Az egyetem pszichiátriai és pszichoterápiás klinikájának szakorvosa az M1-en elmondta: szombaton reggel 10-től este 9-ig két előadóteremben folyamatosan a mentálhigiénia témakörében tartanak előadásokat szakemberek, emellett a résztvevők számos önismeretet fejlesztő és lelki egészséget támogató technikát is kipróbálhatnak. A demenciával küzdők hozzátartozóinak külön csoportot hoznak létre, illetve készülnek egy standdal, ahol egész nap válaszolnak a betegséggel kapcsolatos kérdésekre.

Hermán Levente hozzátette: az ingyenes rendezvény helyszíne az orvostudományi egyetem Tűzoltó utcai épülete lesz.

A pszichiáter szakorvos hangsúlyozta: a lelki egészség nagyon fontos része az életnek, a gyorsán változó világban pedig olyan új faktorok jelennek meg, amelyekre nincsenek felkészülve az emberek. Ennek jegyében többek között arról lesz szó az előadások során, hogy a digitalizáció hogyan változtatja meg a családi közösség mindennapjait.


(Fotó: Shutterstock)