Számos családtámogatási elemmel segíti a komány a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket, akik a Családvédelmi Akcióterv elemei közül a Nagycsaládos autóvásárlási támogatását, a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK), a CSOK-kölcsönt és a Falusi CSOK-ot, valamint a Négygyermekes édesanyákszja-mentességét is igénybe vehetik.

– A családtámogatások bővülése természetesen a mi családjainkra is kihatott, nagyon sok egyszülős család számára jelentettek segítséget azok az intézkedések, amelyek az otthonteremtéshez kapcsolódtak – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője, aki elmondta, öt év alatt 15 ezer egyszülős család tudott élni a CSOK-kal.

Az ingyenes, illetve kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés biztosítása is nagymértékben csökkenti az egyszülős családok terheit, és a kormány emellett az Erzsébet-táborokban is külön helyet biztosít az ilyen családokban nevelkedő gyerekeknek, valamint a bölcsődei felvételnél is előnyben vannak azok, akik egyedül nevelik a gyermekeiket.

Bölcsődei férőhelyek bővítése és Nagyszülői GYED

– Nagyon fontosnak érezzük a bölcsődei bővítéseket vagy a Nagyszülői GYED-et is. Ahhoz, hogy a szülő dolgozni tudjon, alapfeltétel, hogy megfizethető és biztos helyen tudja a gyerekét. Márpedig egy egyszülős családban muszáj dolgozni, hogy legalább egyetlen kenyérkereső legyen – fejtette ki Nagy Anna, aki arról is beszélt, hogy az egyszülős családok közül több mint harmincezer egyben nagycsalád is, amelyekben három vagy több gyereket nevel egyedül az édesanya vagy az édesapa. A nagycsaládosoknak járó kedvezmények tehát több tízezer egyszülős családra is vonatkoznak.

– Az egyszülős családok élete szinte minden területen jóval nehezebb, mint a két szülővel élő családoké – mondta az Egyszülős Központ vezetője, és kiemelte, elsősorban a megfelelő lakhatás megoldása jelent nehézséget sokak számára.

Ebben jelenthet segítséget az egyszülős családok számára az Otthonteremtési Program, így például a Lakásfelújítási támogatás vagy az újépítésű lakások áfájának csökkentése.