Tábortűzből cserépkályha, avagy megélni a szerelmet húsz év után is

Aki titeket ismer, veletek kapcsolatban hatalmas szeretetről és szerelemről beszél.

Eszter: Úgy érzem, ez igaz! A kapcsolatok elején a szerelem nagyon nagy lánggal ég, aztán az évek múlásával ez alábbhagy. Mi azt vettük észre, hogy – bár átalakult a szerelmünk, hiszen több mint 18 éve vagyunk házasok – most is velünk van. Ha az ember folyamatosan dolgozik ezen, akkor meg tud maradni…

Rudi: …csak a fókusz kerül át máshova! Amikor ketten voltunk, akkor a szenvedély tüzével csak egymásra figyeltünk. Aztán jöttek a gyerekek, így természetesen a család irányába történt a fókuszálás. De mindig nagyon fontosnak tartottuk a kettőnk szerelmét, mert életre szóló kapocs ez: amikor a gyerekek elmennek, mi akkor is együtt leszünk! Úgy érzem, a mostani szerelmünk sokkal mélyebb, mint annak idején volt: ha az a régi tűz egy tábortűz volt, akkor ez a mostani finoman duruzsol a cserépkályhában, de mégiscsak sokkal jobb hozzábújni, és a melegét érezni.

Mégsem könnyű a másikat minden pillanatban szeretni…

Eszter: „Csapatjáték szerelemmel” – ezt a szlogent választottuk a Házasság Hetére a legfőbb üzenetünknek. A csapatjáték nálunk nagyon erős: ketten és a hat fős családunkban is tudunk úgy működni, hogy önmagunk helyett a másik érdekét helyezzük előtérbe. Amikor csak lehet, a mi-t választjuk az én helyett, a közös életünket az egyéni helyett. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne hobbink, vagy Rudi nem mehetne el sörözni a barátokkal. Vannak önálló programjaink, de jó nekünk ebben a családban együtt lenni! Rudival nagyon jól megtaláltuk az összhangot, az évek alatt ráéreztünk, hogy így vagyunk igazán erősek.

„Csapatjáték szerelemmel”

Rudi: Sokat számít, hogy Eszter velem hasonló értékrendű ebben a csapatban! Persze sok mindenben különbözünk, de ezt el tudjuk fogadni, és próbálunk alkalmazkodni egymáshoz. Folyamatosan törekszünk arra, hogy figyeljük a másik reakcióját. Hogy miért fontos ez? Nemrégen olvastunk egy izgalmas cikket egy svájci kutatásról. Kiderült, hogy míg a házasság elején 42 százalékban ismerjük a társunkat, tíz évvel később már csak 36 százalékban... Gary Chapman szeretetnyelvekről szóló könyve rámutat arra, hogy ami számomra örömet okoz, az a párom számára egyáltalán nem biztos, hogy ugyanezt jelenti. Nekem arra kell rájönnöm, hogy mi az ő kis boldogsága, szeretetnyelve, és ezt nap mint nap tudnom kell hasznosítani.

A házasság folyamatos munka?

"csapatmunka helyett inkább csapatjáték"

Rudi: Én inkább úgy mondanám, hogy életre szóló edzés, amiben egy picit sem csillapodhatunk! Szokták mondani, hogy képezd magad, mert az fenntartja az érdeklődésedet a világ felé. Ugyanígy a házasságban is állandóan munkálkodnunk kell azon, hogy legyenek közös programjaink, töltsünk együtt minőségi időt, fordítsunk a kapcsolatunkra energiát. Persze ez fáradtság és idő is, hiszen valami másból le kell csippenteni, hogy heti rendszerességgel együtt tudjunk lenni, vagy a családdal esténként le tudjunk ülni vacsorázni. Áldozatokkal is jár, de nagyon meghálálja magát, mert egy idő után azt látjuk, hogy otthon harmónia lett. Ez csapatmunka helyett inkább csapatjáték, mert úgy jó, ha mindezt örömmel csináljuk...

Eszter: …de persze vannak olyan időszakok is, amikor az ember azt érzi, hogy picit mélyen van. Amikor a gyerekek kicsik voltak, Rudi sokszor nem volt otthon, mert akkor indította a vállalkozását. Egyik képem ebből az időből az, hogy vasárnap tolom a babakocsit, két gyerekkel bóklászom az utcákon, és kissé elveszettnek érzem magam. Szerencsére akkor ez nem tűnt fel: tudtam, hogy Rudi azért nincs velünk, mert dolgozik. Bíznunk kell annyira a társunkban, hogy elhiggyük: amit csinál, azt értünk is teszi.

És mit tehet a pár, ha a házasság komolyabb lejtmenetbe kerül?

"egy házasságot rendbe tenni jóval több munkát jelent, mint udvarolni"

Rudi: nem szabad engedni, hogy kiürüljön a kapcsolat! Szerintem az a legnagyobb probléma, hogy a házasságokat nem ápolják, így egy idő után elgazosodnak. Akkor viszont már nagyon nehéz rendbe rakni, kigyomlálni őket! Ráadásul előfordul, hogy olyan dolgokat is kihúzunk ilyenkor, amiket nem kellett volna… Nem szabad engedni, hogy lejtmenetbe kerüljön a kapcsolat, mert nehéz visszarántani! Ötven éves kor körül aztán megjelenik a válások második hulláma. Ilyenkor mennek el a gyerekek, és a párok megkérdezik maguktól: „mit keresek én itt ezzel az emberrel?” Folyamatosan dolgoznunk kell azért, hogy frissen tartsuk a kapcsolatot. A felsővezetők is tudják, hogy a vállalat stabilitása érdekében ezt a csúcson is meg kell tenni, mert ha nem figyelünk, éppen itt kezdődhet a lejtő… Egy házasságot rendbe tenni jóval több munkát jelent, mint udvarolni vagy figyelni a másikra, mert a sebeket gyógyítani nem kis idő! Ne várjuk, hogy ezek eltűnnek, és ugyanolyan lesz a kapcsolat, mint az elején volt! Sosem lesz már a régi, de lehet, hogy annál jobb lesz, ha mind a két fél fektet bele energiát!

És mi a helyzet a mindennapos problémákkal?

Rudi: Pécsi Ritától tanultuk, hogy azokkal a dolgokkal, amik egy év múlva nincsenek hatással az életünkre, ne foglalkozzunk, nem érdemes problémázni rajtuk. Nagyszerű módszer ilyenkor a kő-papír-olló játék. Ki vigye le a kutyát? Ki ihat kettőnk közül a vendégségben? Milyen legyen a hálószoba falának a színe, vagy melyik gyerek üljön az autóban a hátsó sorban? Ezeket a kérdéseket - amik folyamatos vitára is okot adhatnának - könnyen és egyszerűen meg lehet oldani a játékkal.

"a jegyesek nem is a házasságra készülnek, sokkal inkább az esküvőre"

Eszter: Vannak esetek, amikor erőt kell venni magadon, mert tudod, hogy a másiknak éppen az fontos, ami neked nehézséget okoz. Nekem sokszor kényelmetlen, hogy Rudival időnként el kell mennem különböző eseményekre, ez nem az én stílusom. De tudom, hogy fontos neki, hogy mellette legyek, hát erőt veszek magamon, csinosan felöltözöm, és megyek. Sokszor jó, ha tudunk vállat rántani, és a kevésbé fontos dolgokra azt mondani: mindegy. És ez fordítva is igaz: kis ügyekből hajlamosak vagyunk nagyot kreálni. Észrevettük például, hogy a jegyesek nem is a házasságra készülnek, sokkal inkább az esküvőre…

Rudi: …apropó: a mi esküvőnkről még mindig nincs kész az album, de erre szoktam azt mondani, hogy inkább legyen jó házasságunk album nélkül, mint tökéletes albumunk, amit szétköltözéskor el kell osztanunk. Bár nekünk amúgy is a világ leggyengébb fotóit sikerült akkoriban összehoznunk egy segédfotós jóvoltából …

Ti hogyan tartjátok frissen a házasságotokat?

Eszter: Igyekszünk minél több időt tölteni egymással! Nem szoktuk ezt megtervezni, nem mondjuk ki, hogy minden szerda este a miénk, csak megyünk, amikor alkalom adódik: színházba, előadásokat hallgatni, de legutóbb például vezetéstechnikai tréningre jutottunk el együtt…

Rudi: … és két hete közösen festettünk egy képet! Instrukciókat kaptunk, mit hogyan csináljunk, és gyönyörűt alkottunk, közben nagyon jól éreztük magunkat! De nemcsak az együtt töltött minőségi idő alatt figyelhetünk a párunkra, hanem a hétköznapi dolgok kapcsán is! Ha Eszternek úgy jó, hogy én balról jobbra törlöm le a port, akkor úgy teszek, hogy neki tessen. Miért kéne ebből elvi kérdést csinálni? Én viszont szeretem az ingeimet a szekrényben begomboltan tárolni - ő ezt szívesen megcsinálja, mert fontosnak tartja, hogy jól érezzem magam. Mi, férfiak hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy egy életen át udvarolni kell a nőnek. Ugyanúgy lesegíteni róla a kabátot, mint régen, figyelni rá, és megdicsérni, ha csinos. De ez is kétoldalú: Eszter tudja, hogy szeretem, ha csinos, ezért így öltözködik, én pedig mindig megdicsérem, és ez jól esik neki. De ne feledkezzünk meg a rendszeres szexuális életről sem, mert ez is kell a tűzhöz! Ha másként nem megy, tudatosan készüljünk ezekre az alkalmakra. Mindenkinek jó, ha friss és boldog a házasság, egy feszült otthonba kinek van kedve hazamenni? Szerencsére a mai világban száz helyről kérhetünk segítséget: lelkiatyától, mediátortól, pszichológustól. Ráadásul, ha együtt megyünk a segítőhöz, az azt jelenti, hogy mindkettőnkben megvan a hajlandóság a változtatásra, ez pedig hatalmas lépésnek számít. Ne hagyjuk, hogy lehúzzon bennünket a probléma! Energia kell minden újításhoz: radírozzunk ki, ami eddig volt, és találjuk ki úgy, hogy az működőképes legyen!

Eszter: Nagy segítség, ha a bajban tudunk a barátokkal beszélgetni! Lehet, hogy ők is hasonló problémákkal küszködnek, és tudnak tanácsot adni.

Négy gyermekkel, és a számtalan vállalt feladatotokkal nem lehetnek könnyűek a hétköznapjaitok…

Eszter: Előfordul, hogy elalszom az esti imánál, de Rudi ilyenkor egyenesbe tudja tenni a dolgokat, lefekteti a gyerekeket, elpakolja a vacsora maradékait. Jó, ha a másikban ennyire lehet bízni, megnyugtat a tudat, hogy ha én kidőlök, ő akkor is ott van helyettem.

"meg kell látnunk, hogy a másik igyekszik"

Rudi: A csapatjáték a hétköznapokban is jól működik: Eszterrel félszavakból is megértjük egymást. Otthon, munka után én is szoktam mosogatni, mosni, letörlöm a pultot, vagy foglalkozom a gyerekekkel. Ha látom, hogy Eszter fáradtabb, akkor többet vállalok, a feladatmegosztás nálunk sosem elvi kérdés. Szerintem nem az a fontos, hogy egy férj ugyanolyan szépen tud-e mondjuk takarítani, mint a felesége, hanem hogy hajlandó-e csinálni. A kollégáimnak azt szoktam mondani, hogy nem baj, ha nem tudnak mindent szakmailag, mert minden tanulható. A fontos az, hogy lássam bennük a motiváltságot. A párkapcsolatnál is így van ez: már az elején lehet érezni és látni, hogy a két fél akar-e energiát tenni a kapcsolatba, vagy csak élvezni akarják azt. Ezt az energiát aztán az élet más területébe - a házimunkától a gyereknevelésig, és a kapcsolat fenntartásáig - is bele tudják tenni. Viszont fontos, hogy értékeljük a párunk hajlandóságát akkor is, ha az eredmény nem lesz tökéletes, mert az állandó szemrehányások mérgezik a kapcsolatot: „ezt se csinálod meg, és azt se”, „miért nem lehetsz olyan szép?”. Meg kell látnunk, hogy a másik igyekszik, és tudnunk kell bizalmas légkörben megbeszélni a dolgokat!

A családi csapatotok is sikeres?

Eszter: Szeretünk együtt lenni! A közös programok mellett a mindennapi családi vacsorák is nagyon fontosak! Bár a nagyok későn érnek haza, és sokszor Rudi is, igyekszünk mindenkit megvárni, hogy együtt ehessünk. Ilyenkor nem az a lényeg, hogy mi a menü, hanem a hosszúra nyúló beszélgetések, amik az asztal körül kialakulnak. Megbeszéljük, kivel mi történt az iskolában, óvodában, de az is gyakori, hogy Rudi a napi munkájából a gyerekek elé tár egy-egy esetet, és megkérdezi tőlük, hogyan oldották volna meg azt. Hála Isten, a gyerekek sokat mesélnek, mert van erre idő. Vacsora után szoktunk együtt imádkozni, ekkor köszönetet mondunk, hálát adunk azért, ami jó volt a napban. Aranyos, hogy a hétéves kis Balázsunkról nemrég derült ki, hogy az Üdvözlégy Mária szövegében az „áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”-t valamiért úgy mondja: „áldott a te méheknek gyümölcse, Jézus”…

Annyi mindent csináltok! Négy gyermeketek mellett jegyeseket készítetek fel a házasságra, közösségbe jártok, és nagy baráti körötök van. Rudi sikeres vállalkozásokat visz, egy óvoda fenntartó egyesületét vezeti, plébániai táborokat szervez, templomi képviselőtestületi tag, vasárnaponként pedig áldoztat is.

"Rajtad múlik!"

Eszter: Rudi örökmozgó típus…

Rudi: …ha valamit szeretnél, azt meg tudod oldani, legyen szó kettesbeni időről vagy feladatvállalásról. Rajtad múlik! Közben mindezzel a gyerekeket is önállóságra neveljük, és ez szerintem hasznukra válik. A nagyok például már ügyesen tudnak a kicsikre vigyázni, ha mi nem vagyunk otthon.

Mit jelent nektek az, hogy a 2020-as Házasság Hete rendezvénysorozat arcai vagytok?

Rudi: Amikor először felmerült az ötlet, feltettük magunkban a kérdést: tudunk-e hitelesek lenni? Tudunk-e olyan üzeneteket átadni, ami fontos lehet a házasságra készülőknek, vagy a házasságban élőknek? Aztán a családból és a barátoktól is megerősítést kaptunk, hogy ha önmagunkat adjuk, az elég lesz. Egyébként az elmúlt pár hónap minket is megerősített, hiszen az előadásokra, interjúkra készülve folyamatosan a házasságunkról gondolkodunk, együtt ötletelünk, beszélgetünk, programokra megyünk.

Eszter: Tényleg jó időszak ez: a régi emlékek felelevenednek, új nézőpontok kerülnek elő. Olyan ez, mintha lelki wellnessen lennénk, közösen. Egyébként én nem gondoltam volna, hogy valaha is nyilvánosan fogok szerepelni, most mégis benne vagyok, köszönhetően Rudinak, aki rábeszélt, hogy mondjunk igent a felkérésre. Jó, hogy a társunknak hála olyan vizekre is evezhetünk, amerre magunktól nem mennénk…

Rudi: … és ehhez kell Eszter, mert ő mindenhova jön velem!

(Fotó: VivienNaomi Photography/Harmat és Semsei Rudolf/Dobay Eszter)