézni a másikra, mint saját szükségleteink erőforrására. Azt kellene megkeresni, miben segíthetném a kedvesemet, hogy ő jobb partnerem lehessen az igényeim megvalósításában. A legideálisabb, ha mindkét fél képes megfogalmazni, mire van szüksége: „Olyan jólesne, ha félretennéd a munkát, amikor hazajövök. Akkor úgy érezném, örülsz annak, hogy megérkeztem.”

Érzelmekkel nem vitatkozunk!

– Nem kell attól félni, hogy a párunk idegenkedve fogadja az empatikus kommunikációt, ha addig nem ez volt a megszokott. Ugyanis a kérdések mögött ott a megértés, az odafigyelés, az üzenet, hogy „fontos vagy nekem”. Ez mindenkit boldoggá tesz! Elfogadjuk a másik érzéseit, nem mondjuk azt, hogy „te ezt nem érezheted”. Helyette azt mondjuk: „Igen, ezt érzed. Elmondanád, hogy miért?”, vagy „Látom, hogy szeretnéd, ha jobban figyelnék rád, de én meg olyan elfoglalt vagyok. Van ötleted, hogy változtassunk ezen?” A terápiás foglalkozások egyik szabálya az, hogy érzelmekkel nem vitatkozunk, mert akkor vége a kommunikációnak, a másik fél bezár. Az empatikus kommunikáció nem hoz mindig megoldást az adott problémára, de fenntartja a beszélgetést, az együttműködést.

Az erőszakmentes kommunikáció tanulható

„Az empatikus kommunikáció nem hoz mindig megoldást az adott problémára, de fenntartja a beszélgetést, az együttműködést.”

– Fontos, hogy belássuk, a támadó fellépéssel, az elhanyagolással csak romboljuk a kapcsolatunkat. Már magával a felismeréssel is a javulás útjára léphetünk. Ha figyelemmel, megértéssel fordulunk a párunkhoz, akkor egy idő után nagy valószínűséggel ezt ő is viszonozni fogja. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, akkor fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a párunknak számítanak-e az érzéseink, szeret-e eléggé. Még ezen a szinten is érdemes elgondolkodni azon, miért nem reagál rám. Üljünk le, beszéljük meg, mi áll a háttérben! Ha nem találjuk automatikusan a megfelelő szavakat, akkor léteznek nagyon jó tanfolyamok, ahol azt tanítják a pároknak, hogyan kommunikáljanak erőszakmentesen egymással: ne legyünk trágárok, sértők a másikkal, hanem azt mondjuk, amit érzünk. A kívánságainkat mondjuk el, ne harcoljunk!

Értsük a saját érzéseinket is!

– Önmagában az nem segít, hogy megtanuljuk a helyes szavakat használni. Az odafigyelés az, ami elindítja a pozitív változást. Nemcsak a másikét, hanem a saját érzéseinket is meg kell vizsgálni. Próbáljuk megérteni, miért vagyunk dühösek egy-egy helyzetben. Jogos-e vajon, amit a másiktól kérek? Indokolt-e, hogy rajta vezessem le a haragomat? Ez az önmonitorozás rész, ami sokat segít. Az empatikus rész pedig az, amikor arra gondolunk: ha most ezért nem szólnék, akkor az milyen örömöt okozna a páromnak? Nagyon sok házasság megmenthető lenne azzal, ha a másikat önálló személyként szeretnénk és fogadnánk el.

(fotó: Shutterstock, privát)