„Nem kerülök olyan helyzetbe, amit a feleségem előtt le kell tagadnom” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„Nem kerülök olyan helyzetbe, amit a feleségem előtt le kell tagadnom”

Szöveg: Muhari Judit, fotó: Förster Tamás
2021. febr. 6. 9:00
Interjúk

A hit, a döntés és a beszélgetés – Pálúr János és felesége, Pálúr Kornélia szerint ez a jó házasság három pillére. A Házasság hete idei arcai 30 éve kötötték össze az életüket, négy gyermekük született. Mindketten úgy gondolják, a házasság az a forma, amely keretet ad a kapcsolatuknak.

Idén Önök lettek a Házasság hete arcai. Büszkék rá?

Kornélia (K): – Jó érzés, ugyanakkor kihívás is. Nem szoktunk nagy nyilvánosság előtt beszélni a magánéletünkről, de az jó, hogy felmutathatunk olyan értékeket, amelyek másoknál esetleg hiányoznak.

Mi a házasságuk legfőbb értéke?

János (J): – Legfőbb közös értékünk az istenhitünk. Ez biztosan megtart bennünket a nehezebb időszakainkban, erre alapoztuk egymás iránti elköteleződésünket, és nincsen ennél stabilabb kapaszkodónk.

Ez azt jelenti, hogy eldöntötték, soha nem hagyják el egymást, minden problémát megoldanak?

J.: – Pontosan. A jó házasság nem automatikus. Soha nem voltunk bizonytalanok egymásban és nem voltunk bizalmatlanok egymás iránt, de újra és újra meg kellett erősítenünk a kapcsolatunkat.

A nehézségek idején mindig egyformán erősek?

K.: – Á, dehogy. De annak nagyon örültünk, hogy talán nem voltunk egyformán gyengék. Az a jó, ha az erősebb támogatja a gyengébbet azzal, hogy kezdeményez. Közvetíti a másik felé, hogy szereti, megbocsát neki, vele akar tovább menni, van lehetőség a megoldásra.

A hiten alapuló kapcsolathoz, az egymás mellett és egymásért meghozott döntésekhez fontos a házasság intézménye, vagy éppen így működhet élettársi kapcsolatban is?

J.: – Nem a papír a fontos, hanem az, hogy a házasság mindenre kiterjedő burkot ad a kapcsolatnak. Mindketten úgy gondoljuk, a házasság az a forma, amely megadja kettőnk számára és a családunknak a biztonságos kereteket. A Bibliából azt tanultuk, hogy a szeretet felelősségvállalást jelent egymás felé. Az élettársi kapcsolattal menekülő útvonalakat tartanánk fent és elsősorban ezt is a magunk számára.

K.: – Soha nem is tartottuk alternatívának, hogy lazább kötelékben élhetnénk. Jó példákat láttunk magunk előtt, a szüleink, sőt a rokonok, barátok házassága is példaértékű. Mi fiatal korunk óta arra készültünk, hogy házasságban fogunk élni.

Hol és hogyan ismerkedtek meg?

K.: – 19-20 éves korunk óta ismerjük egymást és kerek 30 éve kötöttük össze az életünket. Mivel mindketten egyetemisták voltunk, mondhatjuk, hogy diákszerelem volt a miénk. Egymástól függetlenül hallottuk az akkor megszervezett Diák Bibliakör nyári tábor hírét és itt találkoztunk. Ott kezdődött el a kapcsolatunk szimpátiával, beszélgetéssel és aztán egyre mélyebb elköteleződéssel.

Szerelem volt első látásra? Mit érzett, amikor meglátta a csinos, fiatal egyetemista lányt?

J.: – Azt, hogy mennyire fel tudok nézni rá. Órákig barátkoztam ezzel az izgalmas érzéssel. Ott volt ez a gyönyörű lány, aki számomra nagyon harmonikus látványt nyújtott, amikor sok ember előtt angolból fordított magyarra. Engem egészen lenyűgözött, hogy Kornélia nem lépett ki a szerepéből és nem mutatta többnek sem magát. Ez a szerénység és az önmagával való harmónia lett nagyon feltűnő nekem és talán éppen ez volt, ami az iránta támadt érzéseimet megalapozta.

Pedig a mindennapjaikat fordítva élik. János a nagy nyilvánosság előtt ismert és elismert művészúr, Kornélia pedig a háttér, a feleség. Jól van ez így?

K.: – Ez teljesen rendben van, hiszen János szakmája a nyilvánosság előtt zajlik. Az enyém is nagyon szép hivatás, de nincs a kirakatban. Ettől még az életem szép és teljes. Boldog feleség vagyok, ahogyan látom a férjemet helytállni az ő munkájában.

Négy gyermekük van. Fontos, hogy dolgozzon?

K.: – Most már fontos. Igaz, hogy későn, de elkezdtem azt a munkát, amire egyetemistaként készültem. Sokáig viszont más adott értelmet az életemnek és abban is ki tudtam teljesedni. Több mint 20 évig otthon voltam a gyermekeinkkel, akik elég nagy korkülönbséggel születtek. A legnagyobb 29 éves, ő már házas, saját családja van. A következő gyermekünk 27 éves, ő most készül az esküvőjére. A 22 éves lányunk után pedig a 13 éves „kicsi” következik. Szóval viszonylag sokáig élvezhettem, hogy van otthon kisgyermek. Amikor a legkisebb iskolás lett, akkor kezdtem dolgozni. Nem érzem, hogy bármiről lemaradtam volna.

János nagyon sokat utazott, gyakran volt távol az otthonuktól. Ezt hogyan viselték?

J.: – Nem szeretek egyedül utazni, magányosan élményeket gyűjteni. Legtöbb esetben valaki velem jön a családból. A leghosszabb magányos utam talán két hétig tartott, ha pedig jól emlékszem, pár hónapos volt a második gyermekünk, amikor három hétig a Kántorképzőn tanítottam, de az is így debreceni családi kirándulással végződött.

K.: – Ha egyedül utazott el a férjem, az akkor is családi élménynek számított. Fiatalon házasodtunk, de már akkor természetes volt, hogy ő járja a világot. A kettőnk élete és az ő szakmai karrierje együtt bontakozott ki. Az mindig is közös cél volt, hogy János művészként is megmutathassa magát. Távollétében arra gondoltam, hogy azzal foglalkozik, ami mindkettőnknek örömet okoz.

J.: – Elfogadtuk, hogy én így tudom biztosítani a családom jólétét.

Beszélgetés közben is szorosan egymás mellett ülnek, átölelik egymást. Hogyan sikerült megőrizni ezt a harmóniát, a szerelmet?

K.: – A férjem naponta elmondja, hogy mennyire szeret. Átölel, amihez persze kell, hogy ezt elfogadjam, reagáljak rá. Megpróbáljuk fenntartani a tüzet egymásban és magunkban. A szerelem, a szeretet, a szexualitás nélkülözhetetlen. Az nem házasság, ahol már csak a napi ügyeiket bonyolítják együtt.

Mit kell tenni, ha ez a hármas egység hiányzik? Azt mondták, a házasság alapja a döntés. Na de ha kialszik a szerelem, a szeretet vagy a szexualitás lángja …?

K.: – Első lépés, hogy felismerjük a hiányát. Mindannyiunkat fenyeget, hogy a hosszú évek, a nehéz munka, a problémák, a távolság, vagy most a karantén idején éppen a folyamatos együttlét miatt elhidegülhetünk egymástól. De az érzelmeink mellé kell tenni a józanságunkat, és elfogadni, hogy a házasságnak nagyon sok rétege van. Az egymás iránti érzelmek mellett például a gyermeknevelés, a közös anyagi bázis. Ha a férj azt érzi, hogy a feleségétől szeretetet kap, akkor visszafordítható az elhidegülés. És ez fordítva is igaz!

J.: – Annyiféle nyomás ér bennünket, ami alól éppen a házasságban találjuk meg a felszabadulást.

K.: – Ezt a támogatást csak egy férj és egy feleség adhatja meg egymásnak. Egyetlen szakmai siker, anyagi jólét sem pótolhatja azt, hogy hazamegyek, és elmondhatom, mi történt velem.

J.: – Nem kell sok hozzá és könnyen felerősödhet bennünk az ismerős érzés: egyre kevesebbet kapok, pedig én milyen sokat tettem már! Aki ezen nem lendül túl, egyre rosszabbul érzi majd magát. Egy ilyen örvényből aztán nagyon nehéz menekülni, mert annyira sajnáljuk magunkat ilyenkor, hogy már el is hisszük a rettenetest és tarthatatlant. Jó emlékeztetnünk egymást arra, hogy a szeretet törvénye erősebb az önsajnálatnál.

Mi van a nem vallásos párokkal? Ezek szerint az ő kapcsolatuk eleve kudarcra ítélt?

K.: – Ők is megélhetnek szép házasságot, ez Isten ajándéka mindenki számára. De mi azt tapasztaljuk, úgy jó házasságban élni, hogy támaszt ad a lelki hovatartozásunk, amely a kríziseinkben is iránytűként szolgál. Tudni kell bocsánatot kérni, megbocsátani, és be kell vallani bűneinket egymás előtt.

Vagyis beszélgetni kell egymással, kimondani a problémákat.

K.: – Így van. Beszélgetni és döntéseket hozni. Bárkivel előfordulhat például, hogy egy másik ember közelebb kerül hozzá, mint a saját házastársa. Ilyenkor is megfelelő döntést kell hozni. Jobb előre végiggondolni bizonyos szituációkat.

J.: – Én például hoztam magamban egy döntést arról, hogy nem fogok olyan helyzetbe kerülni, amit a feleségem előtt majd le kell tagadnom. Ha nincsenek ilyen előre meghozott döntéseink, azzal kitesszük magunkat azoknak a kísértéseknek, amik előbb-utóbb megtalálnak bennünket.

Tehát az egész életre szóló házasság titka a jó döntés?

K.: – Igen. Azért is lett a jelmondatunk „ezerszer is igen”. Mert ezzel jelezzük, hogy ugyan több mint 10 ezer közös nap van mögöttünk, de minden nap kellett valamilyen döntést hoznunk egymásért.

J.: – Három kérdésben biztosan kell döntenem minden nap: kiért kelek fel, kiért dolgozom napközben és kiről álmodok éjszaka. Ha úgy döntök, hogy a kérdésekre a feleségem és a családom a válasz, akkor – úgy gondolom – rendben vagyunk.

Mesélték, hogy jó háttérrel indultak, hiszen szüleik is szép házaságban élnek.

J.: – Egy láncszemnek érezzük magunkat a szüleink és a gyermekeink között. Sikeresen haladt át rajtunk az, amit a szüleinktől láttuk, hogyan lehet hitre építeni az életet. Igazi boldogság, hogy ezt az igényt a gyerekeinken is észrevesszük és ebben a szüleink példája is erősen szerepet játszott.

K.: – Persze nem tudjuk, mi lesz velük, hiszen csak most indul a közös életük. Amikor a gyerekekkel beszélgetünk és szóba kerül a párválasztási kérdése, azt szoktam mondani, gondold végig, mit tudsz majd elmondani arról az időszakról, amikor kiválasztottad a párod, vagy ő kiválasztott téged. El tudod-e majd mesélni, Isten hogyan vezetett el odáig, hogy ő lett a társad. Ha nincs erről mondanivalód, csak belekerültél egy helyzetbe, ha nincs meg a sztorid arról, hogyan lettetek egy pár, akkor lehet, hogy érdemes még várni. Úgy látom, a gyerekeink is igénylik már, hogy ne csak úgy megtörténjenek velük a dolgok, hanem a miértre is megtalálják a választ.

Korábbi interjúink: