Lukács Sándor: "Megírtam életem első szonettjeit" - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Lukács Sándor: "Megírtam életem első szonettjeit"

Szűcs Anikó
2020. máj. 7. 15:11
Interjúk

Az idei tavasz több fontos fordulatot is tartogatott Lukács Sándor számára. A Kossuth-díjas színművésznek március elején megszületett az első unokája, május végén pedig megjelenik a nyolcadik verseskötete. Ezt az örömteli helyzetet zavarta meg a koronavírus, ennek ellenére – vagy éppen ezzel együtt – egy boldog nagypapával és egy büszke költővel beszélgettem.

Hogy éli meg a mostani bezártságot?

– Az igazat megvallva én nagyon szeretek itthon lenni. Nem csak most: amikor az életünk a megszokott kerékvágásban zajlik, akkor is sok időt töltök itthon. A feleségemnek köszönhetem azt a szeretetteljes légkört, amely évtizedek óta körülvesz. Ebben a környezetben mindig jól érzem magam.

Mivel tölti a napjait?

– Az az igazság, hogy nagyon sok restanciám felgyülemlett. Például a feleségem már régóta mondogatta, hogy rendbe kéne hoznom a könyvtáramat, bizonyos dolgokat ki kellene selejteznem, és beláttam, hogy Marinak igaza van, mert a dolgozószobámat már-már belepték a kötetek. Aztán ahogy nekikezdtem, hamar kedvet is kaptam hozzá. Most pedig már jóleső érzéssel nézek a polcaimra, mert végre tematikailag is egy helyre kerültek azok, amelyek egy helyre valók.

Ha már könyvekről beszélgetünk: lefogadom, hogy izgatottan számolja visszafelé a napokat május végéig. Vagy tévedek?

– Nem téved, ugyanis akkor jelenik meg a nyolcadik verseskötetem, Földi szokásaid címmel, amelynek egyik érdekessége, hogy vaskosabb, mint a korábbiak.

Hogyhogy?

– Ez idáig mindegyik kötetemben ötven vers szerepelt, öt ciklusra bontva, kivéve Az elűzött álom című válogatás-gyűjteményt. Most úgy alakult, hogy egyrészt elég jó formában voltam, másrészt több lett a szabadidőm, úgyhogy még a koronavírus-járvány első két hetében is születtek versek. A legújabb könyvemben nyolc ciklusban összesen nyolcvan költemény kapott helyet, és ami még érdekesség lehet: megírtam életem első szonettjeit.

A hangjából ítélve erre most igazán büszke!

– Régóta foglalkoztatott már ez a versforma, mert úgy voltam vele: egy igazi költőnek tudnia kell szonettet is írni. Aztán annyira belejöttem, hogy végül tizenkét szonett szerepel ebben a kötetben, arányosan elosztva.

Ez mindenképpen előrelépésnek számít a költői pályáján?

– Nevezhetjük annak is, de az biztos, hogy változatosabb lett a repertoár. Kíváncsi leszek a kötet fogadtatására, bár sajnos a vírus most ebbe is eléggé bezavart, mert a járvány miatt elmaradnak az ünnepi könyvhét rendezvényei, és a Petőfi Irodalmi Múzeumban május 29-ére tervezett könyvbemutató is nagy valószínűséggel szeptemberre tolódik.

Viszont az idei tavasza szebben nem is indulhatott volna...

– Tényleg nem, mert március elsején megszületett az első unokám, Leó.

Árulja el, milyen érzés nagypapának lenni!

– Most, hogy már a gyakorlatban is meggyőződtem róla, igazat adok azoknak, akik azt mondják: ha az embernek unokája van, az azért is fantasztikus dolog, mert a gyereknevelés felelőssége javarészt a szülőkre hárul, és mi, nagyszülők szinte csak a tejfölt kapjuk meg, hogy ilyen népiesen fogalmazzak. Mindenesetre borzasztóan élvezem ezt az új szerepet. Hál' Istennek elég gyakran láthatom a picit, és minden alkalommal boldogan tartom a karjaimban. Elhatároztam, hogy ha majd nagyobbacska lesz, szeretnék minél több mesét olvasni neki, hogy az úgynevezett legérzékenyebb korban kapja meg ezeket a meghatározó élményeket, amiket aztán útravalóként magával vihet.

Visszatérve a karanténos mindennapokhoz: ha egy kis friss levegőre vágyik...?

– Az az igazság, hogy már most nagyon jó színem van, mert a teraszunkon tudok napozni. Délelőtt tizenegytől egészen alkonyatig oda süt a nap. Azon kívül, ha sétálni támad kedvem, kimegyek a közeli Vérmezőre, vagy pedig beülök az autómba és irány a hűvösvölgyi Nagyrét, ahol nagyokat gyalogolok.

A színház?

– Nagyon hiányzik! A kollégáimmal telefonon tartjuk a kapcsolatot, beszélgetünk, tervezgetünk, illetve találgatjuk, hogy mikor lesz vége ennek az őrületnek, és hogy vajon mennyit hagy meg nekünk az idei nyárból ez a vírus.

Tetszik, hogy a bizonytalanság ellenére is pozitívan áll a mostani helyzethez.

– Most lógassam az orrom? Annak mi értelme lenne? Ehelyett igyekszem tartalmasan eltölteni a napjaimat. Arról nem beszélve, hogy a bennem lévő energiák így vagy úgy, de utat követelnek maguknak, és mindig az adott körülmények között kell megtalálnom a módját annak, hogy ezeket levezessem. Nekem nagy szerencsém van a „kétműfajúsággal”, azzal, hogy a színészet mellett az írással is foglalkozom.

(fotó: privát)

Olvassa el a Mindennapi örömök rovat korábbi interjúit is: