A balett az életem! - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

A balett az életem!

Békési Erika
2020. dec. 19. 9:00
Interjúk

Főpróbára érkezem, a kulisszák mögötti különleges világba csöppenek: tüllszoknyában, festménybe illő pózban pihenő balerina, ugró-forgó-csupaizom balett-táncos, füstgép beállítás, háttér kiválasztás, kamerapróba. Solymosi Tamásnak, a Magyar Nemzeti Balett igazgatójának minden apró részletre gondja van. Innen kezdjük a beszélgetést.

Interjúnk még a koronavírus-járvány miatti korlátozások bevezetése előtt készült.

Úgy tűnik, minden tökéletes lesz a ma esti előadáson…

– A baletthez elhivatottság kell, anélkül nem megy: vagy csináljuk, vagy nem. Ha kicsit csináljuk, az hobbi, amire szintén szükség van, de mi itt nem ezt műveljük. Akkor van értelme mindennek, ha az ember szívvel-lélekkel végzi azt, amibe belefogott. A fegyelem és az elhivatottság a balettben alapvető, meghatározó dolog. Természetesen itt is előfordulnak hibák, hiszen nem robotok vagyunk, de nem mindegy, mekkorák. Akkor vagyok én kevésbé boldog, ha a nem-figyelésből adódik a hiba, egyébként meg csak az nem csúszik el a színpadon, aki ül és nézi az előadást. Külön kiemelném a tánckart, mint az előadás gerincét! Az ő profi, fegyelmezett, utolsó részletig kimunkált produkciójuk nélkül nem tud a szólista gyémántként tündökölni, az előadásban minden egyes részlet egymásra épül.

A balett-táncosok teste olyan, amilyennek a teremtő megálmodta az embert?

– Gyerekkorunktól kezdve minden napunk a táncról szól, ennek fontos része a napi gyakorlás, erősítés. Egy ilyen következetes és kitartó munka meglátszik a balettművészek alakján, izomzatán. A jól felépített képzést a Magyar Nemzeti Balettintézetnél, az Opera balettiskolájánál már 5 évesen elkezdjük a növendékeknél: a mesterek már ebben a korban megtanítják, mennyire kell vigyázni az egészségünkre és a testi épségünkre. Folyamatos edzésben kell lennünk, bármiféle kihagyás nélkül, mert egy komoly klasszikusbalett előadásban – például „A hattyúk tavá”-ban – való közreműködés sok energiát igényel gyerektől, felnőttől egyaránt. Fontosnak érezzük, hogy a kis balettosok egészségtudatosan éljenek és megismerjék magukat.

Önnek ez könnyen ment?

– Nekem a balett az életem, én is gyerekkorom óta ebben élek! Bár annak idején a szüleim abban reménykedtek, hogy a bátyámmal továbbvisszük a családi tradíciót és orvosok leszünk, hamar kiderült számukra, hogy nem így lesz. Először a bátyám kezdett balettozni, majd 3 évvel később én is az ő példáját követtem. Bár gondolom, akkoriban Himalája méretű hegyek dőltek össze a szüleimben, mégis mindehhez olyan biztonságot és nyitottságot kaptunk tőlük, amit apaként én is próbálok továbbadni a saját gyermekeimnek. Büszke vagyok a szüleimre, imádom őket, és egyfolytában tanulok tőlük – olyan családmodellt adtak ők nekünk, amit folytatni szeretnék. Mi a bátyámmal nem a maximumot, hanem annál jóval többet kaptunk a szüleinktől: mindenben támogattak minket, amiben úgy látták, hogy tehetségesek vagyunk. Szerintem ez a legjobb recept. A balett mellett az iskolában is tökéletesen helyt kellett állnom, gyakori volt, hogy este kilenckor a próba után még magántanárnál voltam.

Akkoriban nem merült fel önben, hogy a balett lányos dolog? Ma a gyerekek legnagyobb része így gondolkodik…

– Akkor sem és most sem! A tánc jó esetben kétszereplős: egy fiú és egy lány táncolja. Szerintem más véleményen vannak azok, akiknek van lehetősége rendszeresen balettelőadásokat látogatni és jobban megismerni ezt a csodálatos szakmát. Oroszország hatalmas táncosi tradíciókkal rendelkezik, ott nem kérdés, hogy ugyanannyira férfias ez a művészeti ág, mint amennyire nőies. Azt gondolom, hogy a kiegyensúlyozott életnek jó nagy szelete a kultúra kell, hogy legyen. Szeretünk olvasni, színházba menni, balett- és operaelőadásokat látogatni – a jó előadáshoz pedig lányokra és fiúkra is szükség van.

Milyen a jó balettelőadás?

– Több fontos részből áll össze: művészileg és technikailag abszolút hitelesnek kell lennie. Tehát hihető és magabiztos művészi teljesítményt kell látnunk a színpadon. A táncnak, a koreográfiának, a rendezésnek, a technikának, a zenének pontosan és erősen kell állnia egymás mellett és támogatni egymást. Ha ezekből az oszlopokból egy is hiányzik, akkor elmarad a csoda. De érzékeny terület is ez, mert patikamérlegen kell, hogy mérjük az összetevőket. Kell, hogy érezzük, egy jó előadás nem arról szól, hogy ki ugrik nagyobbat, vagy nem elég csak figurának lenni, a titok ennél sokkal több! Természetesen a közönségben egy előadás után jó esetben nem az fog tudatosodni, hogy fizikailag és mentálisan milyen nehéz a táncosok dolga. A táncosoknak ugyanúgy meg kell tanulniuk a koreográfiát, mint a színészeknek a szöveget, emellett minden mozdulatuk le van írva a metodikakönyvben, szinte kódolva vannak az egyes mozzanatok. De számoljuk ki, hány mozdulat van egy háromórás balettben! Nagyon sok! Ehhez kiváló kondícióra van szükség! Nem mindegy, a balett-táncos hogyan éli az életét, időben lefekszik-e, odafigyel-e az étkezésére, a pihenésére, pótolja-e a rendszeres edzéssel elvesztett energiákat. Megint azt mondom, a balettet nem lehet félgőzzel csinálni.

Egy balettigazgatónak van kedvenc balettje?

– Mivel életem a balett, nincsenek mostohagyerekeim, mindegyiket ugyanúgy szeretem, mert minden balettelőadásból tanul az ember. A klasszikus balettrepertoár nagyon gazdag: A hattyúk tava, Giselle, A diótörő, Manon, Anyegin – ezek olyan fontos darabjaink, hogy folyamatosan telt házzal mennek Budapesten és a világon mindenhol. Ezek az előadások megérintik az embert, elgondolkodunk rajtuk, akár évekkel később is emlékszünk rájuk.

Egész nap a balettvilágban él. Hazaviszi magával a táncot?

– Megpróbálom nem hazavinni, de ez nem könnyű, mert már a kislányaim is elkezdtek balettozni. A színpadon és a Magyar Nemzeti Balettintézetben folyó munka őket is elvarázsolta. Amikor otthon dolgozom és értékelem a hivatalos videókat, ők is velem nézik a táncosokat, forognak, ugrálnak, nagyon jó ezt látni. Olyan „de ja vu” érzés, a perpetum mobile megélése. Nincs befolyásom rá, mégis ismétlődnek a dolgok.

A családjában az otthonról hozott mintát folytatja?

– Én azt a családmodellt kerestem, amiben felnőttem. Istennek hála, a feleségem is olyan családból jött, ahol a szeretet és az összetartás a legfontosabb. Nagyon jó a kapcsolatunk a nagyszülőkkel, amiben csak lehet, segítjük egymást. Sok közös programunk van: szombati és vasárnapi nagy ebédek, közös főzések, születésnapok, karácsonyok… Ezek csodálatos táptalajt adnak a gyerekeim kis lelkének!

Lelkes apuka?

Sajnos a járvány miatt az adventi-karácsonyi időszak legkurrensebb előadása, a népszerű Diótörő-széria is elmarad idén, ám nem szeretnénk nézőinket megfosztani 2020-ban sem ettől az ünnepi élménytől, így december 24-én 15 órától az Operaház facebook oldalán mindenki megtekintheti felvételről. Nálunk is ezt fogják nézni a kislányaim, hogy díszbe öltöztethessék Szentestére a szívüket, amíg mi díszbe öltöztetjük a karácsonyfát.

– Az öt és fél éves ikerlányaimmal a legózástól a rajzolásig, a mese olvasástól a horgászatig mindent szeretek együtt csinálni… De velük sétálni, fagyizni, viccelődni, gondolkodni, tervezgetni, kertészkedni és füvet nyírni is nagyon jó!

Van lehetőségük a feleségével kettesben lenni?

– Igen, a nagyszülőknek hála néha el tudunk szökni kettesben. Ha arról van szó, még az utolsó pillanatban is mindig lehet rájuk számítani: inkább visszalépnek a saját programjukból, csak hogy nekünk jó legyen. Ezek olyan példák, amikre jó lesz visszaemlékezni majd akkor, amikor jön nekünk a telefon, hogy „apa, légyszi, segíts!”… – és mi menni fogunk.

Balettigazgatóként nem hiányzik az aktív tánc?

– Nézőként nem tudok a táncosi létemből kibújni, hiszen a legtöbb darabot volt lehetőségem eltáncolni. Első perctől kezdve tisztában vagyok vele, milyen kvalitású művészt látok a színpadon, és centire tudom, mikor jönnek a nehéz részek és buktatók. Mikor egy ilyen következik, kihúzom magam, vagy éppen megjelenik az izzadságcsepp a homlokomon, és ez így természetes. Márpedig ez elég gyakran előfordul, hiszen a tízéves balettigazgatói pályafutásom alatt csak néhány előadáson nem voltam jelen, amin a Magyar Nemzeti Balettintézet táncolt. Úgy gondolom, ott a helyem, egy balettigazgatónak ez is a dolga. Egyébként ez a szakma gyönyörű, de hamar elmúlik – talán ez is a szépsége. A tiszavirágokat is imádja az ember, de két héttel később hiába keressük őket. Amilyen rövid az életük, annyira érdekes, változatos, sokszínű is. És ahogy a tiszavirág, úgy a balett is könnyen el tudja az ember szívét, lelkét varázsolni. És ez jó! Kell a varázslat, mert akkor lesz hiteles az előadás! A varázsnak köszönhetően a nehézségek, a hosszú iskolai évek, a fegyelem nem tűnnek súlyosnak, én gazdagabbnak érzem ettől magam.

Egy balettben tényleg mindig lehet újat mutatni?

– Ha az ember eltáncol egy szerepet, azt nem lehet még egyszer ugyanúgy előadni. Az életben számtalan hatás éri az embert: filmek, gondolatok, emberek, fókusz, figyelem – ez mind beépíthető a táncba. A tánc megismételhetetlen pillanatokból áll, és az élő adásban az a legszebb, hogy mindezt együtt éljük meg a közönséggel. Ráadásul a művészek egy-egy szerepet alapvetően is teljesen különbözőképpen formálnak meg. A Hattyúk tavában például a bátyám és én is voltunk Hercegek, de azt mondták ránk, hogy ő fekete lovon érkezik, én fehér lovon. Az én előadásom közben azt érezte a néző, hogy röpködnek a madárkák, ő a határozott, Alain Delon-os Fekete tulipán változatot jelenítette meg. A világ legjobb dolga művésznek lenni!

(fotó: Magyar Állami Operahzáz archívuma, privát)

Olvasta a csalad.hu korábbi interjúit is?