csalad.hu - „Szenvedéllyel dolgozom” – Üvegcsontúként a munka világában
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„Szenvedéllyel dolgozom” – Üvegcsontúként a munka világában

Muhari Judit
2020. dec. 3. 6:00
Interjúk

Dolgozik, több nyelven beszél, saját koncertje is volt már, és ha teheti, Alicantéba utazik. Ivanova Daniela a csalad.hu szerkesztőségének tagja. Profi újságíró, ha nincs járvány, a világ végére is elmegy az interjú miatt. Üvegcsontú, emiatt kerekesszékes. De a munkavállalásban emiatt még nem érte hátrány. Volt, hogy 100 jelentkező közül őt választották. A fogyatékkal élők világnapja alkalmából vele beszélgettünk.

Ivanova Daniela, vagy, ahogy mi hívjuk, Dancsi, a szerkesztőség legvidámabb tagja. Remélem, nem sértődnek meg kolléganőim, hogy ezt írom, de ő az egyetlen közülünk, akinek mindig tökéletes a sminkje, és a cipője színe is pontosan passzol a táskájáéval. Dancsi kerekesszékes. A koronavírus miatt most egyáltalán nem megy az utcára, én is otthonában látogatom meg. Szigorúan maszkban. Fővárosi albérletéből visszaköltözött a Pest megyei településen élő szüleihez.

Hogy vagy?

– Most már jobban viselem a bezártságot, és azt, hogy egy időre fel kellett adnom az önálló életem. Itt az utcán képtelenség kerekesszékkel közlekedni. Még szerencse, hogy távmunkában is tudok dolgozni.

A találkozásunk ideje is véges, mert hamarosan interjút vesz fel az egyik ismert pár- és családterapeutával. Azt meséli, munkájának felét az ilyen beszélgetések teszik ki. Örül, hogy dolgozhat, és nemcsak az anyagiak miatt, hanem azért is, hogy hasznosnak érezze magát.

– Ha nem dolgozom, akkor unatkozom.

Hogyan állnak hozzád, vagy inkább az állapotodhoz a munkáltatók?

– Nagyon szerencsés vagyok. Nem tapasztaltam negatív hozzáállást, pedig 15 éves korom óta dolgozom. Akkor gyakornokként kezdtem, 20 évesen pedig teljes állást vállaltam. Sok területen próbáltam ki magam, a bankszektorban is voltam, és kórházban is dolgoztam. Volt olyan eset – ezt sosem felejtem el –, amikor fel akartak venni, de lépcső vezetett az irodáig. Még azt is felajánlották, hogy amíg a lift nem készül el, minden nap felvisznek és lehoznak. Őszintén mondom, nagyon jólesett ez a gesztus. Végül nem vállaltam el a munkát, mert nem biztonságos, ha cipelnek engem, de nagyon hálás vagyok ezért a hozzáállásért.

Játsszuk azt, hogy egy állásinterjún vagyunk. Mit mondanál magadról, miért téged válasszalak?

– Szerintem olyan munkakörben érdemes elhelyezkedni, amit szenvedéllyel tudunk csinálni. Nekem az újságírás a szenvedélyem, élvezem minden percét. Jó, olyanokat is mondanék, hogy milyen produktív vagyok, meg flexibilis. De a legnagyobb erősségem, hogy lelkes és motivált vagyok. Ja, és az önfejlesztést is fontosnak tartom.

Ha állást keresel, jelzed, hogy kerekesszékes vagy?

– Mindig. Az önéletrajzomban a nevem, telefonszámom alatt ott van, hogy megváltozott munkaképességű, zárójelben kerekesszékes vagyok. Sok sorstársamtól hallottam, hogy őket nem veszik fel sehova. Én vagyok az élő példa, hogy ez nem így van. Volt egy munkakör, amire rajtam kívül még 100-an jelentkeztek még. Csak azért választottak engem, mert egyedül én beszéltem angolul. Ez nagy tanulság volt, mindig elmondom a hasonló helyzetben élőknek, hogy tanulni kell, végzettséget kell szerezni.

Milyen nyelveken beszélsz?

– Spanyolul, angolul.

„Azért, hogy a családom egészséges, és nagyon régóta nem volt törésem, mindig hálát adok.”

Dancsi genetikai eredetű elváltozással, üvegcsont betegséggel él. Nem szereti, ha fogyatékkal élőnek, vagy fogyatékosnak hívják. Azt mondja, amikor kicsi volt, ezt a két szót még nagyon pejoratív értelemben használták, ami hiába változott azóta, az ellenérzése megmaradt.

– Azt szoktam mondani magamra, hogy mozgáskorlátozott vagy kerekesszékes vagyok. Ez a betegség egyébként a csontok törésével jár. Az én állapotom másokéhoz viszonyítva középsúlyos. Van olyan, aki tud járni, van, aki ülni sem. Talán a csontritkuláshoz hasonlítható, bár azért annál súlyosabb. Ha kiesnék a kerekesszékből, valószínűleg nem törne el semmim, mert 20 éve nem volt rá példa, de azért elővigyázatosnak kell lennem, hogy elkerüljem a baleseteket.

Blogot írsz, világutazó vagy, és gyönyörűen énekelsz.

– Könnyebb ám időnként utazni, mint itthon lenni! A legtöbb európai városban sokkal jobb az akadálymentesítés, mint itthon. Kint szabadabbnak, önállóbbnak, függetlenebbnek érzem magam.

Melyik a kedvenc országod?

– Spanyolország.

Amikor ezt a szót kimondja, szeretet, mosoly önti el az arcát. A maszk miatt ugyan csak a szemét látom, de ahogy folytatja, biztos vagyok benne, hogy nem tévedtem.

– Alicante (spanyol város – a szerk.) a szívem csücske. Boldognak lenni megyek oda. Összesen fél évet éltem kint, már olyan, mintha otthon lennék. Ismerem a várost, vannak barátaim, oda bármikor mehetek, mindig várnak. A szállásadómmal is nagyon jóban lettem, annyira befogadott a családjába, hogy a cicája is szinte közös volt, így amikor szegény állat meghalt, együtt sirattuk. Egyébként Franciaország és Olaszország is nagy kedvencem. Amikor húszévesen, először mentem hosszabb időre Dániába, a szám is tátva maradt, mert ott csak alacsonypadlós busz jár. Bárhová eljutottam. Nemrég voltam Svájcban, egy 300 fős kis faluban szálltam meg. Ott félóránként megállt ilyen busz. Itt, ahol most lakom, tizenvalahányezren élnek. Buszra, vonatra nem tudok felszállni, lehetetlen segítség nélkül eljutnom bárhová. Ezért is van az, hogy a családom támogatja az utazásom, belátták, hogy nekem kint sokkal jobb.

Úgy fogalmaz, az utazás már az életformájává vált. A másik kedvenc időtöltése az éneklés.

– Két éve volt egy kétórás koncertem 150 fős közönség előtt vendégzenészekkel, táncosokkal. Azóta már van egy ukulelém (a gitár kicsi, négyhúros változata – a szerk.), karácsonyra pedig gitárt kértem.

Úgy tűnik, kerek, boldog életet élsz.

– Azért, hogy a családom egészséges, és nagyon régóta nem volt törésem, mindig hálát adok. Fontos, ne vegyem magától értetődőnek, hogy egészséges vagyok. Nem mindenkinél, de sok üvegcsontúnál tinédzserkorig tartanak a nagyon erős törések, és fiatal felnőttkorra ez elkezd csökkenni, felnőttkorra elmúlik, aztán idővel megint visszatér. Szóval a mostani állapotomnak örülök. Az anyagi helyzetem, és a közlekedés miatt viszont akadnak nehéz időszakaim. Van, amikor másfél óra alatt teszek meg Pesten olyan utat, ami másnak félóra. A 4-est leszámítva a metrót sem tudom használni. Egy autó nagy segítség lenne, már tanulom a KRESZ-t. Itthon azért még mindig csodaszámba megy egy kerekesszékes ember látványa.

Ez bánt, vagy zavar?

– Régebben zavart, mára megszoktam, de nem így szeretek a figyelem középpontjában lenni.

Igényled a segítséget az utcán?

– Nem, általában egyedül közlekedem, de ha szükségem van segítségre, nem félek kérni. Ez régen nem így volt. Szégyelltem. Most viszont már azzal nem tudok mit kezdeni, amikor visszautasítom, hogy mondjuk áttoljanak a zebrán, és ezért megsértődnek. Pedig baleset is lehet abból, ha a hátam mögé jön valaki és anélkül, hogy szólna, megtaszajtja a székemet a villamossínen. Mindig kérdezzenek.

Sok barátod van?

– Sok kedves ismerősöm van, de igaz barátok tekintetében szelektálok.

(fotó: privát)

Ezeket az interjúkat olvasta már?