Hogyan szeparálódik most a család?

– Két részre szakadtunk. Mi Zuglóban élünk a férjemmel, a lányomék pedig Érden laknak a hét gyermekükkel. Mindig elmondom, hogy az egy anyától és egy apától származó hét gyermekükkel. Akik révén mi boldog nagyszülők lehetünk.

Milyen csatornákon tartják a kapcsolatot?

– A vejem rendszeresen bevásárol nekünk, de a csomagot mindannyisszor az ajtó előtt teszi le, mert most ez a kívánatos. Egymással telefonon beszélünk, aminek koreográfiája is van, hiszen minden este összeterelik a gyerekeket és skpye-on üdvözöljük egymást. Így nem csak friss információkat, de képet is kapunk az unokáinkról. Ugyancsak rituálé, hogy minden este fél kilenckor telefonon mesélek a 8 éves Balázsnak és a 10 éves Juditnak. Néha lehuppan közéjük a 14 éves Mária. Az egyik mese mindig új, könyvből felolvasott, míg a másik lassan tíz éve tart velünk, és napról napra új elemekkel egészül ki. Hol én hozom a történetbe az új fordulatot, hol a gyerekek találják ki. A főszereplőnk a Holdacska, aki volt már űrhajós, léghajós, óceánkutató, vagy épp egy királykisasszonnyal találkozott, és a fordulatos kalandjainak csak a fantázia a gátja. Azaz semmi.

A csúnya, családokat szétválasztó koronavírus előjött már a mesében?

– Még nem, de ma előhozom.

Mit tüntetett el az életükből a koronavírus?

– Mivel ennyire sokan vagyunk, szinte minden hétre jut egy névnap, egy születésnap vagy egy olyan ünnep, mint amilyen a most közelgő Húsvét. És most egyikből sem következik a nagy családi találkozás. Ami nagyon fájó. Különösen a Húsvét lesz teli hiányokkal. Mert nem csak szentmisére nem tudunk menni, de a kismarosi faházunkban is elmarad a családi összejövetel, vele együtt a tojások, a ceruzák, és egyéb „nagyon értékes” ajándékok fű közé rejtése.

Aztán a munkám jó része is eltűnt. Békeidőben a Művészeti Akadémia szóvivőjeként rengeteg rendezvény háziasszonya vagyok, de most üres a naptár. Ezen felül nyolc alapítványban dolgozom, és az Anyanyelvápolók Szövetségének elnökeként – Németh Tiborral, a győri Kossuth Lajos Gimnázium igazgatójával – szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy az 55 éve megszakítás nélkül működő Kazinczy-verseny döntőjét az idén nem rendezhetjük meg. Ami a 12.-es gimnazistáknak pótolhatatlan veszteség.

Mi pótolja, illetve mivel pótolják a hiányokat?

– Az embernek több ideje van örülni olyan dolgoknak, amelyeket a napi rutinok eltakarnak. Most fényt kap a megszokott. Hogy biztonságos az otthonunk, hogy a nagycsaládban mindig számíthatunk egymásra, és hogy sosem vagyunk egyedül. És hogy ez egyáltalán nem magától értetődő. Jó, ha hálásak vagyunk érte.

„ha megtartjuk a rendet, akkor a rend megtart bennünket”

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy mit teszünk a hiányok pótlásáért: nos, nagyon fontos megerősíteni magunkban a hitet, hogy ha megtartjuk a rendet, akkor a rend megtart bennünket. A vejem ennek szellemében ír részletes napirendet a gyerekeknek, és én is minden egyes nap számba veszem a feladatokat. Hol a folyóirataimat fésülöm át, és pótolom az elmaradt olvasmányokat, hol a házimunka, a főzés kap kiemelt szerepet. Nem hagyom, hogy átfolyjon rajtam az idő. Mindig kiegyensúlyozott, derűs akarok lenni, és kifelé is ezt a képet sugározni. Már csak az unokák miatt is, mert ők azonnal megszimatolják a bajt, és aggódnak miattunk. „Nagymama, ugye vigyáztok magatokra?” – mondta egyikük a minap, ami mélyen érintett. Ahhoz szoktunk hozzá, hogy a féltés a mi dolgunk, a felnőtteké. És most fordulni látszik a kocka. Férjemmel együtt szembesülnünk kellett azzal, hogy törékenyek, esendőek vagyunk, és bennünket is érhet baj. Bizony érhet. Mégis jó tudni, hogy ránk is jut figyelem.

Ezek az interjúk is érdekelhetik:

otthon a családmaradjotthoninterjú