Tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek a feje tetejére állt az élete az elmúlt 1-2 hétben, ezzel a mi családunk sincs másképp, de pont ezért szeretném, hogy aki engem olvas, ezután is azt érezze: erre a pár perce kiszakadhat a mindennapokból, elfelejtheti az aggódást, lekerülhet a figyelem a vírusról, a kézmosásról és a tragikus hírek ömléséről.

A mi családunk mindent igyekszik humorral megoldani, ha láttátok a közösségi média felületeimet (és/vagy a Krauszét), ott is inkább poénkodunk, és viccet csinálunk ebből az állapotból, mert máshogy megkattannánk. Szerencsére a Krausz ebben is partner, úgyhogy megfogtam az Isten lábát vele, na. Ebben a bejegyzésben sokat fogom őt fényezni, mert most volt a születésnapja, hadd örüljön. (Sőt, a névnapja is!) Igaz, mire olvasható lesz, már eltelik jó pár nap, de kit érdekel, pont ugyanott lesz, ahol most… itthon… és vélhetően ugyanazt is fogja csinálni.

Nekünk az otthon a csend és nyugalom szigete

Fura, hogy még csak két éve ismerem, néha úgy érzem, már évtizedek óta boldogítjuk egymást. Annyi mindenen mentünk át már együtt, hogy felsorolni is nehéz lenne. Hogy mást ne is említsek, ott vannak például a költözések. Mi két év alatt háromszor vándoroltunk új lakásba. Az egyiknél majdnem szét is költöztünk, de haladjunk szép sorjában.

Amikor összejöttünk, én a Verával laktam. Az a lakás alkalmatlan lett volna arra, hogy hármasban lakjunk (meg hát na), ezért kibéreltünk ketten egy lakást a III. kerületben. Ez a lakás jó is lett volna, de hamar kiderült a szomszédokról, hogy hajnalig tartó bulikat csapnak, ezért gyorsan tovább álltunk. Érdekes egyébként, hogy a Krauszról is és rólam is mindenki azt gondolja, hatalmas partiarcok vagyunk, pedig nálunk antiszociálisabb emberek a földön nincsenek. Nekünk az otthon a csend és nyugalom szigete.

Ajjaj, közben felébredt a mini dandártábornok, és finoman jelzi, hogy szüksége van rám, úgyhogy mennem kell, itt folytatom…

A Tóthék olyanok, mint az olaszok

No, itt vagyok. Bocsánat, de természetesen Ő diktál! Most visszaolvastam a Marika ébredése előtti utolsó mondatomat, és tök jót röhögtem rajta. Tényleg le bírtam írni, hogy a mi otthonunk a béke szigete? Hahaha! Mindegy, most már benne hagyom… de ez baromira nem igaz. Mármint az a része igaz, hogy erre törekszünk, de könyörgöm, néha úgy kiabálunk... (főleg én), hogy még Békéscsabán is hallják. Mer’ a Tóthék olyanok, mint az olaszok, a Krauszék meg olyan nyugodt pesti népek, így aztán számukra – hogy is fogalmazzak finoman – sokkoló ez a robbanó virtus. A Krausz már azért szokja, mondjuk kénytelen is, pláne, ha éppen terhes vagyok, és akkor jól a hormonokra tudom fogni.

Szóval, amikor a bulis szomszédok miatt elköltöztünk az első közösen bérelt lakásunkból, akkor már ugye nagyon terhes voltam. Éppen a „jóédesanyámmal” vesztem össze, mert ha ő meg belehergeli magát valamibe, lelőni nem lehet. Úgy összevesztünk a költözés közben, hogy Anyu az új házból elindult gyalog valahova, én meg papucsban csattogtam utána, üvöltözve, hogy „gyere vissza, nem hagyhatsz itt a legnagyobb szarban!” Soha nem felejtem el a szomszéd, békésen üldögélő kutyájának meglepett tekintetét. Esküszöm, az volt a szemében, hogy „de jó, ha ezek az új szomszédok, mindennap lesz ingyen mozi.” Amikor visszaértem a fogócskából, a Krausz ott vakarta a fejét a még ki nem csomagolt dobozok fölött, és arra gondolt, hogy még viszonylag könnyen leléphetne, ha már úgyis be van csomagolva az összes cucca. Ekkor azért gyorsan összevesztem vele is, ha már lúd, legyen kövér alapon, és mondtam neki, hogy vigye a cuccait, ahova akarja, mehet, amerre lát. Szerencsére nem ment, de szerintem tudat alatt már akkor érezük mindketten, hogy nem itt fogunk hosszabb ideig lehorgonyozni.

Nálunk mindenkinek volt hely, és rántott hús

Én az elmúlt 18 évben 19 alkalommal költöztem. Rutinos költözőnek számítok, éppen ezért azt is megfigyeltem, hogy ha valahol otthon érzem majd magam, akkor ott már az elején jön egy érzés, ami tök egyértelmű. Amikor anno Tapolcáról Pestre költöztünk, olyan csórók voltunk, mint a templom egere. Az első lakás, ahol Verával laktunk, a negyedik emeleten volt, lift és fűtés nélkül. A sütővel fűtöttünk. Egyszer majdnem szénmonoxid mérgezést kaptunk. A földön feküdtünk, és gyertyával világítottunk, mégis imádtuk és mindenkinek volt ott hely. Még a Megasztáros csapattársak felét is magunkhoz vettük. Sőt, Tapolcáról is hozzánk jött pár hétre, aki éppen új életet akart kezdeni. Olyanok voltunk, mint egy átjáróház. Nálunk mindenkinek volt hely és rántott hús. Az egész stábot mi etettük. Tóthéknál a mai napig a legfőbb szabály: működjön a sütő és legyen tele a has, akkor baj nem lehet.

Ha jobban belegondolok, nyilván ezért választottam egy séfet férjül, ő gondoskodik a sütőről és az ételről is. Kettő az egyben… és még szexi is!

Mindenki Hannikáért

Nemrég ismét költöztünk, mert rájöttünk, hogy bár csodás házat béreltünk korábban a budai oldalon Budapest határában, de nagyon messze vagyunk a családunktól. Gábor szülei, és az én Apukám is a pesti oldalon laknak (Anyu most főleg velünk), így ismét szedtük a sátorfánkat és mi is a pesti oldalra tettük át a székhelyünket.

A költözésben az egész család segített, mindenki kivette a részét. Krauszék az új ház konyháját újították fel teljeskörűen, az én szüleim pedig ismét dobozoltak. (Tényleg, mint Örkény művében a Tóték…) Érdekes és megható volt, ahogy a két család együtt, értünk tüsténkedik. Kicsit, mint egy csapatépítő tréning. Néha persze a megfontolt, következetes pesti logika, összecsapott a már fent említett tapolcai ösztönös virtussal, és akkor volt pár óra mosolyszünet, de összességében zökkenőmentesen zajlott minden, és mi, Gáborral nagyon hálásak vagyunk ezért az összefogásért. Főleg, mert a család minden tagja azt tartotta elsődleges szempontnak, hogy Hannika ebből az egészből semmit ne érezzen, és gyakorlatilag úgy költöztünk egyik házból a másikba, hogy ez a pici ember szerintem észre sem vette a változást.

Már az új házban élünk önkéntes karanténunkban, és a sors fintora, hogy bár a család közel lakik, mégsem találkozhatunk velük hetek óta…

U.i.: Most látom, hogy ígéretem ellenére szinte alig dicsértem a Krauszt, úgyhogy gyorsan pótlom: az én drága uram a legjobb, legszebb, legmenőbb, legodaadóbb, legtehetségesebb, legszexibb, legsármosabb, legfigyelmesebb, legtehetségesebb (ja, ez már volt), legokosabb, legjobb férj és apa a földön! :)

Tóth Gabi korábbi blogbejegyzései itt olvashatók:

tóth gabikendőzetlenülblogcsaládvárandósság