Esztergályos Cecília: ’’A kis műhelyemben az édenkertben érzem magam” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Esztergályos Cecília: ’’A kis műhelyemben az édenkertben érzem magam”

Szűcs Anikó
2020. máj. 21. 6:04
Interjúk

Ha valakiről, Esztergályos Cecíliáról elég nehéz elképzelni, hogy heteken át szinte egyáltalán nem mozdul ki az otthonából, hiszen a Kossuth-díjas színművésznő energikussága mára a védjegyévé vált. Csakúgy, mint a töretlen optimizmusa.

Március 11-én még színpadon állt a Mici néni két élete című zenés vígjátékban, aztán másnap bezárt az ország összes teátruma. Hogyan élte meg ezt a szomorú, ámde szükségszerű fordulatot?

– Mindannyiunkat hidegzuhanyként ért a bejelentés, amikor megtudtuk, hogy a járványhelyzet miatt másnaptól minden színházi előadás elmarad. Elképzelni sem tudtuk, mi lesz, és hogy lesz ezután. A mostani évadban havonta huszonhét-huszonnyolc előadásban játszottam, az Újszínház mellett több helyen vendégművészként léptem fel, ami óriási dolog az én koromban, tényleg borzasztóan el voltam kényeztetve. A napjaim pörgősen és mozgalmasan teltek, megszoktam, hogy jövök-megyek, utazom, új darabot próbálok...

Ehhez képest több mint két hónapja otthon tölti a mindennapjait.

– Ráadásul most már rettenetesen hiányzik a színház! Azért is hiányzik piszkosul, mert a színészet nekem óriási lehetőséget ad arra, hogy kiéljem a bennem kavargó érzéseket, gondolatokat és indulatokat, amiket egyébként nem mernék megmutatni, felszínre hozni, kiüvölteni. A színpadon kijátszhatom magamból az összes búmat, bánatomat, örömömet és boldogságomat. Ez nekem jólesik, lelkileg helyrebillent, megnyugtat, és jobban leszek tőle. Számomra a színészet mindig is egyfajta terápia volt, ami több mint két hónappal ezelőtt egyik percről a másikra megszakadt. A jövőnk még mindig meglehetősen bizonytalan, mert nem tudjuk, hogy mikor keveredünk ki ebből a szörnyűségből, ennek ellenére én most is optimista vagyok. Ha nem lennék derűlátó, akkor is ez lenne a helyzet, csak akkor sokkal rosszabbul érezném magam. Ehelyett igyekszem a lehető legjobban kihasználni a mostani kényszerpihenőt.

Mi mindennel foglalatoskodik?

– Sütök, főzök, festek, olvasok, tévét nézek, és közben várom, hogy az életem visszatérjen a megszokott kerékvágásba.

Miket süt?

– Mindenfélét. Kenyeret, kiflit és persze süteményeket, az unokák nagy örömére. A vejemék időnként eljönnek, hogy megbizonyosodjanak arról, jól vagyunk és semmiben nem szenvedünk hiányt. Olyankor szigorúan megtartva a kellő távolságot a kapun keresztül adom ki nekik a finomságokat. A minap például isteni gyümölcskenyeret készítettem! A változatosság kedvéért nem gyümölccsel töltöttem meg, hanem dióval, mogyoróval meg mandulával. Csuda finom lett! Az uramnak pedig mindig is főztem, akkor is, amikor rengeteget dolgoztam, úgyhogy számomra ez sem ismeretlen terep. Sőt, kifejezetten szeretek a konyhában alkotni és kísérletezni az ízekkel.

Ezen egyáltalán nem lepődöm meg. Ha valakinek, önnek biztosan nem kell a szomszédba mennie egy kis kreativitásért...

– Egyrészt mindig nagy csodálója voltam a művészeteknek, és mindegyik művészeti ág érdekel. Másrészt világéletemben izgatott a lehetősége annak, hogy új dolgokat tanuljak. Egy időben kedvet kaptam a kosárfonáshoz, még egy tanfolyamra is beiratkoztam és imádtam, de aztán az ujjaim nem bírták a strapát. Egy másik korszakomban meg parókákat készítettem fonalból, különféle színekben. Annak előtte rengeteget kézimunkáztam, meg rongybabákat készítettem. Horgolni Drahota Andreától tanultam, akivel tizenhét évig együtt öltöztünk a Thália Színházban, és mivel ő gyönyörű dolgokat csinált, megkértem, tanítson meg nekem egy s mást. „Vizsgamunkaként” egy jókora ágytakarót készítettem és közben rájöttem, hogy a kézimunkázás remek hobbi, de idővel kedvem támadt valami egészen új dologban is kipróbálni magam.

Egyszer azt mondta, hogy az ön mottója úgy hangzik: „A járatlan utat a jártért el ne hagyd!”

– Ehhez a mai napig tartom magam, mert a járatlan út, még ha sok bosszúsággal és bajjal jár is, rengeteg örömöt szerez és megadja a szabadság érzését. Legyen szó bármilyen alkotói folyamatról, soha nem a szabályosságra törekedtem és törekszem, hanem arra, hogy olyat hozzak létre, ami nekem tetszik, ami kifejezi a mondanivalómat és hűen visszaadja az érzéseimet, a gondolataimat. A festészetben is azt szeretem, hogy ránézek az üres vászonra, nézem egy darabig, aztán egyszer csak meglátom benne a festeni kívánt képet.

Húsz évvel ezelőtt kezdett el kerámiát készíteni, ezután jött a festészet. Hová tud elvonulni, amikor alkotni támad kedve?

– Itthon van egy kis műhelyem, imádok ott időzni. Bekapcsolom a rádiót, zenét hallgatok, abban mindenevő vagyok, és az édenkertben érzem magam. Attól kezdve, hogy nekiállok festeni vagy kerámiázni, megszűnik körülöttem a világ és a vásznon vagy az agyagon kívül semmi más nem létezik. Csodálatos érzés, amikor magával ragad az alkotás öröme.

(fotók: privát)

Olvassa el a Mindennapi örömök rovat korábbi interjúit is: