Tápanyaghiányt szülhet a kor - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tápanyaghiányt szülhet a kor

Dósa Anna
2021. szept. 11. 8:00
Nyugdíjas nagyszülők

Ahogy idősödik az ember, úgy kíván egyre több figyelmet, hogy a tápláléka megadjon számára minden szükségeset. Bár egy egyszerű, változatos étrendben is megvan szinte minden, ami kell hatvan év felett, mégis van néhány érzékenyebb pont, amin könnyen el lehet csúszni.

Figyeljünk a fehérjefogyasztásra

Az egyik ilyen a fehérjefogyasztás. Ebből az idősödők szervezete többet kíván, mint a középkorúaké, viszont azt rosszabbul hasznosítja. Ha nem kap eleget, akkor kevésbé sikerülhet lassítani az izomzat leépülését, ami hatvan felett fel szokott gyorsulni. Ha az étrendben van elegendő sovány hús, akkor ezzel általában nincs probléma. Csakhogy annak sokféle akadálya lehet: vannak, akik ebben a korban már egyszerűen nem kívánják a húst, vagy a rágási nehézségeik miatt kerülik, esetleg az ára miatt kénytelenek nélkülözni. Dr. Bálint Márta, a Semmelweis Egyetem dietetikai tanszékének vezetője ennek kapcsán jegyezte meg az egyetem honlapján, hogy aki idősebb korban nem fogyaszt elegendő húst, az könnyen vashiányos is lehet. Nekik azt javasolta, hogy kérjenek egy vérvételt és annak eredményei alapján egyeztessenek orvosukkal a vérképzéshez nélkülözhetetlen vas esetleges pótlásának lehetőségeiről.

"Aki idősebb korban nem fogyaszt elegendő húst, az könnyen vashiányos is lehet."

Megfelelő kalciumellátás vázunk védelmében

Egy másik kritikus pont a szervezet kalciumellátása. Ez az ember vázának védelmében fontos: ha nincs belőle elég, akkor a csontokban zajló lebontás-újraépítés versenyben a bontás erői kerülnek behozhatatlan előnybe. A szervezet öregedésével ráadásul romlik a kalcium felszívódása, így ezt is kompenzálni kell az idősebbek étrendjében. A nőknél a menopauza után, a férfiaknál pedig 65 felett mintegy harmadával több kalcium fogyasztását ajánlják annál, mint amennyi fiatalabb felnőttként elegendő volt. Ennek legfőbb forrásai a tejfélék. Ám mint a már idézett dr. Bálint Márta is hozzáteszi, az emberek mintegy 15 százalékának gondot okoz a tej megemésztése, nekik a laktózmentes termékeket ajánlja. Azt is megjegyzi, hogy a legjobban a savanyított tejtermékekben – joghurtban, túróban, sajtban, kefirben – bevitt kalcium hasznosul a szervezetben.

D-vitamin bevitel – a gyenge pont

A csontrendszer védelmének másik feltétele, hogy legyen jelen elegendő D-vitamin is a kalcium beépülésének segítéséhez. Ez a táplálkozásunk igazi gyenge pontja! Ez ugyanis az egyetlen vitamin, amiből még a változatos táplálkozástól sem remélhetünk elegendőt. Az emberi bőr pedig – ami egyébként megtermeli a szükséglet zömét – egyre gyengébben teljesít, ahogy öregszik. Ráadásul ritkábban is találkozik a vitamin előállításához szükséges napfénnyel. Míg a fizikailag aktív, sokat kimozduló fiatalok jobbára maguk is előállítják a D-vitamin-szükségletüket és csak télen szorulnak kiegészítésre, addig az időseknél nyáron is kellhet a tablettás pótlás.

"Ha a téli időszakban is pótolná mindenki a D-vitamint, a daganatok száma harmadával, a combnyaktöréseké negyedével, a kardiovaszkuláris megbetegedéseké tizedével csökkenne, és egyes számítások szerint akár 90%-kal kevesebben betegednének meg influenzában."

A lakosság nagyobb része D-vitamin hiányos

Néhány esztendeje az első hazai reprezentatív felmérés, melyet a Semmelweis Egyetem kutatói végeztek, arra jutott, hogy a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin hiányos. Ami azért is nagy baj, mert e vitamin hiánya a csontritkuláson túl is számos betegség kialakulását, illetve gyógyíthatóságát befolyásolja. Lakatos Péter professzor az egyetem honlapján ezt azzal érzékeltette, hogy "ha a téli időszakban is pótolná mindenki a D-vitamint, a daganatok száma harmadával, a combnyaktöréseké negyedével, a kardiovaszkuláris megbetegedéseké tizedével csökkenne, és egyes számítások szerint akár 90%-kal kevesebben betegednének meg influenzában." Készült is akkor egy hazai szakmai állásfoglalás a D-vitamin pótlásáról, ami a korábban szokásosnál jóval magasabb napi dózisokat ajánl. A dokumentum a megelőzéshez normál súlyú felnőtteknek napi 1500-2000 nemzetközi egység D-vitamint javasol, míg elhízottak esetében ennek dupláját.

Hidratálni, hidratálni

A leggyakoribb időskori hiánybetegség a kiszáradás. Az idő múlásával egyre kevésbé lehet a szomjúságérzetre hagyatkozni: gyakran akkor sem jelez, ha a szervezet működése már akadozik a folyadékhiány miatt. Az utóbbinak pedig számtalan jele lehet, így például bágyadtság, feledékenység, székrekedés, étvágytalanság, rossz szájíz, fejfájás, szédülés, húgyúti fertőzés, gyakoribb elesés... Ezektől legbiztosabban az ajánlott napi folyadékadag kimérése, és elfogyasztásának számontartása védhet. A sokak számára terhes iváspróba teljesítését megkönnyítheti, ha az ajánlott nőknek napi 2 liter, férfiaknak 2,5 liter folyadékból minél többet sikerül valamilyen étellel bevinni. Kiválóak erre például a levesek, a főzelékek vagy a joghurtfélék. A dietetikusok szokták e célra javasolni a friss zöldsalátákat is, azokból egy jó tányérnyi egy pohár vizet is kiválthat.

Segíthetnek ezeken kívül a családi ivásrituálék is, amikor például rendszeresen együtt teáznak idősek és fiatalok. Viszont egy családi borozás nem igazán alkalmas hidratálásra, mert az alkohol erősen vízhajtó hatású. A laza fröccsökkel már barátibb a helyzet: azoknál a bor kevesebbet visz, mint amennyit a szóda hoz.

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthon mozogjon? Keresse fel a Nekem szól! kezdeményezést itt és itt!

(fotó: Shutterstock)