Sokan sopánkodnak azon, hogy az idősek nem veszik elég komolyan a helyzetet. De ezen egyáltalán nem kell csodálkozni.

– Egy háborúban például – amit már esetleg átéltek – van egy jól látható ellenség, valódi veszélyforrás. Most egy láthatatlan ellenséggel szemben küzdünk, és ez sok idős ember számára megfoghatatlan. Sok türelemre van szükség a meggyőzéshez, és ha mi nem járunk sikerrel, kérjünk segítséget egy másik családtagtól, aki esetleg jobban megtalálja a megfelelő mondatokat, más hangnemben kommunikál a nagyival. Ha ez sem segít, forduljunk szakemberhez!

Egyszer vége lesz!

– Az idősekkel való törődés most nagyon paradox helyzetet jelent, hiszen úgy kell rájuk vigyázni, hogy távol maradunk tőlük. Ráadásul az idős emberek szokásait nehéz megváltoztatni.

Sz. Látó Judit szerint azonban az otthon maradás egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem lehetünk kapcsolatban. A szakember azt tanácsolja, hogy a lehetőségekhez képest folyamatosan kommunikáljunk idős hozzátartozónkkal. Érdeklődni kell és hagyni, hogy panaszkodjon.

– Legyen egy folytonosság a kapcsolattartásban, adjunk kapaszkodót. Ne úgy tegyük le a telefont, hogy majd hívunk, hanem mondjuk meg pontosan, hogy mikor.

A mentálhigiénés szakember azt javasolja, ha van skype-ja vagy más korlátlan lehetőséget biztosító elérhetősége idős rokonunknak, kapcsoljuk be a kamerát, jöjjünk-menjünk, lásson minket, tegyünk úgy, mintha együtt lennénk!

Az időseknek is ugyanúgy vannak félelmeik, ahogy a gyerekeknek, csak esetleg nem tudják azokat megfogalmazni.

– Meg kell nyugtatni őket, fontos hangsúlyozni, hogy a bezárkózás nem tart örökké!

Néhány ötlet a szobafogság hasznos eltöltésére

A Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság ingyen letölthető közösségimédia-tananyagot ajánl azoknak az idős embereknek, akik ezekben a napokban csak a közösségi platformokon keresztül tudják tartani a kapcsolatot szeretteikkel.

Ajánlhatunk a nagyszülőknek online kulturális programokat:

A témával kapcsolatos további hasznos írásokat olvashat a csalad.hu Otthon a család rovatában.

(fotó: Shutterstock)