Színház nélkül mivel tölti az idejét?

– Ások, veteményezek. Visszatértem a kultúra gyökereihez, a földműveléshez. És igazán jól érzem magam. Tanyán nőttem fel, nekem nem kell elmagyarázni, hogyan is kell fogni a kerti szerszámokat.

A családot is magával vitte?

– Hogyne, itt a feleségem és az ötéves kislányunk is, aki állandóan követ és utánoz. Le sem tudnám rázni magamról, nem mintha ez lenne a szándékom.

Csak a test kapja meg a mindennapi betevőt, vagy a szellemnek is jut valami?

– Menjen csak fel a kulturpajta.hu-ra, ott találja az első filmecskét, amelyen ásás közben elmondom Radnóti Nem tudhatom című versét!

Ha ez az első, akkor tervezi a folytatást.

– Bingó! Jöhet a százforintos kérdés!

Ahány ágyás, annyi vers?

– Vers is, dal is, ami jön. Semmi faxni. Annyi bennem az ének, hogy majd szétfeszülök tőlük. Gyerekkoromban töltődtem fel, mert a szüleim, nagyszüleim állandóan daloltak, azóta meg teljesen leszoktunk az éneklésről. Sőt, fütyülő emberekkel sem nagyon találkozom. Hátha most újra felfedezzük magunkban ezt az elfelejtett képességünket. Küldöm az én dalaimat, és akinek kedve van velem tartani, majd viszonozza az övével. A lényeg, hogy csináljuk. Mert a kultúra csinálásos műfaj. Sajnálom azokat, akiket beszorított az élet a kert nélküli panelba, és a tévénézésen kívül alig maradt valamijük. Az internet már teret ad az aktivitásnak, ha jóra használjuk, egy lépést teszünk előre.

A Pajtaszínház gondolom, most ugyancsak csendre van ítélve…

– Most az otthonmaradás a kívánatos, hogy a lehető legkisebb veszteséggel vészeljük át a vírust. Nem szervezek közösségi eseményeket. De nem lesz mindig így. Itt Viszákon is készülünk a kilábalásra, az újrakezdésre. És úgy hallom, hogy a következő hónapban már a Nemzeti is megkívánja, hogy részt vegyünk a közönségkapcsolat ápolásában. A lényeg, hogy senki se süllyedjen el a rémítő hírek tengerében, és otthonában is mindenki az értelmes elfoglaltságot keresse. Például daloljon, és küldje el nekem!