Miért hazudik a gyermekem?

– A gyerekek 2-3 éves korban kezdenek el letagadni bizonyos dolgokat, amelyeket nem is nevezünk hazugságoknak, hiszen nem alkalmasak tényleges félrevezetésre – kezdi a szakember. – Ebben az életkorban a gyermek elérkezett mentalizációs fejlődésének egy olyan szakaszához, amikor képes arra, hogy a másik ember tudatállapotát felmérje. Apa és anya például nem tudhatja, hogy ő elcsaklizta és felfalta a csokit, mert abban a pillanatban épp nem tartózkodtak a szobában, így letagadható a rosszaság. Azzal viszont nem számol a pici, hogy a bűnjelek – azaz, hogy nyakig csokoládés – úgyis elárulják majd őt. Később persze ez már tudatosabban működik, hiszen az elsődleges negatív motiváció a hazugságra az, hogy megússza az esetleges büntetéseket az elkövetett tetteiért.

Az őszinteség tanítható

– Az erkölcsi normák elsajátítása tanult viselkedés, nem pedig egy velünk született képesség, így az őszinteség, mint érték is generációról generációra átadható. Igyekszünk úgy nevelni gyermekeinket, hogy az olyan értékek, mint a bizalom és az empátia segíthessék őt az őszinteség „kitanulásában”. De amikor valaki olyan családban nő fel, ahol a hazugság elfogadott és normális, ott a gyermek vélhetőleg ezt a mintát fogja követni. Sok múlik azon is például, hogy milyen mesékből mutatjuk meg neki a világot. Milyen üzeneteket hordoznak ezek a gyerektörténetek? Ha olyan meséket mesélünk, amelyben az igazság, a nyíltszívűség és az ezekhez hasonló értékek kapnak főszerepet (mert például a főhős, akivel a gyermek azonosul, ilyen tulajdonságokkal rendelkezik), ilyen irányban fogják formálni az értékrendjét.

Mi is hazudunk

A pszichológus úgy véli, hogy a már említett mintaadás esetén a legfontosabb az, hogy mi, szülőként mennyire tudunk példát mutatni gyermekünknek.

– Ez nehéz kérdés, hiszen, ha magunkba nézünk, elmondhatjuk, hogy egy átlagos felnőtt naponta többször füllent. És gondoljunk csak bele: mi a helyzet a Mikulással és a húsvéti nyuszival? Az más kérdés, hogy milyen szándékkal másítjuk meg a valóságot – hogy elrepítsük a gyermekünket egy szép mesevilágba. Azonban sokukat akkor éri az első hidegzuhany, amikor kiderül az igazság: nem elég, hogy a nyuszi és a Télapó nem létezik, de még anyuék is hazudtak. Kisiskolás korban aztán eljutnak egy olyan fejlődési szakaszba, amikor már maguk is el tudják dönteni, hogy egy embert a szándéka vagy a tetteinek következményei alapján ítélnek meg.

Vágybeteljesítő hazugságok?

– A felnőttekben sokszor felmerül a kérdés, hogy a gyermekek vajon miért hazudnak. A válasz: többnyire azért, hogy elkerüljék a negatív következményeket. Van azonban egy úgynevezett fantáziafüllentés nevű jelenség is, amikor egy vágyott dolog beteljesülése érdekében állítanak magukról vagy a környezetről olyat, ami nem igaz. A kisgyerekek egy „mágikus realizmusban” élnek, amiben a valóság és a képzelet összemosódik, ennek nyomán jelenik meg esetükben a mese valóságként. Ennek „kinövése” az erkölcsi normarendszer fejlődésének következménye. Az odavezető út során azonban számtalan esetben előfordulhat, hogy a gyermek olyan tulajdonságokkal ruházza fel magát, amelyekkel (még) nem rendelkezik, hogy elfogadják és elismerjék őt a szerettei.

Minden gyerek füllent

Labancz Dániel szerint nincs olyan gyermek, aki ne hazudna időnként, hiszen ez egy normatív folyamat része, azonban fontos különbséget tenni az apró füllentések és a notorikus hazudozás között.

– Ne csak a felszínt lássuk, hanem ássunk kicsit mélyebbre: mi lehet az, amit gyermekünk el akar kerülni vagy pont, hogy elérni a hazugságaival? Azokat a fantáziafüllentéseket, amelyek a vágyaikat jelenítik meg, idővel kinövik majd, a rendszeres hazudozás pedig egy erős szülő-gyerek bizalmi kapcsolattal előzhető, illetve szüntethető meg. Természetesen ilyenkor lehet szakemberhez is fordulni, aki elsősorban nem a hazugságról való leszoktatásban, hanem az előbb említett bizalmi családi kapcsolat erősítésében fog tudni segíteni. Előbbi ugyanis csak a jéghegy csúcsa: hazugságok hálójában élni valójában egy mélyebben nyugvó probléma következménye.

Vegyük komolyan, de ne túlságosan

Kamaszkorban szintén más oldalról érdemes megközelíteni ezt a témát, hiszen a tinikre már inkább az elhallgatás a jellemző. A szakember szerint nem feltétlenül baj, ha a gyerek nem akar mindent megosztani a szüleivel.

– Ez is a normális fejlődésmenet része, így nincs benne semmi kivetnivaló. Vekerdy Tamás pszichológust idézve: „Az a kamasz, akit faggatnak, nyaggatnak, hazudni fog”. Természetesen ennek is létezik egy előrehaladottabb fázisa, amikor már egy komolyabb bizalmi sérülés jelenik meg. Amennyiben gyermekünk sokat hazudik, amelyekkel együtt magatartás- és más egyéb problémák is járnak, illetve a hazugságainak a baráti kapcsolatai is a kárát látják, úgy érdemes számba venni a lehetőségeinket. Azonban szeretném kihangsúlyozni, hogy nem szabad túl dramatikusan sem felfogni ezt a kérdést. Attól, mert gyermekünk időnként nem mond igazat, még őszinte és egyenes felnőtt válhat belőle. Ha igazi tanult és alkalmazott értékekkel rendelkezik, nem fog összedőlni a világ egy-egy füllentés miatt.

(fotó: Shutterstock, privát)