– Egyre több olyan esettel találkozom, amikor a hölgy klienseim elhozzák hozzám a párjukat azzal az aggodalommal, hogy nagyon zárkózottak – kezdi Kigyóssy Örs, a Kétigen Alapítvány operatív vezetője, képzésben lévő pár- és családterapeuta, valamint mentálhigiénés szakember.  – Segítséget kérnek tőlem: hogyan tudnák megnyitni a férfi szívét? Az az igazság, hogy erre nincsen biztos recept. Ami azonban tény, hogy a férfiak biológiai és szocializációs értelemben is különböznek a nőktől, emiatt sokan nehezen, vagy szinte egyáltalán nem képesek beszélni az érzelmeikről. Megfigyelhető, hogy egy-egy önismereti helyzetben csak nagy erőfeszítések árán képesek kifejezni magukat és a kérdésekre is mindössze egy-egy szóval válaszolnak. Többen nem is emlékeznek a gyermekkorukra, vagy ha igen, akkor csak a jóra. A kommunikációs eszköztáruk szintén különböző; elég csak arra gondolni, hogy egy nő akár 30-40 színárnyalatot is képes megnevezni – tudja, milyen az a türkizkék vagy okkersárga –, míg a férfiak jobbára csak az alapszíneket tudják megkülönböztetni. Ilyen kifejezéseket sem hallunk a szájukból, mint például „borzasztóan félek” vagy „repdesek a boldogságtól”. 

„Semmi pátyolgatás” 

– A fizikai felépítésünkben van egy kódolt különbség, de a szocializáció is szerepet játszik a megnyilvánulásainkban. Mi történik például az iskolában, ha elesik egy kislány és lehorzsolja a térdét? Valószínűleg odaszaladnak hozzá a barátnői, felsegítik, megvigasztalják, ha sír és segítenek lemosni a sebet. Ezzel ellentétben mit mondanak a barátai ugyanebben a helyzetben egy kisfiúnak? „Kelj fel, játsszunk tovább!”, vagy „Szedd össze magad!” – azaz semmi pátyolgatás. A biológiai rendszerünkben való különbözőségre visszatérve pedig több kutatásban is kimutatták, hogy a magas tesztoszteronszinttel rendelkező kisbabák kevésbé tudják felismerni, leképezni és visszatükrözni édesanyjuk arckifejezéseit, tehát egy genetikai sajátosságról is beszélünk.  

„Mindent egymástól akarunk” 

Örs kitér a régi idők nemi szerepeire is, azon belül a verbális kommunikáció hiányára.  

– A férfiak évezredeken keresztül vadászatból éltek. Amikor egy vadat próbáltak elfogni, csendben kellett maradniuk, nehogy elriasszák a zsákmányt. Egy nyelvfejlődési elmélet szerint nem volt párbeszéd, mindössze hümmögéssel, tekintettel vagy mutogatással kommunikáltak. Tudták a célt és mentek előre, nem folytattak eszmecserét arról, hogy mennyire félnek vagy szoronganak a haláltól. Ellenben a hölgyek gyűjtögettek és csicseregtek egész nap. Akkoriban vette kezdetét a pletykálkodás, amihez bizony szavak kellettek. Talán ezért alakulhatott teljesen különbözőképpen a nyelvfejlődés a nőknél és a férfiaknál. Akkoriban előny volt, hogy a férfiak elnyomták az érzéseiket annak érdekében, hogy bátran tudjanak fellépni egy életet veszélyeztető helyzetben, ma már azonban ezek az ellentétek jobban kiütköznek a párkapcsolatokban. Együtt élünk a nap 24 órájában, minden érzésünket és figyelmünket egymásnak szenteljük és a másiktól várjuk vissza ugyanezt. Míg régen egy egész falu elégítette ki ezeket a kommunikációs szükségleteket – beszélgethettünk a pappal, a kocsmárossal, a pékkel –, voltak erős női és férfi közösségek, ma már mindent egymástól akarunk. 

„Nem lehet úgy élni, hogy éveken át nem veszünk levegőt” 

A szakember úgy véli, hogy az érzések elnyomása hosszútávon nem járható út. 

– Ahhoz, hogy egy férfi hatékony legyen, meg kellett tanulnia háttérbe szorítani az érzéseit. Nehezen tudna úgy hosszan koncentrálni nagy figyelmet igénylő feladatokra, hogy közben azon gondolkodik, éppen mitől szorong vagy fél. Most feladat van, dolgozni kell. Régen az életben maradásért kellett küzdeniük, az élelmet kellett előteremteniük, és bár ma már nem így élünk, de ugyanaz a program fut bennünk: azért kell minden belső szükségletet a háttérbe szorítanunk, mert az életünk fenntartásáért kell tevékenykednünk. Jó ebbe belefeledkezni, hatékony, hogy a munkára tudunk koncentrálni, de nem lehet úgy élni, hogy éveken keresztül nem veszünk levegőt és nem nézünk rá arra, hogy hol fáj, és hol szorít! 

„Fontos a generációk közötti párbeszéd” 

– Sok nő kérdezi tőlem, hogyan segíthet megnyitni a férfit. Az az igazság, hogy ez az ő belső útja és neki kell végigsétálnia rajta. Ami ebben segített annak idején és segíthetne ma is, azok a férfi közösségek, az olyan társaságok, amelyekben beszélgethetnének, gondolkodhatnának és eszmét cserélhetnének egymással a nőkről, önmagukról és a világ dolgairól. Régen megtették ezt aratás vagy más fizikai munka közben, de ma is vannak sportklubok és különböző fórumok, amelyekben ez kivitelezhető lehetne. Ami szintén nagyon fontos, az a generációk közötti párbeszéd. Legyen valaki, aki már előrébb tart az életben, tapasztalatokban gazdag és tud bölcs tanácsokat adni a fiatalabbaknak. Én személyes példámon keresztül élhettem át ennek erejét, amikor egy 30-40 fős legénybúcsún vettem részt. A húszas éveiben járó társaim azt taglalták, hogy mennyire nagy felelősség az elköteleződés: megígérni valakinek, hogy le fog élni vele egy egész életet. Majd „színre léptek” a középkorú férfiak, akik már férjek, apukák voltak és elkezdtek a házasság és a szülőség örömeiről beszélni. Telt az idő és azon kaptuk magunkat, hogy a legénybúcsús iszogatás teljesen más irányt vett: körbejártak a babafotók és az apukák elmesélték, mekkora élmény volt először kézbe venni a kisbabájukat, babaúszásra vinni őket és látni, ahogy megteszik az első lépéseiket. Mennyire elképesztő belegondolni: egy örömteli este eredményeképpen most itt egy lény a karjaikban, aki előtte nem is létezett… Ezért nagyon fontos, hogy a férfiak egymás között beszélhessenek, hiszen ezeket a bennük élő kételyeket és kérdéseket a nők nem tudják megválaszolni. Sokan félnek is kimutatni az érzéseiket még a párjuk előtt is, nehogy gyengének gondolják őket, viszont, ha látják, hogy más férfitársuknak is „szabad” felvállalni azokat, akkor nekik miért ne lehetne? 

Az apává válás megtöri a jeget 

Szabó Győzőné Magdi korábban a Családbarát Magyarország Központ Gyermekút projektjében segédkezett, több szakmai írás is született keze nyomán. Hivatását tekintve pszichológus és coach, fő tevékenysége a felsőoktatásban való tanítás. Háromgyermekes édesanya és tízszeres nagymama, így szakmai tapasztalata mellett személyes érintettségből is közel áll hozzá ez a téma.  

– A férfiak érzelmi fejlődése szempontjából a lehető legideálisabb és legszebb mérföldkő az, amikor apává válnak – kezdi Magdi. – A legújabb kutatások szerint a babavárás ideje alatt a férfiak szervezetében is történnek hormonális változások, amelyek hozzásegítik őket egy másfajta érzelmi viszonyuláshoz. Ez az empátia érzése, azon belül is az érzelmi, valamint a kognitív, azaz az értelmi ráhangolódás. Nőként, amit tehetünk, hogy már a terhesség időszakában bevonjuk a párunkat mindenbe, és lehetővé tesszük számukra a babára való felkészülést. Ez a szocializációs folyamat segíti a férfit apává válni. A picivel töltött idő az ő személyiségfejlődésében is olyan pozitív változásokat fog hozni az empátia fejlődésén keresztül, amelyet más területeken, akár a munkahelyén is kamatoztathat majd. Várhatóan együttérzőbb, türelmesebb és teherbíróbb lesz, ami bármely szerepben csak előny lesz számára.  

– A gyermek értelmi fejlődésére és kreativitására is nagy hatással van a férfi minta, azaz a nagyobb kockázatvállalás és a kezdeményezőkészség, amely a későbbiekben jobb tanulási eredményben realizálódhat.  Azért is fontos a korai szakaszba való bevonódás, hogy ez a kötődés minél előbb kialakulhasson. Fontos szerep jut a férfiaknak a gyermeki agresszió levezetésében is, amelyet nem elnyomni kell, hanem megtanulni kontrollálni. Ebben segíthet sokat egy apával való játékos birkózás, bokszolás, lökdösődés. A mai gyermekpopuláció égető problémája az agressziókezelés. Ennek egyik jelentős okát én az apákkal való koragyermekkori kapcsolat hiányában is látom, ugyanis egy kontrollált és kulturálisan szabályozott agresszió megtapasztalását csak egy apa tudja a gyermekének megadni.