Szalóki Ági: „A legnagyobb szeretettel várjuk” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Szalóki Ági: „A legnagyobb szeretettel várjuk”

Szűcs Anikó
2021. ápr. 10. 8:00
Interjúk

Szalóki Ági napjai az elmúlt egy évben sokkal csendesebben teltek, mint az azt megelőző 25 esztendőben, kivéve egy március végi, kicsit sűrű keddet, amikor több újságíró is interjút készített vele. A mögöttünk álló hónapok hullámhegyeiről és -völgyeiről, szakmai sikerekről és a várandósságáról is beszélgettünk a Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművésszel, dalszerzővel.

Ági saját bevallása szerint maga sem gondolta volna, hogy egy, a közösségi oldalán közzétett bejelentése ilyen mértékű médiaérdeklődést és ennyi megkeresést eredményez. „Beoltattam magam várandósan a 36. hétben, különös tekintettel arra, hogy állami kórházban szülök, ahol az orvosom covidos betegekkel is foglalkozik” – írta az énekesnő március 27-én a Facebookon, mi több, azt is elárulta, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora adta be neki a koronavírus elleni védőoltást a Városmajori Szívklinikán. Úgyhogy a megkerülhetetlen téma, a járványhelyzet kapcsán Ágit először az elmúlt egy év szép és nehéz pillanatairól, időszakairól kérdeztem.

Az elmúlt egy év mindannyiunk számára másképp alakult, mint ahogy azt terveztük. Te hogyan élted, illetve éled meg ezt a hosszú kényszerpihenőt?

– Utólag áldom az eszem, amiért ragaszkodtam a 2020. február 29-i időponthoz: akkor tartottuk ugyanis a gyerekeknek játszó zenekarom jubileumi koncertjét a Várkert Bazárban. Ez egy nagyszabású koncert volt, vendégfellépőkkel, és nagyon jól sikerült. Utána sokáig mondogattam magamnak, milyen jó is, hogy az utolsó koncertélményemet úgy őrizhettem magamban emlékként, hogy az valóban nagyon sokáig töltést adott.

Akkor és ott még nem tudhattad, hogy hamarosan jó időre el kell majd búcsúznod a színpadtól és hogy az életünk egyik pillanatról a másikra fenekestől felfordul.

– De azt már tudtam, hogy a koronavírus jelen van Európában, és egy Észak- Olaszországban élő barátomtól már februárban értesültem az ottani fejleményekről. Lélekben ezért már akkor készültem arra, hogy jó eséllyel nálunk is bekövetkezhet a járványhelyzet. Sőt, februárban már mértékkel elkezdtem néhány dolgot előre megvenni, mert sejtettem, hogy egy idő után az üzletekben kitör majd a pánik. Viszonylagos nyugalommal fogadtam tehát a híreket. Igyekeztem éber és fókuszált maradni. Aztán március közepén valóban leállt az élet... Mindeközben kitört a tavasz, és azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki abban az időszakban egy furcsa, álomszerű állapotba került, mert egyszerre rám szabadult rengeteg szabadidő, másfelől pedig egy számunkra addig teljesen ismeretlen helyzettel kellett szembesülnöm. Sokakhoz hasonlóan én is nekiálltam sütni, többnyire kalácsot, emellett olyan dolgokkal kezdtem el foglalkozni, amikre korábban kevesebb időt szántam. Mindenekelőtt végeztem egy alapos nagytakarítást a lakásban, amit kifejezetten élveztem, mert a lakóterem kitakarítása a lelkemre is gyógyító hatással volt.

Mi mindennel foglalatoskodtál a megszorításokkal teli hónapokban?

– Tavasszal elkezdtem mesélni: a közösségi oldalamon minden nap esti mesét mondtam, ami egy kicsit amolyan önterápia is volt, akkoriban mesékre vágytam. Felolvastam a János vitéz összes fejezetét és ezen kívül még legalább 20 népmesét, illetve volt, amelyiket fejből mondtam. Nagy örömömre sokkal többen hallották, hallgatták a „műsoromat”, mint ahány érdeklődőre számítottam. Emellett II. kerületi lakosként jelentkeztem a helyi önkéntes segítők csapatába, akikkel néhány alkalommal maszkot osztottunk, illetve csomagoltunk. Jó érzéssel töltött el, hogy ha minimálisan is, de hasznosíthatom magam és segíthetek a bajban. Nem utolsósorban elkezdtem online népi éneket tanítani, ami szintén újdonság volt az életemben.

Azzal együtt, hogy mindig is volt pedagógiai vénád?

– Valóban, korábban is vállaltam tanítványokat alkalmanként, például a Színház- és Filmművészeti Egyetemre készítettem fel egy-két fiatal felvételizőt, de nem tanítottam rendszeresen, nem vállaltam fix elfoglaltságot, hanem minden tevékenységemet a koncertjeimhez igazítottam. Tavaly tavasszal viszont a nyakamba szakadt tengernyi szabadidő, és kedvet éreztem a tanításhoz. Nagyon jó élmény volt megtapasztalni, hogy tudok tanítani, van mit átadnom és erre van igény, ráadásul egy kis bevételre is számíthattam. Úgyhogy a tavasz jórészt a tanítás jegyében telt.

De mindeközben egy másik fontos „projektbe” is belefogtál.

– Korábban is többször beszéltem már arról, hogy nagyon szeretnék édesanya lenni: régóta készülök az anyaságra. Sajnos a párommal hiába próbálkoztunk már jóideje, természetes úton nem fogant meg a babánk, ezért jelentkeztem a lombikprogramra, mint kiderült, a korom és adottságaim miatt az utolsó pillanatban. A programmal kapcsolatban nagyon jó tapasztalataim voltak: a Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Asszisztált Reprodukciós Centrumában rendkívül alapos, készséges, kedves orvosokkal, asszisztensekkel, nővérekkel találkoztam. Elkezdődött a beültetésre való felkészülés, az injekciók beadása, tehát ilyen szempontból is izgalmasan telt a tavasz. Persze közben akadt egy kis döccenő, amikor a pandémia miatt a lombikcentrumot is leállították egy időre. Ez azt jelentette, hogy a lombikprogram nem indulhatott el a tervezett időben, ami először eléggé megviselt. Lelkileg fel kellett dolgoznom a helyzettel járó bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot, ugyanis bizonytalan volt, meddig tarthat a lezárás, és hogy vajon nem futok-e ki az időből.

Szerencsére nem futottál ki.

– Valóban nem, és bár májusban az első beültetés nem sikerült, erős bizakodással néztem a jövőbe. Ezután kimondottan szépen telt a nyaram, kisebb kirándulásokkal, sok olvasással, uszodázással, napozással és a következő beültetésre való tudatos felkészüléssel. Aviva tornára, valamint akupunktúrás kezelésre jártam. A tavaly nyár egy olyan időszak volt az életemben, amilyenben nagyon régen volt részem, amikor is a „parttalanságot” élveztem a legjobban. Nem készültem semmire, és nem foglalkoztatott a jövő, „csak” kikapcsolódtam, pihentem és nyaraltam.

Ha jól értem, igyekeztél megteremteni az ideális körülményeket a babavárásra való felkészüléshez.

– Évek óta nem tudtam ilyen módon lelassulni, és erről elsősorban nem a külső körülmények tehettek, hanem én magam, mert nem tudtam megteremteni az életemben azt az állapotot, hogy teljes mértékben kikapcsoljak minden értelemben. Tavaly nyáron „lejöttem” a Facebookról, sok jó könyvet olvastam, kedvemre lazítottam. Úgy voltam vele, ahhoz, hogy a baba megfoganjon, passzív, beengedő, nőies attitűdre lesz szükségem, nem pedig férfias, aktív, mindent előre megtervező, tudatos, racionális hozzáállásra. Márpedig zenekarvezetőként meg folyton nyüzsgő zenészként én addig inkább egy férfias attitűd szerint léteztem. Bár a munkám lényege, a zene maga szabad és megfoghatatlan, anyagon túli, azért vele jár sok részfeladat, ami viszont előre tervezettsége, technikai részletei miatt némileg egy menedzser vagy élsportoló életéhez hasonlít. A sportolókéhoz is, hiszen énekesként és zenészként nekem is adott időben, adott helyen, adott pillanatban kell a topon lennem. Ez a fajta teljesítménykényszer pedig folyamatos készültségi állapotot és van, hogy pattanásig feszült idegállapotot jelent. Ezzel szemben tavaly nyáron nem készültem semmire, ellazulhattam, elengedhettem magam, gyűjthettem az olyan szebbnél szebb élményeket, mint például a levendula-aratás a dörgicsei levendáriumban, a balatoni lubickolás, vagy egy-egy kirándulás, séta – ezek mind nagyon jólestek nekem.

Hogyan folytatódott a lombikprogram?

Augusztusban, a második próbálkozás után megfogant a kisbabám. Ezt valódi csodának tartom. A várandósságom első hónapjai hatalmas eufóriában teltek.

Ősszel néhány koncertet is adhattam, aminek különösen örültem. A zenésztársaimmal még a nyáron összeállítottunk egy új, családoknak szóló műsort, tehát termékeny is volt a szóban forgó időszak, ami után eléggé rosszul érintett az a felismerés, hogy a koncertezéssel egy jó ideig ismét le kell állnunk. Úgyhogy a tavalyi év pozitív hozadékai és a várandósság szép élményei mellett azért hullámvölgyeket, komoly érzelmi viharokat is megéltem: kezdve azzal, hogy újra kellett terveznem a mindennapjaimat, és el kellett kezdenem megbarátkozni egy gyökeresen más típusú élettel, mint amilyet az elmúlt 25 évben éltem. Ez a változás időnként fájdalmasan érintett, rosszul viseltem, hogy a sok aktív év és a megannyi utazás után egyszer csak azt éreztem, hogy nincs helyem a világban. Hála Istennek közben pozitív dolgok is történtek körülöttem, meg az életemben, merthogy egyrészt egy kisbaba kezdett el növekedni a hasamban, másrészt a közeljövőben egy másik nagy változásnak is elébe nézek, ugyanis 42 év után elhagyom Budapestet, és egy kisebb településre költözöm. Alig várom!

Mi a helyzet a tanítással?

– Télen újra elkezdtem tanítani, ami megint csak új értelmet adott a mindennapjaimnak, és máris elérkeztünk az idei tavaszhoz (mosolyog). Közben készült egy szép koncertfilm a népzenei együttesemmel, ami megint csak nagy örömmel tölt el, mert nagyon ízlésesnek és jó minőségűnek érzem. Időközben néhány új dalom is született, sőt, egy teljes albumnyira való ötletem, egy gyereklemezre való új dalom is összeállt. A zenésztársaim egytől egyig szigorúan betartják a szabályokat és vigyáznak magukra, vigyázunk egymásra, úgyhogy már „csak” várjuk az adandó alkalmat, hogy majd elkezdhessünk próbálni. Persze ez mind csak terv, könnyen lehet, hogy az élet majd mindent felülír, hiszen a jövőben ezentúl már elsősorban nem zenészként, hanem szülőként fogok élni.

Hogyan viselted a várandósságot?

– A környezetem és azon belül is elsősorban a családom nem győzött dicsérni és álmélkodni azon, hogy különösebb panaszok és problémák nélkül telt el az elmúlt 8 és fél hónapom, ami 42 évesen igencsak szerencsésnek mondható, és persze megnyugtató. Most, az utolsó hetekben azért már egyre jobban érzem a kisfiam súlyát, különösen az én alkatommal, mondhatni, egyre „súlyosbodik” a helyzet, úgy tűnik, egy jól fejlett, erős kisfiút hordok a szívem alatt. Most kifejezetten tudom értékelni azokat az online kismamajóga órákat, amelyeket hétről hétre többször is igénybe veszek, mert kifejezetten jólesnek. Emellett részt veszek egy szülésfelkészítőn is. Úgy érzem, szükségem volt az elmúlt nyolc hónapra ahhoz, hogy már kellően fókuszáltan tudjak bekapcsolódni mindebbe. Most sokkal közelebb vagyok szívben, lélekben és fejben is mindahhoz, amiről a szülésfelkészítőn szó esik, mint lettem volna néhány hónappal ezelőtt.

Ahhoz mit szólsz, hogy fiús anyuka leszel?

– Szinte minden barátnőmnek kisfia van, és mivel az átlaghoz képest későn válok édesanyává, az elmúlt években volt alkalmam végigkísérni ezeknek a fiúknak a cseperedését. Láttam, a barátnőim hogyan nevelnek kisfiúkat, talán ezért is alakult ki bennem az, hogy jobban el tudtam képzelni magam fiús anyának, mint lányosnak. Azonban, ha kislányt várnék, azért éppúgy lelkesednék, ez nem is kérdés. A lényeg, hogy ő itt van, megfogant, rúgkapál, mocorog és napról napra gyarapszik. A legnagyobb szeretettel várjuk a születését.

Az alábbi interjúk is érdekelhetik: