csalad.hu - „Ha vége lesz a járványnak, jobban értékeljük majd az életet” – interjú a Dél-pesti Centrumkórház vezető altatóorvosával
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„Ha vége lesz a járványnak, jobban értékeljük majd az életet” – interjú a Dél-pesti Centrumkórház vezető altatóorvosával

Szöveg: Muhari Judit, fotó: Förster Tamás
2020. nov. 2. 6:00
Interjúk

Míg tavasszal átlagosan 20 súlyos beteg feküdt koronavírus miatt a Szent László kórház intenzív osztályán, a második hullám kezdete óta egyszerre akár 30 beteget is ápolnak. Egyebek mellett erről is beszélt a csalad.hu-nak a Dél-pesti Centrumkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosa. Bobek Ilona, aki nemrég vehette át a Nők Magyarországért Klub különdíját, elmondta azt is: tavasszal sok volt a bizonytalanság, mára a betegek és az orvosok is tapasztaltabbak lettek.

Különdíjat vehetett át a napokban a Nők Magyarországért Klubtól. Meghatódott az ünnepségen. Jólesett az elismerés?

– Már maga a jelölés is nagyon megtisztelő volt, hiszen a kórházból két olyan elismert kolléga terjesztett fel, akik személye, a velük való munka fontos számomra. Az egyik dr. Vályi-Nagy István professzor, a főigazgatónk, a másik dr. Szlávik János. De a saját díjamnál talán még büszkébb vagyok arra, hogy jelölték az osztályvezető főnővérünket is, és beválasztották az első öt közé.

Azért is kérdeztem, hogy fontos-e önnek az elismerés, mert aneszteziológusként a háttérben dolgozik. Műtét közben, a járvány alatt a legsúlyosabb betegek élete az ön kezében van, a páciensek és hozzátartozóik mégsem feltétlenül önnek mondanak köszönetet, hanem a kezelőorvosnak. Ez nem rossz érzés?

– Valóban háttérszakma a miénk, de én ezt a szakterületet tudatosan választottam. Nemcsak aneszteziológus, vagyis altatóorvos vagyok, hanem intenzív terápiás szakorvos is. Ez a két terület összefügg egymással. A műtőben az altatóorvos kézben tartja a betegek élettani funkcióit, altatja a beteget, lazítja az izmokat azért, hogy a beavatkozást végző orvos a lehető legjobb körülmények között tudja végezni az operációt. Van olyan eset, amikor a sok kísérő betegsége miatt egy páciens életfunkcióinak kezelése nekünk nagyobb problémát jelent, mint a műtétet végző orvosnak az adott beavatkozás elvégzése. Ezeket a nehézségeket a betegek gyakran nem is tudják. Inkább csak azok vannak vele tisztában, akik a beavatkozás után intenzív osztályra kerülnek. Ők a legsúlyosabb állapotú páciensek. Intenzív terápiás szakorvosként az a feladat, hogy megtaláljuk a súlyos állapot okát, megszüntessük azt, támogassuk a beteg szerveinek működését. Az elmúlt két évtized legnagyobb orvostechnikai fejlődése egyébként az aneszteziológia területén történt.

Miért lett altatóorvos?

– Szinte minden orvosnak van egy meghatározó élménye, mielőtt szakosodna. A negyedéves nyári gyakorlatomat töltöttem a Szabolcs utcai kórházban, amikor probléma merült fel egy frissen altatott betegnél. Mi, orvostanhallgatók segítettünk az altatóorvosnak, és vele megoldottuk a problémát. Ez volt az első nagyon jó élményem a szakmámról. Aztán jött a második: másnap a kollégák hősként kezeltek minket. Rácsodálkoztam a szakmára, és rájöttem, hogy ez nekem való. Használni kell az eszem és a kezem. Ugyanannyit számít a gondolkodás, mint a kéz, hiszen nagyon finom beavatkozásokat végzünk.

Mi történik az altatáskor?

– Általában a vénás elaltatást alkalmazzuk, de több formája is lehetséges. Amikor a beteg elaludt, ő már nem tud semmiről, de a mi igazi munkánk ekkor kezdődik. „Kisámfázzuk” a légutakat, azaz egy csövet vezetünk le a légcsőbe, így a gépekkel biztosítjuk az oxigént, és eltávolítjuk a széndioxidot. Kezeljük a folyadék- és ionháztartást, gondoskodunk arról, hogy rendben legyen a vérnyomás, a szívműködés. Mindezek mellett más technikákat is használunk, hogy a lehető legjobb körülmények között lehessen elvégezni a műtétet.

„A legtöbb ember hallatlan küzdelemre és együttműködésre képes.”

Talán nincs olyan baráti összejövetel, családi találkozó, ahol ne kerülne szóba a koronavírus. Számokkal dobálózunk, gyakran hallott kifejezésekről vitatkozunk. Pedig sokszor a fogalmakkal sem vagyunk tisztában, és önmagukban az adatokat is nehéz értelmezni. Kezdjük a kifejezésekkel. Vannak, akiket lélegeztetni kell, másoknál légzéstámogatást alkalmaznak. Mi a különbség a kettő között?

– A légzéstámogatásnál oxigént adunk. Ezt kétféleképpen tehetjük meg. Az egyik, amikor orrszondát alkalmazunk. Ez általában nem elég, inkább a maszk jelenthet igazi segítséget. Az orrot, szájat elfedő maszkban változtatni tudjuk a bevitt oxigén mennyiségét, de kis csatlakozókkal szabályozzuk azt is, hogy mennyi szabad levegőt szívjon a páciens az adagolt oxigén mellett. A légzéstámogatást súlyos, de nem életveszélyes betegeknél alkalmazzuk, azt segítjük, hogy jobban nyíljon a beteg gyulladt, összeesett tüdeje. A levegővételre a gép finoman rásegít. A maszk helyett úgynevezett sisakot is használhatunk. Ilyet lehetett látni márciusban az Olaszországban készült képeken, riportokban. Egy átlátszó „lufi” van a beteg fején, ami hasonlóan működik, mint a maszk, csak kicsit kényelmesebb a viselete. A sisakban is géppel szabályozzuk a rásegítést, és a beteg megfelelő oxigénellátást kap. Ezek tehát a támogatott lélegeztetési módok. Ha ez nem elég, mert a beteg súlyosabb állapotban van, akkor elaltatjuk, és behelyezünk egy csövet a fő légútba, amit összekapcsolunk a lélegeztetőgéppel. A beteg állapotától függ, hogy teljesen átvesszük a légzés irányítását, vagy engedjük, hogy ő is indítson levegővételt. Ebben az esetben bármelyik módszert alkalmazzuk, a páciens végig altatásban van.

A második hullámban három intenzív osztályt nyitottak az intézményben. Itt kizárólag koronavírusos betegek vannak?

– Koronavírusos, vagy koronavírus gyanús betegek érkeznek hozzánk Budapestről és Pest megyéből. Ha a páciens mégsem pozitív, akkor áthelyezzük a területi intenzív osztályra. Innen csak kivizsgált betegeket küldünk tovább.

A híradások szerint a második hullámban több a fertőzött, mint tavasszal volt. Ez valóban így van?

– Összlétszámban egyszerre most sokkal több betegünk van, mint tavasszal volt, akkor átlagosan 20-an feküdtek az intenzív osztályunkon, most éppen 30-an. Mégsem lehet összehasonlítani a tavaszi és az őszi járványidőszakot. Tavasszal még nem tudtuk, mivel állunk szemben. Sok volt a bizonytalanság, gyakorlatlanok voltunk. Akkor is volt olyan időszak, amikor több súlyosabb állapotú beteg érkezett hozzánk, most viszont tömegesen jönnek. Ám szerencsére korábban kerülnek orvoshoz, hiszen az emberek is tudják, mit kell tenniük, és az orvosok is tapasztaltabbak abban, mikor indokolt intenzív osztályra küldeni egy beteget.

Mindenki lélegeztetőgépre kerül az intenzív osztályon?

– Most csak a nálunk fekvő betegekről beszélek, ők az esetek 90 százalékában lélegeztetőgépen vannak. Mi tényleg a legsúlyosabb állapotban lévő páciensekre tudunk koncentrálni. Nagyon szoros kapcsolatban vagyunk az infektológiai osztály orvosaival, velük rendszeresen konzultálunk, közösen döntjük el, kit kell az intenzíven kezelni, és kinél nem indokolt.

Mennyi ideig van kritikus állapotban egy koronavírusos beteg?

– Akit lélegeztetni kell, átlagban 10-21 napot tölt az intenzív osztályon, és körülbelül két hétig lélegeztetjük.

Nehéz eligazodni a betegekről érkező hírek között is. Van, amikor azt hallani, hogy aki súlyos állapotba kerül a vírustól, szinte minden esetben más, krónikus betegséggel is küzd. Máskor intenzív osztályra került életerős sportolóról, vagy éppen gyermekről szólnak a tájékoztatások. Mi az igazság?

– Mindkét állítás igaz. Sok kijelentés hangzik el, csak az értelmezésük hiányzik. Megint csak a nálunk kezelt betegekről tudok beszélni. Készült egy összesítés, ez alapján 130 páciensünk került eddig lélegeztetőgépre. Kétharmaduk 65 év fölötti volt, és súlyos kísérőbetegséggel érkeztek hozzánk. Az ő állapotuk rossz, és a túlélésük is kisebb arányú. Vannak nagyon fiatal és középkorú betegeink is. Aki lélegeztetésre szorul, annál általában előbb-utóbb találunk valamilyen, még fel nem fedezett kísérőbetegséget. De ennek ellenkezője is előfordult már.

Melyek a legveszélyesebb kísérőbetegségek?

– A magas vérnyomás, a szív-, vese-, cukorbetegség, rosszindulatú daganatos betegség, a vérképzőszervi zavar. Ezek azok, amelyek nagyban súlyosbítják a koronavírus lefolyását. Ide tartozik az elhízás is. Mi is meglepődtünk azon, milyen nagy arányban vannak kritikus állapotban elhízott betegek.

Okoz maradandó elváltozást a vírus?

– Tömegével ilyen súlyos fertőzéssel nem nagyon találkoztunk még. Aki otthon vészeli át, általában az is súlyosabb állapotba kerül, mintha simán influenzás lenne. A fiatalokat, sőt a sportolókat is erősen és hosszan megviseli. Egy ekkora támadás a szervezet ellen nem maradhat következmények nélkül. A gyulladt tüdőterület nem biztos, hogy teljesen meggyógyul, lehet, hogy marad kötőszövetesedés. De ettől még egy sportoló is visszanyerheti a teljes tüdőfunkcióját. A vesét ért traumának is lesz jele, de az sem mindig befolyásolja a beteg életét. A tüdőembólia az egyik legrosszabb és legsúlyosabb következmény. Ebben az esetben lehetnek maradandó, kimutatható károsodások, de még ebből is kilábalhat egy fiatal beteg.

Vannak, akik az influenzához mérik a koronavírus erejét, mások ezt elutasítják. Mi a hasonlóság és mi a különbség a kettő között?

– Mindkettő vírus, de vannak olyan tünetek, amelyek gyakoribbak a koronavírusnál, és ritkábbak az influenzánál. Influenzaszezonban is látunk nagyon súlyos betegeket, csak kevesebbet. A koronavírus tömeges megbetegedést okoz, nagyobb számban van jelen és súlyosabb állapothoz vezet. Ez a legnagyobb különbség a kettő között. A koronavírusos beteg elveszítheti az ízérzését és szaglását, sok páciens csillapíthatatlan fejfájásra panaszkodik, mások arra, hogy annyira gyengék lettek, amennyire még életükben nem voltak.

Hogy viselik a betegek a kezeléseket?

– Hozzánk a legsúlyosabb, életveszélyben lévők kerülnek. Van, akivel az altatás előtt tudunk néhány szót váltani. Mindegyikőjüknél érezzük a félelmet, de kívánják már az elaltatást, a légzési nehézség miatt azt érzik, bármit teszünk, attól nekik csak jobb lehet. Amikor felébrednek, mindenki másképp reagál. Volt egy fiatal, többgyermekes betegünk, a lelkünket kitettük érte. De az ő alaptermészete csendes és morózus. Ébredés után velünk is így viselkedett, nem értette, hogy mit lelkesedünk, miért ugráljuk őt körbe, amikor végre önállóan lélegzett. Van, aki nagyon hálás. A legtöbb ember hallatlan küzdelemre és együttműködésre képes.

„Az nem baj, ha örülünk annak, amink van, és nem az elérhetetlen után sóvárgunk.”

Mindennap életekért küzd, és tragédiákkal néz szemben. Ennek ellenére végtelen nyugalom árad önből. Honnan töltődik fel?

– Jelenleg a közvetlen környezetemből és a munkatársaimból. Sokat nevetünk, a mi lelkünket ez gyógyítja. A nemzetközi munkám is nagyon fontos számomra, a világ minden tájáról kapcsolatban vagyok kollégákkal.

Ha majd kinyílnak a határok, hova utazik először?

– Békeidőben nagyon sokat utazom, van, hogy egy hónapon belül a világ különböző tájain tartok előadást. A bakancslistámon egyébként India szerepel, de a szívemnek legkedvesebb hely Olaszország. Most azonban nem vágyom sehova. Az embernek alkalmazkodnia kell az adott élethelyzethez, azt kell tennie, amit elé hozott a sors. Nem érzem, hogy ne lennék szabad, a mostani átmeneti helyzetet sem teherként élem meg. Ez most egy feladat, amit együtt kell megoldanunk. Ha vége lesz, jobban fogjuk értékelni az életet. Az pedig nem baj, ha örülünk annak, amink van, és nem az elérhetetlen után sóvárgunk.

További érdekes interjúkat olvashat: