csalad.hu - A házasságban malteranyag a „bocsáss meg” és a „köszönöm”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

A házasságban malteranyag a „bocsáss meg” és a „köszönöm”

Lehotzky Zsuzsanna
2021. febr. 10. 15:00
Párkapcsolat

A házasságban, a jegyességben megvan a közös cél, még akkor is, ha eltérő a véleményünk. A házasságok jelentős része a jövőben azért csúszik szét, mert a párok leveszik a tekintetüket a közös célról – fogalmazta meg a csalad.hu-nak Sisa István Lénárd atya, akivel a jegyesoktatás jelentőségéről beszélgettünk.

– A házasélet és az egyházi rend közül bármelyiket válassza is az ember, ez a két nagy szentség, amelyik a személyiségnek karaktert ad. Mindkettőben lemondások vannak a másik fél érdekében – magyarázza az egyházi és a házassági kötelék közötti hasonlóságot Sisa István Lénárd sóskúti plébános.

A fiatal pap Sóskút mellett a környező három kistelepülés – Pusztazámor, Tárnok és Tárnokliget – lelkipásztori teendőit látja el. Azt mondja, minden generációból voltak már nála jegyesoktatáson, ami kötelező mindazok számára, akik egyházi szertartás szerint szeretnék összekötni az életüket.

– A pap nem a hagyományos értelemben vett házassági tanácsadást végez. A jegyeseket a keresztény házasságra készítjük fel, hiszen az egyházi esküvőn nemcsak az egyház, hanem Isten áldását is kérik a házasulók a kapcsolatukra. A házasság szentsége azokat illeti meg, akik megkeresztelkedtek, illetve a püspök adhat felmentést azok számára, akik közül az egyik személy katolikus, a másik nem tartozik semmilyen felekezethez, ugyanakkor szándékuk van arra, hogy a házassággal meghívják az életükbe az Istent – foglalja össze a házasság katolikus egyházi megközelítését Lénárd atya.

Ha nem haragszik, megfogalmazom a világi kételyt: miként tud a jegyesoktatás keretei között segíteni a cölibátusban élő pap a szerelmespároknak, hiszen ön nem ismeri a szerelmet, a házasságot?

– Mindenkinek van családja – válaszolja mosolyogva. – Én is merítek az otthoni mintámból, és büszkén vállalom a szüleim házasságát, akik a nap 24 órájából 24-et együtt töltenek. Egyszer kötöttek házasságot és kitartanak egymás mellett, nagy szeretetben, ami hatalmas példa lehet mindenki számára a mai világban.

Létezik egy mondás, amiben a fiatal pap, látván a házaspárt, akiket nemrég adott össze, és most a gyermekeikkel sétálnak, azt gondolja, milyen jó nekik. Aztán eltelik 50 év, és a családapa azt mondja a plébánosnak: „Milyen jó neked, atyám, te csendben, magadban üldögélhetsz nyugalomban idős korodban…” Vagyis akármelyik utat válasszuk is, mindig le kell mondanunk valamiről: a házasságban és a cölibátusban is.

Felkészülés a házasságra

Az oktatási alkalmakon a jegyesek figyelmét arra is felhívja a pap, hogy a házasság bizony három lábon áll: a férfi és a nő mellett Isten a résztvevője. Lehet, sokan itt hallják először, hogy születendő gyermekük Isten ajándéka, nem pedig a saját tulajdonuk.

– A gyermek ajándék a házasságban. Ha egy szülő azt gondolja, hogy bármit megtehet a gyermekével, mert az övé, akkor téved, hiszen Istentől kapta, és ezért tisztelettel kell vele bánni. Ha azonban a szülők úgy gondolják, hogy a gyermek annyiban az övék, hogy felelősséggel tartoznak érte, és a házasságban, keresztségben vállalják a katolikus hitre, keresztény hitre nevelést, és azt a legjobb tudásuk szerint akarják végezni, akkor igen, az a gyermek ezen a módon valóban az „övék”.

Az oktatáson van egy kötött tematika, ami meghatározza, hogy hányszor kell találkozni a helyi plébánossal?

– Alapvetően a paptól függ, hogy mennyire akar mélyen foglalkozni a tanítással, a felkészítéssel. Van, aki két alkalommal, van, aki tízszer is találkozik a jegyesekkel. Hozzám 4+1-szer jönnek a házasulandók. Az első alkalom arról szól, hogy megtudjuk, mennyire ismeri egymást a két szerelmes. Például megkérem a jegyeseket, hogy ne nézzenek egymás szemébe, és úgy mondják meg, milyen színű a másik szeme. Ugye, bagatell kérdés, de bizony van, hogy az egyik fél hosszan habozik a válasszal. Ilyenkor valójában azon kellene gondolkodnia, hogy mennyire figyel oda a másik személyre.

„Ha mindenki másfelé néz, az egyik balra, a másik jobbra, az széthúzza a kapcsolatot.”

Van egy másik feladat is, amikor a hátuk mögé tett ujjaik segítségével mutatják meg, hány gyermeket szeretnének. Nem biztos, hogy egyezik az elképzelés, pedig fontos, hogy legyen a házaspárok között egység azért, hogy egy közös cél felé nézzenek. A házasságok jelentős része a jövőben azért csúszik szét, mert a párok leveszik a tekintetüket a közös célról. S ha mindenki másfelé néz, az egyik balra, a másik jobbra, az széthúzza a kapcsolatot. Katonai hasonlattal erre azt szoktam mondani: együtt kell haladni, szinkronban, és a szembejövő problémákat okosan, módszeresen, szervezetten kellene közös munkával megoldani.

Vita, veszekedés – megbocsátás

Előfordul, hogy a jegyesség időszakában még nincs vita a felek között, később azonban megjelenhet az egyet nem értés.

– Azt szoktam mondani a jegyesoktatáson, hogy vitatkozni kell, de a veszekedés bűn. A vitához szükség van intelligenciára, érveket ütköztetünk, ami egy technika, és szerintem a felnőtteknek ismerniük kellene. A veszekedés viszont, amikor belemarok a másikba, személyeskedek vele, bántom a házastársamat, az tilos! Erről mindenképpen beszélünk a jegyesoktatáson.

A jó vitához az kell, hogy ismerjem a másikat, a kifejező eszközeit. Például, ha a társam úgy szólít meg, hogy „rókamangusztám”, akkor tudom, hogy ez tőle nem sértés. Egy vita is arról szól, hogy tudom, a társam szeret, bár eltérő a véleménye. Nem sértődöm meg, mert ismerem. Ha úgy is válunk szét, hogy mérges vagyok, de elmegyek sétálni, narancsot pucolni, kiteregetni, megfőzni az ebédet – és ez alatt az idő alatt tovább gondolkodom a vitánkon, tehát foglalkozom a kérdéssel, igyekszem megvizsgálni minden szempontból a másik fél eltérő nézőpontját is, így jó irányba haladok. A házasságban, a jegyességben megvan a közös cél, még akkor is, ha eltérő a véleményünk.

Mi növekszik ott, a kertben?

A jegyesoktatásnak tehát fontos része az ismerkedés, de beszélnek arról is, hogy a házas életstílus másként működik, mint ahogyan korábban egyénként éltünk.

– Szeretem azt a hasonlatot, amelyik a házasságot egy kerthez hasonlítja, amiben a gazt senki nem hívja, mégis megterem magától. A rossz gondolatok, a rossz dolgok pontosan ilyenek. A gonoszság, mint a finom por, észrevétlenül hatol be a legkisebb repedéseken keresztül az ember életébe, a védelmi vonalaink mögé, először szinte láthatatlanul kezd szépen lassan mindent megmérgezni, aztán mindenen uralkodik. A gyomnövénnyel ellentétben viszont a nemesített virágok nem nőnek meg maguktól, azokat termeszteni, ültetni, ápolni, gondozni kell – ilyen a házasság is.

Ha papként találkozom egy új szituációval, amivel korábban még nem volt dolgom, rosszul kezelhetem, hibázhatok. Ez a házasságban is előfordul: a férj megbánthatja a feleséget és fordítva is megtörténhet. Viszont ilyenkor van lehetőség megbocsátásra: „Jól van, buta voltál, elnézem, folytassuk tovább”. Azt a hibát már valószínűleg nem fogjuk újra elkövetni, amit beláttunk.

A házasságban malteranyag az a kifejezés: „bocsáss meg!”

A jegyesoktatáson rajzolni is szoktam. Két pálcika embert egymással szemben, közöttük egy egyenes vonal, amit középen egy kis szünet, egy apró szakadás választ el egymástól. Ezt aztán összekötjük egy csomóval. Amikor a házaspárok vitáznak, nem értenek egyet valamiben, az első lépés, hogy elérjünk odáig: szeretem és megbocsátok annak a személynek, aki a tükörből néz rám vissza. Aztán megbocsátok a páromnak. Ha bocsánatot kérünk egymástól, az a szakadás, ami korábban létrejött, újra össze lesz kötve. Ott marad ugyan hegként, de emlékeztet bennünket arra, hogy ezt is megélte a házasságunk, és túlélte. Azt a hibát még egyszer nem követjük el. A házasságban malteranyag az a kifejezés: „bocsáss meg!”, éppúgy a „köszönöm” a nap elején, hogy felébredhetek a társam mellett, vagy este lefekvéskor, mert amellett aludhatok el, akit kiválasztottam.

Ki kell mondani, hangosan? Nem elég az, ha viszek a társamnak egy kávét kiengesztelésül, vagy mással kedveskedem?

– Kell annak a kimondása, hogy bocsásson meg valaki. Mint ahogy mindennap „igen”-t kell mondanunk egymásra. Akkor is, amikor nagyon fáradtak vagyunk. Vannak vágyak, amik küzdenek az ellen, amit vállalunk az életünkben. Ezért emlékezni kell azokra a pozitívumokra, amik miatt vállaltuk azt a fontos dolgot, ami miatt választottuk a másik embert. A házaspárok egymást, én Jézus Krisztust választottam.

Együtt küzdünk

– Van egy kép, amit nagyon szeretek, a házasságról szól. Egy idős házaspár ül a padon, egymásnak háttal, eltávolodva kissé a másiktól. Esik az eső, csak a férfinél van esernyő, amit ő kinyitva a felesége fölé tart. Vagyis: haragszom rád, de szeretlek és én ázok helyetted az esőben. Kamaszkoromban nagyon megtetszett ez a kép, és még ma is kifejezi azt, amit fontosnak tartok a házasságban. A cölibátusban is megvan a kegyelem – még ha egyedül is vagyunk földi szempontból –, hiszen ott van mellettem Krisztus, aki barátom, megváltóm, teremtőm, aki a legjobban ismer engem, és együtt küzdünk. Éppen, mint a házasságban.

(fotó: Shutterstock, privát)