Láttátok? A Mikulás volt a kalauz! - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Láttátok? A Mikulás volt a kalauz!

Schäffer Erzsébet
2021. dec. 3. 6:00
Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...

Korán sötétedik. Tegnap, ebben a korai sötétségben épp mentem át az úton. Szépen, szabályosan a zebrán. Előttem a sínek, a vasúti lámpa pirosan villogott. Megálltam. Sokan álltak a megállóban és csodálkozva néztek. Nem értettem, mit…

És akkor elsuhant egy fényözön. Az áramszedőktől a kerekekig csillagokba, szikrázó égőkbe öltöztetett három réges-régi fapados szerelvény, magas lépcsőkkel, lehúzható ablakokkal. Elsuhant, hangosan sípolva. Mellettem három gyerek integetett. Néztek a vonat után, a legkisebb megszólalt:

– Mikulásvonat! Láttátok? A Mikulás volt a kalauz!

Én is ott voltam, én is néztem, de nem láttam se Mikulást, se kalauzt. Az elsuhanó fényességes kocsikat igen, a párás ablakok mögött az utasokat, sok gyereket. De Mikulást…?

Ballagtam hazafelé és ezen gondolkodtam. Miért nem láttam azt, amit a mellettem álló kisfiú. Igen, előtte bevásároltam, olcsó volt a gránátalma, vettem kettőt, tudom is, kinek fogom adni, még előbb elvittem a postára a csekkeket, bedobtam két levelet, benéztem a suszterhez, vállal-e cipzár javítást, szőlőzsírt akartam venni a patikában, de sokan voltak…

Megállított a fényességes vonat, el is ámultam, de tele volt a fejem mindenféle fölösleges katyvaszzal. Tudom, persze, nem fölösleges, de valahol mégiscsak katyvasz. A kisfiú tiszta gondolatai fényében biztosan. Mert az a kisfiú látott jól. Meglátta az elsuhanó vonatban a Lényeget. Azt, amit látni akart, amiről és akiről tudta, hogy ott van. Mert a szívében van a várakozás, sürgetés, szemrehányás nélkül. Gyermeki módon várja a Mikulást, az adventi készülődést, a megszülető Gyermeket, és vele az Ünnepet. Persze, az ajándékot is. És mindeközben észreveszi, látja, amit én elmulasztottam.

Nagyon szeretem Pilinszky János egy régi adventben írt írását. Erről szól, amit most próbáltam elmakogni. Pedig ő nem láthatta az elsuhanó Mikulásvonatnak integető kisfiút. De ismerte, az bizonyos.

„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. (…)

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől- szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.

Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” (Pilinszky János)


Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?