„Szeretnék ebben a földi létben értékeket teremteni”

Jogászként végzett és pénzügyi területen helyezkedett el, viszont mindig is arról álmodott, hogy újságíróként vagy magyartanárként teljesedik ki. A balesete után érkezett el ez a nagy váltás az életében; jelenleg több helyre is ír.

– Szerettem a munkámat, de azért mindig is bujkált bennem a kisördög, hogy milyen jó lenne az írásban is kipróbálni magam. Szerencsés vagyok, mert több olyan lehetőség is megtalált, amelyek kapcsán megcsillogtathatom ezt az írói vénát. A 2020-as TEDx Metropolitan University eseményén előadóként vettem részt és ott ismerkedtem meg egy jogász kolléganővel, a Zsolya Communication alapítójával, aki felkért, hogy dolgozzunk együtt. Azóta nemcsak a saját, „Utazás a gerincvelőm körül” című blogomban írok, hanem szakmai témákban is megnyilvánulok a weboldalán. A másik szívügyem pedig a civil szféra, így a TraumaAmbulancia Egyesület égisze alatt is tevékenykedem, aminek missziója, hogy edukatív programokkal felhívja a figyelmet a poszttraumás stressz fontosságára és annak leküzdésére. Nem szégyen, ha egy baleset vagy trauma után ebben szenvedünk, hiszen a testünket ugyan meggyógyítják a kórházban, viszont a lelkünknek több idő kell a regenerálódáshoz.

„Amennyire csodálatos, annyira nehéz is”

Orsi a baleset okozta sérülés következtében tetraplég, azaz négyvégtag-bénult lett. Elektromos kerekesszékkel közlekedik és szinte mindenben segítségre szorul. Azt mondja, hogy bár rendkívül nehéz ennyire kiszolgáltatottnak lenni, mégsem ezt mondaná a megváltozott élethelyzet legküzdelmesebb részének.

– Jelenleg a MEREK (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) falai között élek, ott végzem a távmunkámat is. Otthon három éve, a balesetem óta nem voltam, mert sajnos a környezet nem teszi lehetővé az akadálymentes közlekedést. A legnehezebb elfogadni azt, ahogyan önmagamat látom. Rengeteg kétség van bennem, hogy ilyen állapotban hogyan lehetek értékes ember a barátaim, illetve értékes nő egy férfi számára. Viszont az érem két oldalát tekintve – mint mindenben – ebben is meg lehet találni a szépet. A rengeteg új emberi kapcsolat és számos lehetőség mellett, amelyek a megváltozott élethelyzetemből adódóan találtak rám, mégis a mögöttes tartalmat találom igazi kincsnek: a magamról való tanulás folyamatát. Végre nem menekülök el az érzéseim elől, ahogy azt a balesetem előtt tettem. Ez amennyire csodálatos, annyira nehéz is.

„Élet-halál között lebegtem”

2018. áprilisában történt a baleset. Orsi szerint nem maga az esemény, hanem inkább annak következményei voltak nagy hatással az életére.

– Nem sok mindenre emlékszem, rengeteg minden kiesett. Az autó szélvédőjére csapódtam, ami be is tört, majd egy járdaszigetre zuhantam. Eltört a nyaki csigolyám, elszakadt a gerincvelőm, és amikor kinyitottam a szemem, csak annyit láttam, hogy minden fejjel lefelé van. A balesetet egy hatórás életmentő műtét követte, majd elkezdődött a többhónapos küzdelem az életben maradásomért. A következő néhány hónapot az intenzív osztályon töltöttem, és viszonylag későn, apukámtól tudtam meg, hogy végig élet-halál között lebegtem és túlélés esetén is csak lélegeztetőgéppel láttak esélyt az orvosok az életben maradásomra. Az egészségügyi csapatnak a mai napig végtelenül hálás vagyok, hogy hittek bennem és harcoltak értem. Amikor az egyik legkedvesebb doktoromtól megtudtam, hogy többé nem állhatok lábra, az torokszorító pillanat volt: nem tudom, hogy melyikünk sírt jobban... Akkor még nagy tagadásban voltam és váltig állítottam, hogy én márpedig járni fogok, és ez az érzés a mai napig előjön bennem. Ettől függetlenül arra törekszem, hogy önmagamból merítsem az erőt, hiszen a saját életemnek én vagyok a főszereplője. Szeretnék ebben a földi létben olyan értékeket teremteni, amelyek a saját lelki fejlődésemet szolgálhatják, miközben másoknak is segítek.

"arra törekszem, hogy önmagamból merítsem az erőt, hiszen a saját életemnek én vagyok a főszereplője."

A nehézségek összekovácsolják a családot

Orsi szerint egy ekkora trauma felerősíti az emberek jellemvonásait; a jót és a rosszat is.

– Bennem megjelent egy erős türelmetlenség, a szüleimben pedig a kétségbeesés és a tehetetlenség. Persze ez enyhült idővel – miután túl voltunk az első és a második sokkon –, de nagyon próbára tette a kapcsolatunkat. Hullámzó volt, hogy éppen ki tartja jobban a lelket a másikban. Sokszor előfordult például, hogy a bennem tomboló feszültséget a szüleimen vagy a legközelebbi barátaimon vezettem le. Nyilván nem rájuk haragudtam, hanem a helyzetre, és tudom, hogy ez igazságtalan volt részemről, ezért nagyon hálás vagyok a végtelen türelmükért és szeretetükért. Hallottam olyanról, amikor egy hasonló baleset után a szülők teljesen magára hagyták a sérült lányukat; nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mellettem itt a család és maximálisan támogatnak. Összességében azt gondolom, hogy ez a helyzet összekovácsolt minket és megerősítette a kapcsolatunkat: segített elfogadni egymást olyannak, amilyenek vagyunk, az erősségeinkkel és gyengeségeinkkel együtt. Mert a célunk közös: menni kell előre.

"Hosszútávú tervem, hogy kiköltözhessek majd az intézetből és önállóan élhessek."

Fél éve bezárva

Az intézetben, ahol Orsi él, jelenleg teljes kijárási- és látogatási tilalom van.

– Itt megkapok minden szükséges segítséget, ami az önálló életvitelemhez kell, viszont a hátránya, hogy szó szerint be vagyunk zárva. Az első karantén idején viszonylag jól viseltem a helyzetet és igyekeztem kizárni minden negatív gondolatot, így igen gyümölcsöző volt számomra az az időszak: online képzéseken vettem részt, rengeteget olvastam, tanultam és írtam. Nyáron az enyhítéseknek hála kicsit kimozdulhattam, így az a pár hónap igazi feltöltődés volt számomra, viszont szeptembertől újra bezárultak a kapuk előttem, amik azóta sem nyíltak ki. Nagy kihívás, hogy mentálisan jól tudjak maradni ebben a helyzetben, mert hiszen vágyom már a szeretteimmel való kapcsolódásra, a társaságukra és az ölelésükre; ez az, ami a legjobban hiányzik. Hosszútávú tervem, hogy kiköltözhessek majd az intézetből és önállóan élhessek. De ami mostanság a szemem előtt lebeg, az egy aprónak tűnő, de annál nagyobb vágy: piknikezni egyet a szabadban azokkal, akiket szeretek.

(fotó: Benkő M. Fanni)