Marcsámmal kétszer utaztunk az elmúlt két hétben. Ez pont kettővel több, mint eddig a 11 hónapban összesen. Először Dédi látogatóba mentünk a közeli Tapolcára, ami ugye uszkve 220 km. Alsóhangon két és fél óra, és abban még nincs benne, hogy megállunk 20 percenként, mert valakinek pisilni kell. Mondanom sem kell, hogy be voltam tojva előtte, hogy minden rendben lesz-e az úton. Gondosan megterveztünk mindent. Gyakorlatilag Excel táblázatba írtuk a listát, hogy mit kell vinni. Csoportosítottuk, hogy mi az, amit csak ott veszünk ki, és mik azok, amikre esetleg az úton is szükség lehet.

A gigalista

A teljesség igénye nélkül csak pár dolog a listánkról: kiságy (extra szivaccsal), kiskád állvánnyal… (nyilván nem lehet rátenni egy hokedlire), 2 darab babakocsi. Azért kettő, mert kell az, aminek nagy kereke van, hogy terepen is tudjunk menni, mert ugyebár Tapolca nem Los Angeles, itt azért még akad földút bőven. A másik babakocsi, amit könnyen be lehet dobni a csomagtartóba és szükség esetén etetőszék gyanánt is használjuk. Ez egy lapra szerelhető, könnyű járgány, amit egy kézzel is kikapok a kocsiból és kisujjal is eltologatom. Imádom amúgy. Azért kell mind a kettő, mert… csak. Mert bármelyikre szükség lehet, na. Mer’ mi van akkor, ha nem teszem be, és pont kellene, és akkor verném a fejem a falba (vagy a Krauszét), hogy nem vittem, pedig nem kér enni, és az autó is elbírja. Aztán vittünk még azért 5 és fél tonna játékot, mert bár tudom, hogy én írtam le a kezemmel, hogy nincs sok játéka a Hanninak, de azóta rájöttem, hogy de van neki. És persze ezekre mind szüksége lehet, mert mindegyiket másért szereti. Nem beszéltünk még a kb. 3 doboz tápszerről, mert Tapolcán nincs bolt (már hogyne lenne) és az is zárva (már miért lenne?) és akkor Hanni éhen hal. Igaz, hogy már szinte mindent eszik, és a Mamák 2 hete készültek az érkezésünkre, így gyakorlatilag az orosz hadseregnek elég étel volt, amiből talán olyan is akad, amit a mi egyszem kincsünk meg bír enni, de ne bízzuk a véletlenre, vigyünk egy kis tápot. Csak tényleg egy keveset. Oh, a pelenkát majdnem kifelejtettem. Tényleg nem kell sok, csak 2 bontatlan csomag, mert akkor akár 10 percenként is cserélhetjük teljesen feleslegesen (még mielőtt megtalálnak a mosipelusosok, NEM CSERÉLTÜK 10 PERCENKÉNT).

„Mégiscsak az első találkozó a Dédikkel, fontos, hogy egy úrilány mindig tiszta legyen és ápolt.”

A ruhákat említettem már? Nem, akkor most említem. Nem kell sok, ne essünk azért túlzásokba, bőven elég egy bőröndnyi. Na jó, azért az olyan bőrönd legyen, amibe belefér úgy 75645557867564583756 ruhácska. Csak a legszükségesebbek. Mégiscsak az első találkozó a Dédikkel, fontos, hogy egy úrilány mindig tiszta legyen és ápolt.

Még olyan hiányérzetem van… Ja, mert a cumisüvegek ugye. És a cumik úgy egyáltalán.

És akkor jön a kicsomagolás, becsomagolás…

Na, hát így. És akkor, ha szerencsénk van, a kis útipoggyász méretű bőröndünk is befér még az autóba. Természetesen egyben a kettőnk cuccai. Anyuék külön autóval jöttek, így azért elgondolkodtam, hogy mégis el kéne hozni azt az etetőszéket, hátha szükség lehet rá. A jó édes anyám azért még berakta a saját kávéfőzőjét, mert ő csak azt a kávét szereti. Ne azt a kis kotyogóst képzeljétek el, ami elfér egy ridikülben, hanem egy kávéfőző gépet. Azt is vittük.

Miután potom 3 nap alatt becsomagoltunk, Tapolcán kicsomagoltunk, ott azért időben elkezdtünk becsomagolni, nehogy ott felejtsünk valamit. Miután hazaértünk, kicsomagoltunk, hogy legyen idő mindent kimosni, mert el kellett kezdenünk becsomagolni, hogy Palkonyára újra minden egyben legyen. Ott picit gondban voltunk, mert kaptunk pár keresztelő ajándékot, amikkel nem kalkuláltunk és ezen a ponton elgondolkodtam, hogy esetleg ha én Palkonyán maradok, minden befér a helyemre és én végre kipihenhetem a két utazásunkat.

Olvassa el Tóth Gabi korábbi blogbejegyzéseit és a csalad.hu cikkeit:

tóth gabiblogkendőzetlenül