Bár Magyarország élen jár az életkor szerinti vakcinák felvételében, a szezonális influenza elleni oltásokat évente legfeljebb a lakosság 8 százaléka kéri. Az elmúlt szezonban még a legveszélyeztetettebbeknél, a 65 év felettieknél is mindössze 22 százalékos volt az átoltottság.  

A covid elleni védekezésben ennél jobban állunk, a lakosság 64 százaléka kapta meg az alapimmunizáláshoz szükséges dózisokat, ám az Európai Járványügyi Központ ajánlását, miszerint hathavonta szükség lenne újabb megerősítő vakcinára, a többség nemigen veszi komolyan. A hivatalos tájékoztató oldal, a koronavirus.gov.hu szerint 2022 szeptemberének közepétől elérhetővé vált az új típusú, omikron elleni Pfizer vakcina, amit elsőként az egészségügyi dolgozók vehetnek fel. Az oltóanyag egyadagos és kizárólag emlékeztető adagként kapott uniós engedélyt. A lakosságot szeptember végétől oltják ezzel a vakcinával a kórházi oltópontokon. (Egyelőre csak azok férhetnek hozzá, akik eddig négynél kevesebb adagot kaptak, ugyanis ötödik oltást még nem lehet kérni.)

Két oltás egy időben

Egy átlagos szezonban november és április között a lakosság 5-40 százaléka esik át az influenzán. Most ez a betegszám sokkal nagyobb is lehet, mert az elmúlt két szezonban a maszkhasználat, az utazási korlátozások, a home office és a távoktatás miatt alig találkozott a lakosság az influenza-vírussal. Így egyszerűen kimaradt az immunrendszer emlékeztetése, azaz a lakosság „spontán” védettsége az influenzával szemben jelentősen csökkent. Ha pedig együtt okozna járványt az influenza és a covid, az különösen megterhelhetné az ellátórendszert. Portálunknak Ócsai Lajos, az egykori Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) nyugalmazott osztályvezetője elmondta, hogy a covid-19 és az influenza elleni vakcinát akár azonos időben is be lehet adatni. Arra a kérdésre, hogy nem sok-e egyszerre annyi oltás, a szakember határozott nemmel felelt. Hozzátette: aki aggódik, vagy nem akar egyidejűleg két külön szúrást, az pár nappal később is beadathatja a másikat.  

Tű helyett orrspray

A megbetegedés szempontjából a gyermekek a legveszélyeztetettebbek. Az ő szervezetük hosszabban is üríti a vírust, mint a felnőtteké, és jóval aktívabbak is, így jelentős szerepük lehet a fertőzés terjedésében. Tehát az ő beoltásuk szintén nagyon fontos. Egy minapi kutatásból azonban az derült ki, hogy a szülők a gyerekeik számára még ritkábban kérik a vakcinát, mint önmaguknak. Hét százalékuk például kimondottan az injekciós tűtől való félelem miatt áll el a gyermeke beoltatásától. Ócsai Lajos szerint az utóbbiaknak jó hír, hogy idén is elérhető egy szuszpenziós orrspray formájú influenza elleni gyermekvakcina. Ezt a négykomponensű védőoltást tű nélkül, orron át adhatják be a háziorvosok, de csak receptre kapható és ez a változat nem térítésmentes.  A vakcinát a kétévesnél idősebb, de a 18 évnél fiatalabbak kaphatják meg.  

Idősebbeknek: +1 vakcina

A járványügyi szakember azt is ajánlotta, hogy az idősebbek, amennyiben tehetik, a két szezonális járvány elleni védőoltás mellett vegyék fel a pneumococcus (ejtsd: pneumokokkusz) fertőzés elleni vakcinát is. Az őszi légúti fertőzések következtében a nyálkahártya védekezőképessége gyengül, és miután ez a baktérium cseppfertőzéssel terjed, könnyen megtapad ott. Gyakrabban okoz súlyos fertőzést kisgyermekeknél (5 éves kor alatt), időseknél (65 éves kor felett), gyengült immunrendszerűeknél, krónikus betegeknél. Leggyakrabban középfülgyulladást, lebenyes tüdőgyulladást okoz, ami megfelelő antibiotikummal legtöbbször gyógyítható. Ha a baktérium a véráramba bejutva létfontosságú szerveket is elér, akkor azok működését is károsítja. Amikor az agyvelő burkán is áthalad, akkor jöhet létre gennyes agyhártya-gyulladás (meningitisz), aminek a halálozása már magas, és a túlélőknél is maradhat fenn tartós károsodás.   

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthonosan mozogjon? Keresse fel az Egészségértés Díj kezdeményezést itt és itt!