Tusakodók

Az egyik történet Belláé. Nagy fekete szemű, szép lány. Egy kis faluból jött, Kárpátaljáról. Olyan kicsi faluból, hogy kútra jártak vízért, a tésztát frissen gyúrták, nem csak azért, mert frissen jobb, hanem mert sose volt annyi liszt, hogy előre tésztát szárítsanak. Értett Bella minden munkához, ami a ház körül s távol adódott. Híres volt arról, hogy kevésből sokat tud. Takarékos volt és magára fukar. Nem vágyott új ruhára, szép cipőre, fényes csattra, színes képekre. Fukar volt önmagával, hogy gyűljön valami kevéske. Aztán itt, a határ mellett, nem messze a Tiszától, elszerezte valami rokon egy varrodába. Varrta Bella, varrta a munkaruhák zubbonyának karöltőibe az ujjakat, aztán varrta azt, amit adtak. A szállásukon, a szobán négyen osztoztak, és Bella, hogy ne kelljen otthon lennie, még munkát vállalt. Takarítást, udvarsöprést, kert ásást, tésztacsinálást, lakodalmakban főzést, kürtőskalács sütését… elvállalt mindent, ami eléje jött.  

Egy lakodalmi készületben melléje került egy fiú. Nézte, ahogy Bella a kuglófot dagasztotta, ahogy könyökével kisimította arcából a rakoncátlan fürtjeit. Nézte a fiú, nézte. Három hónap múlva feleségül kérte. Senkije se volt a fiúnak, csak egy düledező félben lévő öreg háza, mellette egy almáskert. Asztalos volt a fiú, de nem volt még műhelye, nem volt semmije. Fűrésztelepen dolgozott. Bella megtapasztotta a házat, megmetszette az almáskertet. Veteményest ültetett, olcsón tyúkokat vett. Egy malackát. A szomszédassszonytól tavasszal egy kotlóst kapott. Megültette. Napszámba dolgozott két kisbárányért, meg két kecskéért. Kosarat font a Tisza-parti fűzbokrokról. Csörgőt is csinált fűzvesszőből. Mert két iker kisfiuk született. Most várják a harmadik gyereküket. Azt mondja Bella, reménykedik, há’ha kislány lenne. De ha fiút ad a Jóisten – mondja Bella –, annak is örülnek.  

                                      -----------

Janiéké a második történet. A falujuk messze, a keleti Kárpátokon túl, a csángók földjén. Hét testvér. Köztük öt fiú. A legnagyobb huszonnyolc éves, a legkisebb tíz. A négy idősebb fiú útra kel. Szerencsét próbálnak szép Magyarországban. Hivatalok küldözgetik őket hónapokig. Kis pénzükből nagyot hasít minden iroda, ahová csak elparancsolják őket. Be is csapódnak, nem egyszer, sokszor. Aztán egyikük kap munkavállalási engedélyt, másik nem kap. Egyik testvért visszaküldik a határról, másikat beengedik. Tanulnak, nem panaszolkodnak. Ott, a keleti Kárpátokon túl szelíd emberek laknak. Janiék aztán tényleg az Isten háta mögéről jöttek. Halkan beszélik a dermedtségében sírnivalóan szép, réginek maradt magyar nyelvet. Keveset pörölnek, sokat imádkoznak. Pontban délben leteszik a munkát, kezet mosnak, keresztet vetnek, megszegik a kenyeret, kibontják a darálthús-konzervet. Mindig darálthús-konzervet, legfeljebb lecsókolbászt, nagy ritkán parizert. Vasárnap sose dolgoznak. A hetedik nap parancsolatát megtartják. Még megtartják. Csak a nagy ünnepen mennek haza. De akkor mindannyian.  

Két éve egy kis autóba zsúfolódtak öten, így indultak a határnak. Ezerkétszáz kilométer várta, hogy az öreg autó maga alá gyűrje. Az ezerkétszáz kilométer végén ott volt a család, az otthon, a szülők, a testvérek. Egyfolytában mentek. A sofőr, a testvérek barátja énekelt, beszéltették, ébren tartották hazáig. Alig volt hátra még két falu, amikor, mint a fáradt gyerekek, mindannyian elaludtak. A kocsi nekirohant egy oszlopnak és átpördült az út korlátján. A vezető mellett egy testvér meghalt. Egy másik hat hétig nem tudott beszélni. A könnye is csak hónapok múltával eredt meg. Letörölte. Arrafelé elfordulnak, fejet hajtanak, ritkán sírnak a férfiak.  

Azóta is visszajárnak dolgozni. S ahogy lehet, indulnak haza. Viszik a kis pénzt, az új szavakat, a mobiltelefont... Aztán visszajönnek. Sose kérnek. Ha úgy esik, hogy kínálják őket, ennyit mondanak: Elfogadom…

                                          ---------------

Kányádi Sándornak Isten háta mögött című verséből a kis részletet ide másolom. A történetek szereplői a vers olvasásakor jutottak eszembe.  

„sok dolga van a Teremtőnek

mindenkivel ő sem törődhet

messzi a csillag

mindenüvé nem világíthat

előrelátó vagy de mégis

nézz Uram a hátad mögé is

ott is lakoznak

s örülnének a mosolyodnak…”