csalad.hu - Tóth Gabi: Együtt jóban, rosszban
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tóth Gabi: Együtt jóban, rosszban

Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta
2020. dec. 6. 15:00
Blogok

A nagypapám halála óta sokat gondolkodtam azon, hogy miért volt régen értékesebb egy kapcsolat, miért vigyáztak rá jobban, mint mostanában. Ahogy korábban írtam, én tényleg úgy is gondolom, hogy a nagyszüleim idejében, ha probléma volt egy házasságban, akkor azt megpróbálták megoldani. Akkor még volt jelentősége az esküvőn kimondott szavaknak: „Együtt jóban, rosszban”.

Manapság divat a nagy és pompás esküvő, de mintha úgy lennénk vele, hogy ezt is ki kell pipálni (és ki kell posztolni), majd legfeljebb elválunk. Mintha ez is egy mosógép lenne, vagy egy telefon, ha lejár a garancia, lecseréljük. Persze tisztelet a kivételnek, nyilván, akinek nem inge, ne vegye magára, de talán a mai rohanó világban elfelejtettünk valóban értékelni dolgokat, és ami a legfontosabb: igazán értékelni a párunkat.

Én ugyebár vidéken nőttem fel, és soha nem titkoltam – itt is írtam korábban –, hogy az igazi vágyam, hogy egyszer újra vidéken éljek egy többgenerációs házban, a szeretteimmel körülvéve. Úgy is néznek rám sokan, mint egy csodabogárra, mert ez a fővárosban nem divat. A fiatalok elkülönülnek, mintha jobb lenne nekik a gépekkel és a képernyőkkel csevegni, mint a hús-vér szeretteikkel. Ezáltal a kapcsolatok is sokkal felszínesebbek lettek. Az emberek nem akarják mások problémáit hallgatni, segíteni meg végképp, hiszen megvan nekik a maguk baja.

Palkonyán megszáll minket a harmónia

Vidéken az emberek – legalábbis szerintem – jobban összetartanak. Lehet, hogy túl idealisztikusan látom, de ők még nem távolodtak el teljesen a természettől. Régen a vidéki emberek együtt lélegeztek a bolygó létezésével, tisztelték, amit elültettek és amit learattak, és tisztelték egymást. Én ezt érzem, amikor hazalátogatunk Tapolcára, vagy amikor pár napot Palkonyán töltünk. És biztosan nem csak én érzem, mert a keresztelőre meghívott barátok is ugyanezt mondták. A barátnőm például konkrétan arról számolt be, hogy amíg otthon néha napokig alig beszélgetnek a párjával, itt valahogy egymásra találtak újra. A Krausszal minket is mindig megcsap a nyugalom, lelassulunk és megszáll minket a harmónia. Na jó, ez így talán egy picit túlzás, de tény, hogy sokkal nyugodtabbak vagyunk, mint itthon.

A mi kapcsolatunk azért elég speciális, mert ugye viszonylag hamar robbant be az életünkbe Hannika. Egy éve voltunk még csak együtt, és bár tartalmas egy év volt, azért még építhettük volna egy kicsit az alapokat, hogy nagyobb biztonsággal elbírja a falakat. Ez alatt azt értem, hogy jobban meg kellett volna ismernünk egymást, hogy milyen a másik a kvázi nyugodt időkben, mielőtt tízesre kapcsoljuk a terhelést.

Már bölcsebben szeretjük egymást

„Történjen bármi, a nagymamám tanácsát mindig megfogadom: nem alszunk el haraggal a szívünkben.”

Egyelőre sikerrel vettük az akadályokat, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden nap egy rózsaszín csillámpóni köd. A kapcsolatunk rengeteget változott az elmúlt hónapokban és változik folyamatosan. Régen soha nem értettem, amikor azt mondták, hogy dolgozni kell egy kapcsolaton. Hát most megértettem. Mert bizony nem mindig elég a szerelem, tenni kell azért, hogy a mindennapok zaja ne furakodjon bele az idillbe. És itt utalnék vissza arra, amit a nagymamámtól idéztem, akit a papa halála után kérdeztem a 62 évig tartó házasságuk titkáról és aki azt mondta, hogy soha nem aludtak el haraggal a szívükben. Én elég lobbanékony nő vagyok, és a Krausz ezt elég jól kezeli. Megtanulta, hogy hagyni kell tombolni és akkor hamar elül a vihar. Igy aztán én meg hamar rájöttem, hogy nem érdemes nagyon felhúznom magam, mert nem fog történni semmi. A Krausz nem megy bele, akkor meg minek strapáljam magam. Őt is hagyni kell, amikor felhúzza magát, bár az amúgy is kevésbé látványos, mint az én balhéim. Mondjuk ő az örömöket is halkabban éli meg. Most nem emlékszem, hogy írtam-e korábban, de ő a „belül bont pezsgőt” típus.

Az elmúlt 3 évben sikerrel csiszolódtunk egymáshoz, és már bölcsebben szeretjük egymást. Már nem feltétlenül a szenvedély jellemzi leginkább a kapcsolatunkat, hanem a szövetség. Az is érdekes, hogy én panaszkodhatok rá, vagy netán szidhatom mondjuk egy barátnőmnek (soha!), de azt nem tűröm, hogy más tegye. Ő az én Krauszom, és történjen bármi, a nagymamám tanácsát mindig megfogadom: nem alszunk el haraggal a szívünkben.