Tóth Gabi: „Megtanítottuk egymást ’jól’ szeretni” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tóth Gabi: „Megtanítottuk egymást ’jól’ szeretni”

Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta
2021. febr. 14. 15:00
Blogok

Rögtön az elején szeretném tisztázni, hogy a cím úgy hangzik szépen, hogy egymást, de azér’ az valójában úgy volt, hogy én tanítottam meg a Krauszt szeretni, nekem már ment… Pontosabban természetesen tudott ő szeretni, csak azon kellett csiszolni, hogy ki is tudja mutatni.

Bár az valóban tény, hogy sok mindenben elsők voltunk egymásnak. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy ekkora szerelem lett a miénk, és hogy ez a kötelék az évek múlásával nemhogy nem gyengült, hanem egyre erősödik.

Gáborral tegnap volt a 3. évfordulónk. Az egy másik kérdés, hogy az évek során valahogy átkerült 14-re az ünneplés, és már annyit mondtuk, hogy néha mi is elhisszük, hogy Bálint napon találkoztunk először, de ezt azért intézte így az én drága férjem, hogy ne kelljen kétszer ünnepelni. Kvázi kettő az egyben nap van ilyenkor, megünnepeljük a Valentin napot és az évfordulónkat. Univerzális jubileum.

Ahogy most erről írok, egészen szentimentális hangulatba kerültem, mert olyan csodálatos volt az első randink, ahogy a nagykönyvben van megírva. Tényleg csak filmeken látni ilyet. És képzeljétek el, én Gáborral randevúztam először. Többek között erre utaltam korábban. És ő volt az első, aki úgy igazából udvarolt. Korábban munkakapcsolatból lett szerelem, vagy egy baráti társaságban ismerkedtem, de úgymond ismeretség nélkül nem találkoztam még senkivel. Úgy éreztem magam, mintha 16 éves lennék. Kb. 849574657 szettet felpróbáltam indulás előtt, kalapált a szívem, majdnem lemondtam, anyu beszélt rá, hogy elmenjek. Még a taxiban is azon gondolkodtam, hogy visszafordulok, de egy hang azt súgta a fülembe, hogy nem futamodhatok meg – és milyen jól tette!

Szóval megállt az autó a koktélbár előtt, Gábor is akkor ért oda, és ahogy megláttam, elmúlt minden izgalom. Tudjátok, mit néztem meg rajta először és mibe szerettem bele abban a pillanatban? Úgysem találjátok ki… A lábába és a járásába. Szerintem neki van a legdögösebb vádlija a földön. És úgy tud vele járni, mint senki más… Na, mindegy, szóval végül egy nagyon szexi ruhát választottam az alkalomra és egy gyönyörű, népi mintás kabátot. Én természetesen imádtam és meg voltam győződve róla, hogy a Krausznak is tetszeni fog, de a kabátért egyáltalán nem volt oda. Idézem, amit mondott a napokban, amikor kértem, hogy meséljen az első randinkról az ő szemszögéből: „Kicsim, az a kabát egyáltalán nem jött be, de amint levetted, beléd szerettem”. Valamiért nem lepődöm meg azon, hogy a testre simuló ruha jobban felkeltette az érdeklődését, de azóta sem értem, mi nem tetszett neki a kabátomon…

A találkozó amúgy azért került 13-ra, mert Gábor attól tartott, hogy ha 14-én, Valentin napon látnak meg minket együtt egy nyilvános helyen, akkor már másnap az újságok címlapján leszünk. Azóta úgy emlegetem, hogy „lebukás-fóbiája” volt. Ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy a helyszín egy olyan koktélbár legyen, ahova csak külföldiek járnak. Végül tök egyedül voltunk ott végig, szóval megnyugodott. Hazudok, mert 1, azaz egy ember később bejött és leült a bárpulthoz, de ügyet sem vetett ránk.

Életem egyik legszebb emléke

Én úgy emlékszem a bárban töltött órákra, mint életem egyik legszebb emlékére. 4 órát beszélgettünk és Gábor mindent elmondott magáról, illetve a korábbi életéről. Kendőzetlenül őszinte volt, és ezt (is) nagyon szimpatikusnak találtam benne. Persze amikor mostanában a fejéhez vágom, hogy bezzeg akkor milyen sokat beszélgettünk, akkor csípőből visszavágja, hogy mit sír a szám, akkor elmondott mindent, osszam befele! Köszi….

És mit értettem azon, hogy én tanítottam meg Gábort, hogyan mutassa ki a szeretetét? Neki korábban nem volt tartós kapcsolata, nem élt még együtt. Ráadásul rögtön mélyvíz volt(am), hiszen Gábor egy zárkózott ember, nem nyílik meg könnyen senkinek, pláne nem beszél az érzéseiről idegeneknek. Neki idő kell ahhoz, hogy meg tudjon bízni valakiben, hogy közel engedje magához a másikat. Erre jöttem én, azzal a „csomaggal”, hogy bármit csinálok, bárkivel találkozom, rögtön mindenki tudni akar róla. Bármit teszek, annak következménye van, erre talán az elmúlt hetekben történtek világítanak rá a legjobban… Gábor nem feltétlenül vágyott erre a nagy érdeklődésre, de hát a kabát lekerült, ugyebár, és a szerelem kicsit átírta a szabályokat.

Szerintem mellettem sokat fejlődött, talán az önbizalma is nagyobb lett, mert ha hiszitek, ha nem, az sem volt neki. Mármint önbizalma. Szerintem nem is nagyon mert úgy igazán szeretni senkit. Ez nyilván egy nagyon összetett kérdés, és nem is lenne helyes itt kibeszélni, de a lényeg az, hogy szép lassan engedett közel magához engem és azokat az embereket, akik hozzám tartoztak.

Mintha tudtuk volna, hogy jó időre be kell táraznunk emlékekből

Az első együtt töltött évünkben annyi közös élményünk volt, mintha tudtuk volna, hogy jó időre be kell táraznunk emlékekből. Utazgattunk Európa-szerte, és én olyan szerelmes voltam, hogy majdnem megfeledkeztem a fóbiáimról. Mert hát azért az van nekem bőven. Például kicsit félek a repülőn. Érdekes, hogy nem ez a legnagyobb rémálmom, pedig a magasság is nyomaszt és a sok ember is együtt kis helyen, de bevallom, egy felhőkarcoló teteje inkább rémálom kategória a számomra. Szóval voltunk többek között Rómában, ami azóta is a kedvenc helyem. Biztosan bekerül majd ’életem filmjébe’ az a képkocka, ahogy ülünk a szerelmemmel a Colosseum lépcsőjén, bort kortyolunk és nézzük az olasz főváros nyüzsgését, majd felülünk a bérelt robogóra és csak motorozunk különösebb cél nélkül. Ez utóbbi emlékkép különösen bevésődött az agyamba, szívembe, lelkembe, kitörölhetetlenül.

Az is hasonlóképpen mély nyomot hagyott, amikor az én drága férjem a születésnapom alkalmából meg akart lepni és szervezett egy barcelonai hosszú hétvégét. Minden rémálmomat belerakta a programba. Előszöris repülővel mentünk. Ez még úgy rendben is lett volna, bár nem a kedvenc időtöltésem. De a szállásunk a város egyik legmagasabb szállodájának legfelső emeletén lett volna. Amikor ez kiderült számomra a szálloda recepcióján, ráfagyott a mosoly az arcomra. Nem létezik annyi szám, ahányadikon a szoba volt… vagyis lett volna, mert közöltem a Gáborral, hogy szeretem, de ezt még érte sem tudom megtenni. Így lettünk „otthontalanok” a katalán fővárosban. A szálloda tövében bújtuk a hirdetéseket és így találtunk végül egy kiadó airbnb lakást. Másnap jött a következő meglepi… jegyek az FC Barcelona meccsre. Jujj, de boldog voltam…! Na, mindegy, gondoltam magamban, talán 2 sörrel túlélem, de hamar kiderült, hogy a stadion egész területén tilos az alkohol fogyasztás… Nagyjából ott lett világos számomra, hogy ez az út inkább Gábor álmait váltotta valóra, és egy kicsit el is bizonytalanodtam, hogy valóban ő volna a herceg fehér lovon, de aztán az a bizonyos rózsaszín köd felülírta a pillanatnyi bizonytalanságot.

"Ha ma feltenné azt a bizonyos kérdést, most is IGEN-t mondanék."

Ja, majdnem elfelejtettem, hogy én már azért titkon Rómában abban reménykedtem, hogy ott kérik meg a kezem, és gondolatban felsoroltam magamban az összes lehetséges asszonynevet. Bevallom, még a Krauszné Tóth Gabriella is megfordult a fejemben, de aztán onnan még gyűrű nélkül tértem haza.

Itthon pár hónappal később aztán az ujjamra került a földkerekség legszebb eljegyzési gyűrűje, és én azóta is a világ legboldogabb felesége vagyok. Gáborral olyan véd- és dacszövetség alakult ki köztünk, ami elvághatatlan. Ha ma feltenné azt a bizonyos kérdést, most is IGEN-t mondanék.

(fotók: privát)