– Mindenképpen fontosak a férfi-női szerepek, viszont nem mindegy, hogy mit értünk ez alatt – kezdi Mihalec Gábor. – Nem feltétlenül arra gondolok, hogy attól nő a nő, hogy neki kell mindent elvégeznie a gyerekek körül és csak ő tevékenykedhet a konyhában, a férfi pedig attól férfi, hogy „tipikus férfimunkákat” végez. Meglátásom szerint az igazán lényeges az, ahogyan egymást kezeljük: a férfi a nőhöz a neki kijáró tisztelettel, gyengédséggel és figyelmességgel viszonyul, a nő a férfi felé pedig elismeréssel, ugyancsak tisztelettel és a férfiak számára fontos gesztusokkal fordul.

Tárgyaljuk újra a feladatköröket

– Az elmúlt évtizedekben óriási változás történt. A hagyományos szereposztás körülbelül a 70’-es évekig működött; ott még a nemi hovatartozás döntötte el a feladatokat. Majd elindult az a társadalmi átalakulás, amikor a nők elkezdtek dolgozni, viszont a hagyományos szereposztás mentén ők csináltak mindent otthon is. A férfi pedig ledolgozta a maga nyolcórás munkaidejét, majd hazaérvén egy sörrel a kezében lehuppant a kanapéra meccset nézni. Kiderült persze, hogy ez így hosszútávon nem fenntartható, hiszen a nők egy idő után összeroppannak a rengeteg feladat súlya alatt. Manapság viszont már nem a hagyományos szereposztás, hanem a kompetenciák és preferenciák mentén osztozunk a feladatokon: ezt hívják „egyenlőség-párti modellnek”. A kérdés, hogy mit csinálunk szívesebben? Mihez értünk jobban? Teljesen normális, hogy vannak otthonok, ahol a feleség csavarja be a villanykörtét, a férfi pedig vasárnaponként húslevest főz, ahogy az is rendben van, ha egy háztartásban ez fordítva történik, amíg ez a felállás mindkét félnek megfelelő.

„80%-os esélyünk van a boldogságra”

Gábor szerint nincs kimondott szabály arra vonatkozóan, hogy a régi rossz volt, az új pedig jó, hiszen mindig az adott kontextuson belül kell vizsgálni a helyzetet.

"80%-ban boldogabbak azok a párok, akik egyenlőségpártiak"

– Régen a hagyományos szereposztás működőképes volt, azonban ma már egy olyan városias világban élünk, amiben mindkét fél kenyérkereső. Egy amerikai kutatás rávilágított például arra, hogy 80%-ban boldogabbak azok a párok, akik egyenlőségpártiak, míg csak 20% a boldogság aránya abban a házasságban, ahol alá-fölérendelt viszonyban élnek a felek. Ebből látható, hogy 80%-os esélyünk van a boldogságra akkor, ha egyenrangúként kezeljük egymást, míg a másik modellt követve egy akadozó, gondterhelt kapcsolatban fogunk élni.

„Nem vetélytársak vagyunk”

– Szélsőséges esetben előfordul, hogy ugyanaz történik, mint a régi rendszerben, csak fordítva. A feminizmus következményei közé tartozik, hogy sok nő már nem az egyenlőségre törekszik, hanem dominálni szeretne a kapcsolatban. Ez sem egészséges, hiszen nem vetélytársak vagyunk, hanem szerelmespár, akik szövetségben élnek, viszont ez csak az egyenlőség jegyében működhet. Amint felüti a fejét a hatalmi eltolódás és valamelyik fél felülre kerül, ott egy idő után komoly problémák lesznek. Ez vonatkozik az intimitásra is. Amikor a másikat magunk alá gyűrjük, észre fogjuk venni, hogy már nem tudjuk őt társunkként kezelni, hanem óhatatlanul is egy „gyerek szerepbe” helyezzük.

Olyanok leszünk, mint a szüleink?

A szakember úgy véli, sokunkban ugyan ott a késztetés, hogy magunkhoz ragadjuk gyeplőt, végül mégis elmarad az öröm, amikor ez végre sikerül.

Az alárendelt félnél nagy eséllyel alakulnak ki pszichés zavarok

– Elérjük az áhított célt és végre domináns pozícióba kerülünk, ám érdekes módon mégis elégedetlenné válunk. Az alárendelt félnél pedig nagy eséllyel alakulnak ki pszichés zavarok: általában szorongásos megbetegedés vagy depresszió. Mi emberek nem arra vagyunk berendezkedve, hogy egy intim kapcsolatban elnyomottként éljünk.

Számos oka lehet a dominanciára törekvésnek. Az egyik, hogy mit láttunk gyermekkorunkban a szüleinktől. Egy basáskodó apa és egy alárendelt anya esetében a kisfiú azt a meggyőződést viszi tovább, hogy ez a viselkedés normális. A másik ok lehet az érzelmi intelligencia és a kommunikációs készségek fejlettlensége. Amikor az érzelmek megfelelő módon való kifejezése falakba ütközik, az emberek olyan eszközökhöz nyúlnak, mint például az asztalra csapás vagy a hangerő megemelése. Amennyiben a másik ezt eltűri, kialakul az alá-fölérendelt viszony.

A teljes képet nézzük

– Hívő emberként szeretném megemlíteni, hogy a félreértett vallási üzenetekből is fakadhatnak elnyomási problémák. Többen ugyanis egy kontextusból ragadnak ki olyan szófoszlányokat a Bibliából, amit a teljes szöveggel együtt kellene értelmezni. Pál Apostol levelében található, hogy: „Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében!”, ami a főcím. Ezt követően arról beszél, hogy az asszonyok hogyan engedelmeskedjenek a férjüknek, a férfiak pedig hogyan szeressék önfeláldozó módon a feleségüket. Milliók hivatkoznak arra az egy kiragadott mondatra, hogy a feleség engedelmeskedjen, holott a szövegben az áll, hogy „engedelmeskedjetek egymásnak!”

„Amikor már eléggé fáj, akkor változtatunk”

Gábor hisz abban, hogy vissza lehet fordítani a negatív folyamatokat. A kérdés, hogy ez mennyire fáj nekünk.

– Olyanok vagyunk, hogy csak úgy, passzióból nem változtatunk azon szokásainkon, amiket évtizedek óta hordozunk. Amikor már eléggé fáj, akkor vagyunk képesek a radikális változásokra. Családterapeutaként azt látom, hogy egy család krízishelyzetben olyan ugrásszerű fejlődésre képes, amit normál esetben évek vagy évtizedek alatt sem tudna véghez vinni. Az agy hihetetlen módon képes az alkalmazkodásra, feltéve, ha engedjük. Nem hiába mondják, hogy „a gyakorlat teszi a mestert”. Nekem párterapeutaként hivatali kötelességem hinni az ember változhatóságában. Igenis meg tudunk változni, ezt több száz történet igazolja.

(fotó: Shutterstock)

párkapcsolatházasságelsőházasokpszichológia