Rettegek attól, hogy a gyerekeim egy olyan világban szocializálódnak, ahol már alig tudni, milyen is egy valódi baráti beszélgetés, egy igazi ölelés, hiszen mindent elural a virtuális valóság, amelyben ráadásul könnyen felbukkannak az online ragadozók is. Azt hiszem, erről a témáról akár minden nap lehetne írni, és az is kevés volna.
Kiskoromban nekünk nem adatott meg, hogy a Balatonnál nyaralhassunk. Mivel nem is nagyon tudtam, az milyen, így nem éreztem hiányát. Helyette drága nagymamámnál töltöttük a nyár egy részét.
Kezdjük megszokni ezt az új életritmust, és bizonyos szinten pár hét alatt megtanultunk együtt élni a vírus miatt hozott szabályokkal. Mondjuk jobbat nem is tudtunk, mint alkalmazkodni, és a lehetőségeinkhez képest a legjobbat kihozni a helyzetből, úgy, hogy a gyerekek ne legyenek a helyzet elszenvedői, és persze nem árt, ha mi se bolondulunk bele.
Az anyukák többségének nincs lehetősége arra, hogy a karon ülőjét otthon hagyva lelibegjen az edzőterembe! Az első időszakban, amikor hormonok tömkelege cikázik a testedben, nem prioritás az alakformálás. Mondom ezt én, két gyermekes edzőként.
Több statisztikát is olvastam arról, hogy amióta a közösségi média felszálló ágban van, milyen mértékben nőtt a fiatalok körében a depresszió és az öngyilkossági hajlam. Nem véletlen, hogy rettegek a hátborzongató jövőtől, ami a gyerekeinkre vár, ha hagyjuk, hogy teljesen beszippantsa őket a cyber világ.