csalad.hu - Így vigyázzunk idős szomszédainkra
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Így vigyázzunk idős szomszédainkra

csalad.hu
2020. márc. 17. 12:49
Otthon a család

A társasházak, utcák, lakóközösségek és egyházközösségek számára tett közzé ajánlást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága, amelyben mindenkit arra kérnek, segítsék az idős szomszédaikat a koronavírus elleni védekezésben.

Az új koronavírus (COVID-19) járvány legveszélyeztetettebb csoportja az idősek, elsősorban a 60 év felettiek. Az ő egészségük, életük védelmében el kell érni, hogy az idősek otthonukon kívül ne érintkezzenek senkivel – hívta fel a figyelmet az államtitkárság. Hangsúlyozták: még a szomszéddal se találkozzanak!

Az új koronavírusról röviden

A COVID-19 fertőzés fő forrása az emberről-emberre való terjedés, mely jellemzően cseppfertőzéssel és a fertőzött váladékokkal történő direkt vagy indirekt kontaktussal történik.

  • köhögés, tüsszentés által levegőn keresztül
  • kézre került nyál, tüdőből vízpára révén szinte mindenen keresztül, amihez a fertőzött személy keze hozzá ér

A betegség lefolyása (minden életkor átlagában – az időseknél eltolódik a súlyosabb felé):

  • Enyhe vagy közepes: az esetek 80%-ban
  • Súlyos: az esetek 14%-ban
  • Kritikus: az esetek 6%-ban (légzési elégtelenség, sokk, többszervi elégtelenség)

A halálozási arány életkor szerint bontva (eddigi kínai adatok alapján):

  • 0-9 év között: 0%
  • 10-19 év között: 0.2%
  • 20-29 év között: 0.2%
  • 30-39 év között: 0.2%
  • 40-49 év között: 0.4%
  • 50-59 év között: 1.3%
  • 60-69 év között 3.6%
  • 70-79 év között 8.0%
  • 80 év felett: 14.8%

Segítsünk az időseknek!

Az idősek másokkal való érintkezésének elkerülése csak akkor valósulhat meg, ha fiatalabbak segítik az életüket. Ehhez a társasházon, utcán, lakóközösségen, egyházközösségen belül:

- Szervezzék meg és intézzék helyettük a napi bevásárlást – étel-ital, kiemelten a zöldség és gyümölcs, higiéniás áruk!

- Menjenek el helyettük gyógyszertárba, váltsák ki a gyógyszereiket!

- Fontos: a szabadban lét, szabad levegőn séta, kertészkedés ajánlott – de csak egyedül! Így

  • Ha kell, vállalják át tőlük a kutyák sétáltatását!
  • Ha kell, vigyék le, vigyék ki helyettük a szemetet!

- Ellenőrizzék minden nap, hogy minden rendben van-e velük!

- Telekommunikációs eszközökkel, zárt ajtón keresztül, vagy legalább 2 méter távolságból az ajtó előttről tartsák velük a kapcsolatot, beszélgessenek velük!

- Folyamatosan tájékoztassák őket a hírekről, hiteles információkról!

- Vegyenek nekik újságokat, könyveket, hogy el tudják foglalni magukat!

- Figyeljék folyamatosan az egészségi állapotukat, és betegség esetén hívják fel a háziorvosukat!

Amit az idős tegyen otthon

- Mosson kezet rendszeresen és alaposan, legalább 20 másodpercig szappannal és folyóvízzel, vagy tisztítsa meg kezeit alkoholos kézfertőtlenítővel!

  • ételkészítés előtt és közben
  • étkezés előtt
  • WC használatot követően
  • tüsszentés, köhögés, orrfújás után
  • beteggel érintkezés előtt és után
  • állatokkal vagy állatok ürülékével való érintkezés után

- Mosson kezet a „kézhigiéne öt momentuma” alapelvnek megfelelően,

  • benedvesítés
  • beszappanozás
  • dörzsölés
  • öblítés
  • szárítás

- Szemhez, szájhoz, archoz ne nyúljon, illetve csak kézmosást követően!

- Köhögéskor, tüsszentéskor használjon papírzsebkendőt, amit használat után azonnal dobjon el! Amennyiben erre nincs lehetősége, ne kezébe köhögjön, illetve tüsszentsen, hanem behajlított kar könyökhajlatába!

- Otthonában tisztítsa a gyakran megérintett felületeket rutinszerűen (például: asztalok, ajtógombok, világítókapcsolók, fogantyúk, íróasztalok, WC-k, csapok, mosogatók és mobiltelefonok)!

- Szellőztessen gyakran!

- Mozogjon rendszeresen – lakáson belül is!

- Étkezzen kiegyensúlyozottan, fogyasszon sok zöldséget, gyümölcsöt!

- Pótolja vitaminraktárait!

- Kerülje a dohányzást és alkoholfogyasztást!

Korán forduljon orvoshoz!

Fontos a tünetek korai felismerése, jelentkezésükkor orvoshoz fordulás. Ha láz, (száraz) köhögés, nehézlégzés jelentkezik,

  • azonnal hívja fel háziorvosát!
  • maradjon otthon, és kövesse orvosa utasításait!
  • lehetőség szerint az egészséges családtagoktól külön szobában tartózkodjon!

Hiteles információk

- Tájékozódjon hiteles forrásokból!

- Ismerje és kövesse a szakmai, hatósági ajánlásokat, utasításokat!

- Ossza meg a hiteles információt ismerőseivel is!

További segítség

Amennyiben további kérdés merül fel Önben, az alábbi elérhetőségeken állunk az Ön szíves rendelkezésére:

Ezek a cikkek is érdekelhetik még a csalad.hu-n: