Van segítség a vírusrettegés ellen!

Nyelvújító hatása is lett a járványnak, ma már gyakran használjuk a vírusstressz kifejezést. De mit jelent ez?

– A stressz olyan állapot, helyzet, amihez az adott személynek erőforrásokat kell mozgósítania azért, hogy megküzdjön vele. Akkor válik krónikussá, ha a mozgósítható erőforrások nem elégségesek.

Milyen mozgósítható erőforrásaink vannak?

– Olyan stratégiák ezek, amelyek abban segítenek, hogy a stresszre adott reakciót, például a szorongást vagy a rossz közérzetet elkerüljük, megoldjuk, megszüntessük.

Tartós állapot a stressz?

– Alapvetően a mindennapjaink része. Csakhogy van belőle jó és rossz. Jó, amikor mondjuk egy születésnapi bulira készülünk. Ez az úgynevezett eustressz. Jó érzést okoz, miközben a reakciók nagyon hasonlóak a distresszhez, ami viszont negatív helyzetekkel kapcsolható össze. Mindkettőnél ugyanazt érezhetjük, csak az nem mindegy, hogy mi a várt végkimenetel.

Szűkítsük a kört, mi a vírusstressz?

– A vírushoz kapcsolódó reakció, amit kontrollálni próbálunk. Mindannyian igyekszünk kontrollt gyakorolni az életünkre. Vannak olyan helyzetek, amikor ez nem sikerül. Előfordul, hogy képesek lennénk rá, mégis kudarcot vallunk.

A vírus melyik körbe tartozik, a kontrollálhatóba vagy a kontrollálhatatlanba?

– Mindkettőbe. Ha betartjuk az óvintézkedéseket, elkerülhetjük a fertőzést. De megvan az esélye annak is, hogy megfertőződünk. A betegség lefolyására viszont szinte egyáltalán nincs hatásunk. Kórossá akkor válik a helyzet, amikor túlzásba visszük a kontrollt. Amikor kényszeressé válik a kézmosás, vagy amikor már annyit fertőtlenít a páciens, hogy a sok szer felmarja a bőrét. Az is túlmutat a normális reakción, ha egy egyébként nem veszélyeztetett csoportba tartozó ember megszüntet minden kapcsolatot, találkozást, maszkban sem mer kimenni az utcára. Ez túlzásba vitt kontroll. Ennek ellentettje az egész helyzet tagadása. Az sem normális állapot, amikor a páciens egy mesterségesen előállított helyzetet teremt, nem hajlandó maszkot viselni, indokolt esetben sem mos kezet, és úgy érzi, így visszakapta a normális életét – ő így próbálja kontrollálni a helyzetet.

Mi a normális?

– Mindig az, ami funkcionális. A kényszeres kézmosás, fertőtlenítés, az emberek kerülése, a rettegés egy egyszerű bevásárlástól, az diszfunkcionális, magyarul nem normális. A normális az, ami nem okoz fennakadást az életünkben.

Mitől függ, ki hogyan dolgozza fel a szokatlan helyzetet?

– A személyiségtől, de akár az egyént érő történésektől is. Akinek elhunyt egy közeli hozzátartozója a koronavírus miatt, annál indokolt a normálistól eltérő reakció.

Ömlik ránk a sok információ a médiából. A folyamatos tájékozódás a helyes, vagy inkább az ettől való elzárkózás?

– Az arany középút. Ebben a WHO-ra tudok hivatkozni. A szervezet is azt tanácsolja, mindenki csak egy-két, számára megbízható hírportált keressen fel. Mindent elolvasni fizikai képtelenség, ráadásul egy álkontroll érzetet adhat, ami nemhogy segíti, hanem éppen gátolja a normális, élhető életet. Néhány trükk segíthet, hogy megőrizzük a mentális egészségünk. Amennyire lehetséges, tartsuk a kapcsolatot a környezetünkkel. A napirend felállítása és betartása is fontos, otthonról se az ágyból dolgozzunk. Felértékelődik a testmozgás, a séta. Fontos a friss levegő, és az, hogy oldjuk a monotóniát.

Életkortól függetlenül válthat ki stresszt a vírustól való félelem. Az egészen kicsi gyerekeket sem kíméli. Van, aki nem érti, miért nem mehet a nagyszülőkhöz, mást a fertőződés veszélye riaszt meg. Hogyan lehet ezen segíteni?

– Óriási szerepe van a kommunikációnak. Fontos, hogy a gyerekek ne a televízióból, rádióból értesüljenek a járvánnyal összefüggő információkról, hanem a szüleik tájékoztassák őket. El kell mondani például, hogy az előírások betartása a nagymama érdekében van, de a járvány után újra lehet majd találkozni vele. Egy kisgyerek a megszokott találkozók elmaradását nagyobb traumaként élik meg, mint a felnőttek.

A vírus a kamaszok mindennapjait is átszabta. Ebben az életszakaszban járnának bulizni a fiatalok, a szülők helyett a kortársakkal töltenék szívesebben az idejüket. Nekik hogyan lehet segíteni?

– Amit csak lehet, kreatív módon meg kell próbálni átvinni az online térbe. És maszkban a szabadban is találkozhatnak, sőt, az sem ördögtől való, ha átmennek egymáshoz. Persze nem tömegesen, hanem egyenként, a kézmosás, a maszkviselés és a távolságtartás szabályait betartva.

Az idősek a legveszélyeztetettebbek. Sokan félnek a fertőzéstől, mások nehezen viselik, hogy nem találkozhatnak a családjukkal. Miként lehet elviselhetőbbé tenni a távolságot?

– Nagyon sok idős ember egyedül él. Elváltak, megözvegyültek, a gyerekek kirepültek. Elmagányosodtak. Van, akinek a boltba járás vagy a háziorvos felkeresése is szociális interakció. Erre most kevesebb lehetőség van, és lássuk be, legtöbben digitálisan sem annyira felkészültek, hogy a kapcsolattartásnak ez a formája némi enyhülést hozzon számukra. Nem biztos például, hogy a nagymama az unoka segítsége nélkül is tud skype-olni.

Mi a megoldás?

– Már az is sokat segíthet, ha a családtagok az erkély alá állnak és úgy beszélgetnek idős hozzátartozójukkal. Esetleg megkérik, hogy a legközelebbi találkozóra készítse el a nagymama az unoka egyik kedvenc sütijét, a nagypapa meg javítsa meg a kisautót. Bármi jó, ami kizökkenti őket a magányból.

Mikor nem elég a család segítsége, milyen tünetek indokolják a szakember bevonását?

– Akkor érdemes külső segítséget kérni, ha a rossz, szokatlan, a normálistól eltérő állapot hosszabb ideig, egy-két hónapnál tovább fennáll, és úgy látjuk, hogy az adott személy képtelen önmaga kikeveredni ebből. Aki panaszkodik, hogy hetek óta rosszul alszik vagy nincs étvágya, előfordulhat, hogy valami lelki bajjal küzd. A hozzátartozó ilyenkor már csak úgy tud segíteni, hogy szakemberhez irányítja a családtagját.

A szakember csak akkor foglalkozik a pácienssel, ha ő maga jelentkezik?

– Ez így van.

Belátja, elfogadja egy nehéz helyzetbe került ember, hogy segítségre van szüksége?

– Sokan valóban hárítanak, és azt gondolják, indokolt a szorongásuk és az azzal összefüggő cselekvésük. Emiatt gyakran a hozzátartozók sincsenek könnyű helyzetben, pedig érdemes lenne hallgatni rájuk.

Ha a beteg végül döntésre jut, mit tegyen először?

– Keressen egy pszichológust, vagy menjen el a területileg illetékes pszichiátriai gondozóba.

Itt mi történik?

– A pszichológusnál és a pszichiáternél is beszélgetésre számíthat. A pszichiáter arról dönt, hogy gyógyszer javíthat-e a helyzeten, esetleg pszichológust ajánl, vagy súlyosabb esetben kórházi kezelést javasol. A pszichológus is kikérdezi a pácienst az életéről és a jelen helyzetről. Ez egy többalkalmas találkozás. Ezt követően terápiás szerződést köt a terapeuta és a páciens, amelyben bizonyos változásokról állapodnak meg. A terápiás célon aztán elkezdenek közösen dolgozni. Ez egy hosszútávú, közös vállalás.

Egy gyereket mikor kell szakemberhez vinni?

– Ha a hétköznapokban bizonyos tevékenységek diszfunkcionálissá válnak, a szobatisztaság, alvás, evés, iskolai teljesítmény, óvodai magatartás negatív irányba változik. Szerencsére jól működik a nevelési tanácsadói hálózat, az iskolapszichológus és az óvodapszichológus együttműködése.

Van most lehetőség személyes találkozóra, vagy inkább online rendelnek a szakemberek?

– Előtérbe kerültek az online rendelések.

Ez ugyanolyan hatékony, mint egy személyes találkozás?

– Függ a terapeuta és a páciens személyiségétől is. Kutatások azt bizonyítják, hogy a hatékonyság nem feltétlenül csökken, de az én tapasztalatom az, hogy ugyan a semminél jobb az online, de a technika még nem tart ott, hogy teljesen ki tudja váltani a személyes találkozót. Azzal, hogy valakit csak váll fölött látok, nem látom a gesztikulációját, azt, hogyan tartja a lábát, milyen testtartással ül, lényegesen kevesebb információhoz jutok, mintha szemtől szemben vagyunk egymással. Hiányzik a szemkontaktus is.

A pszichológusi segítséggel szemben régebben nagyon sok volt az előítélet. Van már pozitív változás?

– A fővárosban mindenképp, vidéken, a kisebb településeken kevésbé. Sokak szemében pszichológushoz fordulni még mindig úri huncutság.

Azt mondta, sok minden kiderül a páciensről abból, ahogy ül, gesztikulál. Mit gondol rólam, stresszes vagyok?

– Nem tűnik annak. Én a jelen helyzetben stresszesebb vagyok önnél, az biztos.

(illusztráció: Shutterstock)