Kanalazz is közben!
Szerző:Schäffer Erzsébet2023. 03. 31.Családban élni jóblog
Látom, és nem hiszek a szememnek. Ennyire nem tudják a fiatal szülők, hogy képernyőt nézni káros a kicsiknek?
De még a nagyobbaknak is! Ehhez képest nap mint nap elképesztő jelenetekkel lehet találkozni. Elrettentésül gyűjtöttem össze néhányat.
Kertvárosi utca, vasárnap délután, szép, napos idő. Sétáló emberek, biciklisek, babakocsit tologatók, futók. Sétálni indulok én is, csukom a kaput, amikor mellettem a járdán megáll egy fiatal pár, a férfi tolja a gyerekkocsit, benne két év körüli kisfiú, maszatos az arca a sírástól, még mindig sír, de inkább már csak hüppög. A férfi odaszól a feleségének. Az már idegesen keresgél a táskájában.
– Add már oda neki, nem látod, hogy azért sír!
– Azt keresem, lehet, hogy otthon maradt!
– Megmondtam, hogy fogja keresni!
– Megvan! Várj, Norbi, adja anyuka! Nézd, itt van!
Azt hittem, cumit kap vagy teát, vagy egy gerezd almát vagy a kedvenc mackóját. Nem. Egy nyomogatható kis számítógépet nyomott Norbi kezébe az anyukája. A könnyeknek vége volt, a kis család elindult. A kétéves Norbi, mint a nagyok, két ujjal nyomogatta a gépet, és okos kis szeme kizárt minden mást a világból – fákat, embereket, virágzó bokrokat, viháncoló kutyákat, magot kereső galambokat –, ült a kisgyerekkocsiban és vakon, süketen rámeredt a villódzó képekre. Azt hittem, tehetetlenségemben elsírom magam. És nem hiszem, hogy rosszat akarnak a szülei Norbikának. Csak mérhetetlenül tudatlanok.
Az eset után nem sokkal egy játszótéren jártam. Volt néhány tábla, amire mindenféle felhívást ragasztottak. Ajánlom, írják ki az ilyen játszótéri táblákra: kisgyereknek tévét, tabletet, számítógépes játékot nézni, játszani nem szabad! Bajt okoz!
Vekerdy Tamás írta sok évvel ezelőtt: a képernyő a szem rágógumija. Hároméves kor alatt nem is szabadna tévét néznie egy gyereknek. És később is inkább árt, mint használ. A fejből mesélt vagy felolvasott mese való a kisgyerekeknek. Segíti a fantázia szárnyalását, a szorongás átélését és feloldását, a gyerek saját félelmeinek feldolgozását. A villódzó, másodpercenként mozduló képek – köztük a mai mesefilmek jórésze is – felzaklatják a gyereket, feldolgozatlanul hagyják a gondolatait. Nem véletlen, hogy a tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények között szoros összefüggés mutatható ki. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban van tévékészülék, s nincs semmi korlát előttük, rosszabb az olvasási, matematikai és felfogóképességük, mint kortársaiknak.
De folytatom egy másik elszomorító jelenettel. Illetve kettővel. Mindkettő szinte rímel egymásra. Vendéglőben ülünk. Velünk szemben egy asztalnál egy család, itt is egy kisfiúval. A gyerek előtt feltámasztható kis állványon mini számítógép vagy nem tudom, milyen kütyü. Meredten nézi. A szülők beszélgetnek, azaz egy-egy szót váltanak. De inkább unott az együttlét. A pincér kihozza a levest. A gyerek a tányér mögé teszi a kütyüjét, kezébe veszi a kanalat, de nem eszik. Nézi a képernyőt. A felnőttek nekikezdenek, egy árva szót se szólnak. Egy idő után az anya odaszól a tízéves forma fiának:
– Kanalazz is közben!
A Duna-parti kisvendéglőben szelídebb volt a kép. Szintén háromtagú család, nyolcéves forma kisfiúval. Itt, amikor a pincér meghozta az óriás pizzát, a gyerek elrakta a kütyüjét. Szétvágták a tésztát, jó étvággyal ettek, még beszélgettek is, minden emberszabású volt. Aztán leszedték az asztalt. Még kértek valami desszertet. De akkor már a kisfiú előtt ott volt a kütyü. Rámeredt, ahogy előtte is.
Kedves jót akaró szülők! Ez így nem jó. Káros. Ha kicsit is utána néznek, de elég lenne utána gondolni, rájönnek, hogy mindenből kimaradnak a gyerekeik. Beszélgetésekből, élményekből, az étel színét, ízét sem látják és érzik már… apja, anyja hangját se hallják… a tájat, a vonaton utazókat, a másik embert…
Hé, édesanyák, édesapák, nagymamák, nagypapák, bárki, akinek szava van – ébresztő!!!
Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?
