– Ez a program tavaly indult el és idén is megvalósult – mondta a Borsnak Novák Katalin.

– Két évvel ezelőtt a közmédia a Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányával az Erzsébet-tábornak gyűjtött, így idén több mint 300 gyermek nyaralhatott szinte ingyen. 12 turnusban táboroznak 1-es típusú cukorbeteg gyerekek. Ez nagy segítség a családoknak, hiszen nekik szigorú a napirendjük, az étkezésüket nehezebb összeállítani és drágább is – mutatott rá az államtitkár.

– A kicsik élvezték a kifejezetten diabéteszes tábort, hiszen egyiküknek sem volt rendkívüli, ha valakinek csipogott a pumpája vagy ennie kellett. Emellett azonban fontosnak tartjuk ezeknek a gyerekeknek az integrációját, vagyis hogy ugyanolyan jól érezzék majd magukat egészséges társaik mellett is – hangsúlyozta.

– Ezeknek a gyerekeknek folyamatosan számolniuk kell a szénhidrát-bevitelüket, folyamatosan inzulint kapnak, sőt sokan glutént sem ehetnek. Mivel ezekben a családokban a táboroztatás is problémás, jövőre minden Erzsébet-tábort felkészültté tesznek az 1-es típusú diabéteszes gyerekek fogadására – közölte az államtitkár.

Más lehetőségekkel is segítenek

A táborok mellett számos más lehetőséggel is támogatják a cukorbeteg gyerekek családját, ami igen nagy segítség, hiszen hazánkban 3-4 ezer ilyen kisgyerek van, ráadásul egyre növekszik a számuk.

– Az idei évtől a legkorszerűbb kezelési módszerek szinte teljesen ingyenesen elérhetőek. Az inzulinpumpa mellett most már egy szenzort is – ami stabilan tartja a vércukorszintet – 98 százalékos állami támogatással igényelhetnek a családok. Emellett idén 100 millió forintos támogatásban részesülnek a diabétesszel foglalkozó civil szervezetek, 500 millió forintos támogatásban pedig a diabéteszcentrumok – közölte az államtitkár.

A hosszú távú terv, hogy minden egyes bölcsőde, óvoda és iskola feltételei adottak legyenek az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek befogadására. Az államtitkár azt is elárulta, hogy jövő nyárra megújul a fonyódligeti, a zánkai, valamint az erdélyi Erzsébet-tábor.