Kütyük és mentők – mi a közös bennük?

Sankó talán 1,5 éves lehetett, amikor a magyar mondókákat bekapcsoltam neki a tévében. Annyira aranyos volt, ahogy lekötötte, hogy ezzel az apró mozdulattal rögtön bele is kerültünk a kütyüvilág gépezetébe. A mondókák után pár aranyos videót mutattunk neki a youtube-on, köztük a baby shark-ot, így ragadtak a fiunkra az angol szavak és számok, szívta magába a tudást, mint szivacs a vizet. Döbbenet volt. Azt figyeltem meg, hogy még a beszéde beindulását is a videók segítették. Nem éreztem hátrányát, mert tényleg nagyon keveset volt lehetősége arra, hogy a kütyükön lógjon.

Nincs itt semmi gond…

A 2. szülinapjára aztán rendeltünk neki külföldről egy gyerektabletet, amin csak a szülő által beállított mesét lehet nézni, és totyogóknak való fejlesztő játékkal lehet rajta játszani. Teltek-múltak a hónapok, és még mindig nem gondoltam, hogy a kütyüzés befolyásolná az én kiegyensúlyozott, okos, korosztályában kiemelkedő fiamat. Sosem voltak klasszikus hiszti rohamai, nálunk a „terrible two” korszak (vagyis rémes kétéves, az angolszász kultúrában így hívják a dackorszakot – a szerk.) kimerült abban, hogy nagyon nehezen feküdt le esténként, és hajlamos volt hajnalban felkelni, legózni, mert rengeteg energia tombolt benne.

Muszájból egy kis mese?

Ám eljött Maja születése. Ekkor lettünk igazán jóban a kütyükkel (sajnos). Sankó 2,5 éves volt, és nem járt még közösségbe, sok időt töltött Sanyival, de amikor az apjának olyan munkája akadt, ahova nem tudta vinni a fiunkat, akkor bizony hármasban töltöttük a napokat otthon. Egy picivel és egy kicsivel egyedül lenni igazán embert próbáló anyai feladat. Maja ellátása mellett igyekeztem Sankó igényeit is maximálisan kielégíteni, kisebb-nagyobb sikerrel. Na jó, néha inkább kisebbel. Mint mondtam, nagyon aktív gyerek, ha egész nap az udvaron rohangálna, az is kevés lenne neki. Így alakult ki, hogy a hosszas szoptatási időt ő bizony kütyüzéssel töltötte.

"a fordulópontot az jelentette, hogy Sankó közösségbe került"

A fordulópontot az jelentette, hogy Sankó közösségbe került, így apadt a mesézős órák száma. Szépen összhangba kerültek a hétköznapok. Akkortájt már nem is nagyon kütyüzött, de volt egy felnőtt táblagépünk, amin néha játszhatott egy kicsit.

Ez már nem játék!

És a fentiek ellenére mégis hogyan jutottunk el odáig már többször is, hogy azt mondtam: kukába dobom az összes kütyüt a lakásból? Egy gyönyörű napsütéses nyári napon éppen pakoltam össze a ruhákat, mert a hétvégét a balatoni nyaralóban terveztük tölteni. Tettem-vettem a lakásban, Sankó játszott, Maja pedig a lakás enteriőrjén dolgozott. Ekkor volt egyéves. Odalépett Sankóhoz, hogy megnyomkodja a tabot, de Sankó annyira játékban volt, hogy hirtelen egy lökéssel próbálta Maját a géptől eltessékelni. De sajnos a lökés túl nagyra sikeredett, és az éppen hogy csak járni tudó Maja hátra esett, nagyot koppant a feje a járólapon. Itt jött minden szülő rémálma: Maja nagyon sírt, mikor próbáltuk felvenni, elernyedt sírás közben. Bepánikoltunk, de annyi lélekjelenlétünk volt, hogy kapkodva hívtuk a mentőket. Közben igyekeztem megnyugtatni a földön fekve, mert nem tudtuk, hogy mi lehet a valós probléma, azon felül, hogy valószínűleg agyrázkódást kapott. Simogattam, beszéltem hozzá, és egyszer csak megnyugodott, visszatért a tudata teljesen.

"a kütyü repült a láthatatlan fiókba"

Mire a mentősök kiértek egy rohamkocsival (jelzem, nagyon hamar!), Majának már az ég egy adta világon semmi baja nem volt. A szükséges protokolleljárás miatt bevittek minket egy röntgenre, orvosi kivizsgálásra, és szerencsére mindent rendben találtak, így családunk boldogan autózott Fonyódra – Maját persze folyamatos megfigyelés alatt tartva. Sankót nagyon megviselte az egész horrortörténet. Látta, ahogy a mentősök dobogva rohannak fel a sok orvosi eszközzel a lakásba. Egy életre megtanulta, hogy ezt bizony nem szabad, és egy táblagép miatt sem bánthatja a testvérét. A kütyü repült a láthatatlan fiókba, ahonnan hónapokig elő sem került.

Zombi lett a fiam!

"újra alkot, fest, rajzol"

Sankó betöltötte a 4. évét, és nyáron a balatoni nyaralóba levittük a tabot, hogy este nézhessenek egy kis Hókusz Pókuszt, mert ez az esti rutinunk része: fürdés után kakaóval nézhetnek egy mesét. Egyik délután aztán addig könyörgött Sankó Sanyinak, hogy ő végül megosztotta a netet, és a felügyelete mellett játszhatott a tabon egy kicsit a gyerek. Itt indult az újabb ördögi kör, Sanyival nagyon összevesztem. Haragudtam rá, mert én nem adtam volna vissza a kütyüt. Teltek a hetek, Sankó minden áldott nap kikönyörögte a játékot, amíg Maját altattam délután. Ekkor már brutálisan beszippantotta a játékok dimenziója. Kikapcsolta a külvilágot, és zombimód próbált dobogóra kerülni a játékokban. Észrevettem, hogy nem alkot annyit, nem fest, nem rajzol, nem legózik, nem kezdeményez közös játékot Majával. Minden kreatív tevékenysége háttérbe szorult. A szó szoros értelmében zombivá alakult a 4,5 éves okos, kiegyensúlyozott, alkotni imádó kisfiam. Jelezték az oviban is, hogy nyugtalanabb, mint általában, és nehezebben üli végig az ebédet is. Itt jött az újabb láthatatlan fiók. A tab parkolópályára került. Sankó napokig kérdezte, hol van, és mikor játszhat újra. Kitartónak kellett lennem, de megérte. Mára megint kütyü nélkül élünk, és Sankó újra alkot, fest, rajzol, és játékot kezdeményez a kishúgával.

Kütyüzés következmények nélkül?

"szülőként kell határokat húzni"

Azt gondolom, a kütyüzésről való leszakadást először a szülőnek kell megtennie, és csak utána tudja a gyereket is eltávolítani ettől. Tudjuk, hogy ma szülőnek lenni nem egyszerű feladat, és egy ilyenfajta eszköz, ami órákra képes egy óvodáskorú gyereket lekötni, bizony kényelmes lehet, ha éppen utazunk, munkát kell határidőre megcsinálni, vagy főzni, mosni, takarítani. És bár léteznek már kutatások arra vonatkozóan, hogy milyen hatással van a kicsik idegrendszerére a kütyüzés, mivel ez a generáció most növekszik csak fel, a hosszútávú hatásokról még nem lehet mit mondani. Szülőként kell határokat húzni, a gyerek jövőjét szem előtt tartva, és példát mutatni azáltal, hogy bizony mi is lerakjuk a telefont, amikor a gyerekekkel vagyunk, eszünk vagy játszunk. Jómagam elmagyaráztam Sankónak, hogy az okos kis gondolkodó agyát nem jó irányba viszi a kütyüzés, ezért sem szeretném, ha használná. Elhallgatott, elgondolkodott, és azóta sem kéri a tabot.