– A kötődés szó már önmagában is gondolkodásra ad okot – kezdi György Margit. – Szótöve a köt, amelyből legtöbben a kötésre, a kötélre, a kötelességre vagy a kötelezettségre asszociálunk. Ódzkodunk tőle, hiszen nem akarjuk, hogy gúzsba kössenek minket, márpedig, ha be vagyunk zárva, úgy elveszítjük a szabadságunkat, nem igaz? Holott a kötődés ugyanúgy jelenthet biztonságot, mint bezártságot, a kérdés csupán annyi, hogy melyik oldalról vizsgáljuk a helyzetet. Kevés minta áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy miként tudjunk az önállóságunkat, a szabadságunkat és az identitásunkat megőrizni a párkapcsolatunkban is, többségében ezért félünk annyira az elköteleződéstől.  

Tartanunk kell a lépést 

– Az nem vitás, hogy az évtizedek elteltével nagyot fordult a világ, minden megváltozott, így a párkapcsolatok milyensége is – folytatja a szakember. – Amit tudunk, hogy ezekben az évtizedekben kevesebb házasság köttetett és a válások aránya is nagyobb lett, arra azonban nem kapunk választ, hogy vajon mi állhat a háttérben? Amiben talán a legnagyobb fordulat történt, az az, hogy a mindennapjainkat az állandóság és a változás közötti folyamatos ingázás tölti ki. Mindkettő nélkülözhetetlen az egészséges élethez, viszont tudnunk kell, hogy hol és mikor van szükség az egyikre és a másikra. Az értékrend szintén átalakult körülöttünk és kevesebb biztos pont, úgymond kapaszkodó van, amire támaszkodhatunk, ezáltal folyamatos megújulásra van szükség. Elég, ha belegondolunk abba, hogy a munkakörök is villámgyorsan változnak, régi szakmák tűnnek el és újak lépnek a helyükbe, nekünk pedig tartanunk kell a lépést. Nincsen ez másképp az élet más területein, így a párkapcsolatokban sem. Akik nem tudnak a változásra megfelelően reagálni, azoknak a házassága hamar zátonyra futhat, ahogyan azon pároké is, akiknél nincs semmilyen állandóság és stabilitás, csak sodródnak az árral.  

Változás kell az állandósághoz is 

– A legfontosabb az egyensúly megtalálása – emeli ki Margit. - Adjunk biztonságot egymásnak és igyekezzünk ezt az érzést maximálisan megélni. Ne feledjük el azonban, hogy változás kell az állandósághoz is, ezért bátran nyissunk az újdonságok felé, hogy az elköteleződés sziklaszilárd maradhasson. Sokaknál megtörik a kapcsolat, ugyanis a felek nem mernek kipróbálni valami mást, vagy a saját tárházukból előcsalogatni egy addig ismeretlen oldalukat. Időnként pedig igenis arra van szükség, hogy meglepetést okozzunk egymásnak, vagy ketten létrehozzunk valami újat. Költözzünk máshová, ha nem szeretünk az adott helyen élni, találjunk egy közös hobbit vagy fedezzünk fel új tájakat a természetben, izgalmas ízeket a konyhában. Mindenki elhozza otthonról a saját kis „csomagját” a kapcsolatba, a lényeg, hogy ezeket egyesítve fel tudjunk valamit közösen építeni. Amikor igent mondunk a házasságra, a szándék ugyan megvan bennünk az elköteleződésre, de sokszor menet közben derül ki, hogy mégsem olyan kellemes az a közös út, mint ahogyan elsőre képzeltük – pedig a legtöbb esetben „csak” dolgozni kellene a kapcsolaton. 

Mindig rakni kell tűzre, hogy loboghasson 

– Képzeljünk el egy kandallót. Belepakoljuk a farönköket, ropog a tűz. Ha odaülünk mellé, melegítjük a kezünket és arra számítunk, hogy életünk végéig lobogni fognak a lángok, csalódnunk kell majd. Azonban, ha folyamatosan rakunk a tűzre, úgy sosem fogunk fázni. Ugyanez vonatkozik a kapcsolatokra is. Az a mi döntésünk, hogy fáradságos munkával ugyan, de hajlandóak vagyunk-e minden egyes nap fát hasogatni. Természetesen feloszthatjuk a feladatokat egymás között: egyik nap az egyik, másik nap a másik nem engedi, hogy kialudjon a tűz. A tudatossághoz az is hozzátartozik, hogy nemcsak energiabefektetésre van szükség, hanem „költsége” is van a kapcsolatnak, ez pedig a minőségi idő, amit egymásra fordítunk. A gyermekek ellátása, a ház körüli teendők és a kert gondozása mellett a romantikus oldalunkat is táplálnunk kell. Sétálni, randizni járni, kikapcsolódni, hiszen, ha ez nincs tudatosan betervezve, úgy könnyen elúszhatunk a hétköznapok terhei alatt és egyszer csak azt vesszük észre magunkon, hogy már nincs is miért vinni ezeket a terheket.  

Igent mondunk a közös „rosszra” is 

– Házasságkötéskor különbözőféleképpen köteleződünk el. Az egyik fél arra szerződik, hogy hűséges lesz, a másik nagy családra vágyik, van, akinek az a fontos, hogy egy biztos anyagi háttér legyen mögötte, és így tovább. Arra azonban kevesen gondolunk, hogy folyamatosan változik az élet, változnak a gondolatok, az érzések, és ezáltal mi is változunk. Nem ugyanazok az emberek leszünk 10-20 év múlva, mint akik most vagyunk. Nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, hogy amikor egymást választjuk, akkor elköteleződünk a másik múltja, jelene és jövője mellett is. Nem szabad csak az orrunk hegyéig látni, hiszen a jó mellett ott lesz majd a rossz is, amire vállalkoztunk. Abban az adott pillanatban még nem tudjuk, hogy pontosan mi vár ránk a jövőben, de bármikor jöhet majd egy haláleset, anyagi csőd, betegség vagy más tragikus életesemény, amikor össze kell tartanunk, nem pedig az első adandó alkalommal feladni és keresni mást. Tudnunk kell, hogy kik vagyunk, mitől vagyunk szerethetőek és mit tudunk nyújtani a partnerünknek, hogy önmagunk legjobb verziói lehessünk a másik mellett és a kedves, szeretetteles énünk tudjon megnyilvánulni, a hiányosságainkon pedig közös erővel munkálkodhassunk.