Egyre nagyobb tudatosságra törekednek a szülők és a gyermeküket váró párok a termékválasztásokban, de az új jövevény érkezésére készülve a családi élet tudatos átszervezésére is igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni. A BabaMama Expo szervezői által 1500 fő részvételével lezajlott közvéleménykutatásból kiderült, hogy a kiállítás egyik legfontosabb célközönségét jelentő elsőgyermekes szülők ki vannak éhezve az információkra, a várandóssággal és a gyermekgondozással kapcsolatban.

Szakértői tanácsokra van szükség

Kiderült például, hogy csupán a válaszadók 32%-a tartja magát teljesen felkészültnek és jólinformáltnak a szüléssel kapcsolatosan, míg 26%-uk úgy érzi, keveset tud a terhesség utolsó időszakáról. Emellett az is egyértelművé vált, hogy a válaszadók csaknem 40%-a elveszettnek érzi magát az információk labirintusában, és útmutatást igényelne.

Az online kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy az orvosok, szülésznők, védőnők, azaz a szakemberek tanácsaira hagyatkoznak legszívesebben a szülők, a családtagok és a tapasztalattal rendelkező barátok csak ezután következnek a sorban. Épp ezért, az immár 14. alkalommal megrendezett BabaMama Expón kiemelten fontos szerepet kap a szakmaiság, hogy a várandósok és kisgyermekes szülők megbízható forrásból juthassanak hozzá a lehető legtöbb értékes információhoz.

Altatási tanácsadás

Kiderült, a válaszadók 30%-a komoly megmérettetésként élte meg a szobatisztaságra szoktatást, közel 20% pedig azt állította, hogy az altatással pillanatnyilag is akadnak nehézségei. Az ország legnagyobb várandósoknak és kisbabás szülőknek szóló rendezvényén ezért baba- és gyermek altatási tanácsadóval beszélgethetnek az érdeklődők, sőt, mosható pelenkákat is kézbe lehet venni. A válaszadók 35%-a szerint nagy kihívást jelent a jó mesekönyv kiválasztása is, a szülők 25%-a pedig kifejezetten tanácstalan a megfelelő forrásokat illetően. A háromnapos rendezvény erre a problémára is kínál megoldást, a résztvevők meghallgathatnak egy, a meseolvasás fontosságáról szóló előadást, valamint megtudhatják azt is, hogy az óvodai beszoktatásban is nagy szerepe lehet a meséknek. Több kiállítói standon a legújabb gyerekkönyvekkel lehet majd megismerkedni.

Az egészséges táplálkozás a várandósság és szoptatás ideje alatt rendkívül fontos a kérdőív kitöltői szerint. Bár a javallott vitaminokkal kapcsolatban a legtöbb szülő tájékozottnak tartja magát, a válaszadók 10%-a segítségre szorulna a kérdésben. Az idei rendezvényen ezért lehetőséget biztosítanak a vitaminpótlással kapcsolatos tanácsadásra, és tapasztalt tréner beszél majd a terhesség alatti testmozgásról és biztonságos edzésformákról is.

Az apák szerepe

A BabaMama Expón az utóbbi években egyre nagyon hangsúly helyeződik az édesapákra is, a szervezők ezért kíváncsiak voltak arra, hogy a XXI. században milyen szerepet töltenek be az apukák a családban, illetve a gyermekek első három évében. A válaszokból kiderült, hogy habár az édesapák továbbra is a családfenntartóként vannak jelen, a legtöbb férfi, arra törekszik, hogy gondoskodó apaként mély kötődést alakítson ki a gyermekével, és csökkentse az édesanya gyermekneveléssel kapcsolatos terheit. Az apaság témaköre a BabaMama Expón kerekasztal-beszélgetés formájában kerül majd szóba: ismert férfiak, bloggerek osztják meg egymással saját tapasztalataikat.

Az élményekben gazdag családi hétvégére már nem kell sokat várnotok, a BabaMama Expo november 22-24. között péntektől vasárnapig várja az érdeklődőket a Budapest Arénában. Érdemes csatlakozni az esemény Facebook oldalához, ahol megtaláljátok a regisztrációhoz kötött programokat és az aktuális nyereményjátékokat.