A két napon át tartó viharos esők alaposan lehűtötték a tó vizét. Robinak, a büfésnek nem sok dolga akadt. A nádassal körbezárt apró strandon jó néhányan élvezték a forrón tüzelő nap melegét. Olyan erősen sütött, mintha a kétnapi hűtlenséget akarná jóvá tenni. De a víz hideg volt, senki nem merészkedett bele. 

Hátra megyek a nádas tövébe, ahol a vadkacsákon kívül, senki nincs. A víz tükörsima, érintetlen zöld tenger, de borzongatóan hideg. Lemosakodtam az utolsó lépcsőfokon, aztán elnyúltam a pokrócon gondolattalan nyugalomban. Erős női hangra ébredek.

- És tudod mit mondott? Hogy Nagykanizsára utazik, és ellopták a pénztárcáját. És most vonatjegyre gyűjt. Erős, izmos férfi volt, még a szeme se állt jól. Ismertek, én odaadom az utolsó ingemet is, de ez egy csaló volt, az olyan biztos, ahogy itt úszunk. Na, mondom neki, nekem is ellopták mindenemet, menjen csak másfelé… Legjobb lenne, ha elindulna Kanizsára gyalog!

Nevetés. Tekergetem a fejem, honnan jönnek a hangok. Hát a víz felől! A bójákon túl, három idősebb nő úszik a nádas felé. Láttam már őket. Egy testesebb, ősz, dauerolt hajjal, egy vékonyabb napszemüvegben meg egy lila fürdősapkás. Lassan haladnak, beszélgetnek, körülbelül úgy, mintha a Dagályban ülnének a harminc fokos meleg vízben. Most egy magasabb hangot hoz a víz, talán a vékony nőé. 

- A Déliben jártam így, még tavaly. De az a fiatalember nem pénzt kért…

- Hanem?

- Mutatta a kis állapotos feleségét, annak görcsölt szegénynek a hasa. Jó arcúak voltak, szelídek… Azt kérdezte, hogy megvenném-e a vonatjegyüket. Győrig.

- Te meg megvetted…

- Meg. 

- A nyugdíjadból… Hát fiam, baleknak születni kell… 

Jó hallgatni őket. Összeszokott hármas lehet. Nem néznek egymásra, fej, fej mellett úsznak ugyan abban a lassú tempóban.

- Ezt mondta a férjem is. Hogy amikor én eltűntem, visszaváltották a két jegyet a pénztárnál… Nekem ez eszembe se jutott.

Az erős hangú lezárja a történetet. 

- Régi trükk…  

Most a harmadik szólal meg. A lila fürdősapkás.

- A szomszédban, a vörös nő megjött. De nem kocsival. Taxi hozta Füredről. Egy kanárit is cipelt magával, kalitkában. Azt mondják, meghalt a férje.

- Ki mondja? 

- A Zsuzsika az utca végéről. Az mindent tud. Ezért nem jöttek tavaly, nagybeteg volt a férfi.

Kis csönd, aztán megint az erős hang.

- Na, ez a szegény, hova lesz itt egyedül a nagy kalapjaival… Sose jött hozzájuk senki… 

- Az első években még jöttek vendégeik, mind habókos volt… 

A lila fürdősapkás közbevág.

- Nem lehetett gyerekük…

- Ezt is a Zsuzsika mondta?

- Egyszer beszélgettem az asszonnyal… Még régen.

Olyan tisztán érteni mindent, mintha itt lennének mellettem. A víz fölerősítve hozza a hangokat. Közben megváltozott az idő, a víztükör fodrozódik, az úszók erős hátszelet kapnak. Összenézünk a parton, te, ezek nem tudnak a végén visszajönni, Szántódig viszi őket a szél… De semmi, szép nyugodtan úsznak és beszélnek tovább, már eltakarja őket a nád, csak a hangokat hallani.

- Mikor jönnek az unokák?

- Július végén. Az egész siserehad. Azt mondtam, senki felnőtt nem jöhet. Látogatás csak hétvégén! Ha itt van az anyjuk, nem lehet bírni velük.

Az ősz hajú beszél egyre. 

- Amíg egyedül vagyunk, minden megy, mint a karikacsapás, nem válogatnak, esznek rendesen, de ha a szülők itt vannak, megbolondulnak. Na, az idén kikötöttem, csak hétvégén jöhetnek.

- Szigorú vagy… nyár van… 

- Ez nem szigor. Öt gyerek, az öt gyerek, én meg egyedül… Kell valami rend…

- Hozzánk már a hét végén jönnek, hozzák a legkisebbet is.

- Az Annáékét?

- Ühüm…

- Mekkora már?

- Egy éves lesz.

A szél még magasabbra korbácsolja a hullámokat. Most felbukkannak a nád mögül, ugyan olyan kényelmesen úsznak az erős szembeszélben visszafelé. Egyre csak beszélnek.

- Mit főzöl Judit?

- Rizses hús maradt tegnapról, mellé már jó a kovászos uborkám.

- Nálunk nincs ebéd leves nélkül. Tudjátok, hogy csinálom a paradicsomlevest? A lányomtól tanultam. Tejszínnel, és sajtot is reszelek bele, kis bazsalikomot vágok a tetejére, isteni!

- Van bazsalikomod?

- Tavasszal hozok palántát, kiültetem, már bokornyi. Gyere át, vihetsz belőle…

Még sütnek néhány süteményt, recepteket tárgyalnak, dohognak valami botrányon – úsznak, az elemek, víz, szél, hullámok, meg se kottyan nekik. A hangjuk nem fárad, nem lihegnek, karjuk, lábuk tempóz rendületlenül. Nézem, ahogy kapkodás nélkül, egyfolytában beszélve, kikapaszkodnak a partra. Jó órát úszkáltak a tizennyolc fokos vízben.

A parton két hallgatag férj várja őket, talpig tréningbe öltözve. Ők hárman még mindig beszélgetnek, most arról, hogy mi megy a kertmoziban. A lila fürdősapkás lobogó sárga strandruhát vesz, az ősz hajú törölközik nagy nyugalomban, a vékony, napszemüveges kiül egy fürdőköpenyben a kőpadkára. Hátrafordul.

- Nagyon kellemes volt, kijövünk délután is…?