Hogyan kerüljük el a kínos családi attrakciókat az ünnepi asztalnál?

Az ünnep az egyik olyan alkalom, amikor az egymástól nagyon távol élő családtagok is találkoznak. Hogy az ilyen helyzetekben robban-e veszekedésig fajuló vita a vacsoraasztalnál, az azon is múlik, ki mennyire képes a konfliktusokat idejében felismerni, menedzselni. Látnak-e olyan menekülő utakat a maguk számára, ami a többieknek is még elviselhető.

Valamennyi családban egyidejűleg van jelen két nagy, ellentétes erő: az elkülönülés és az összetartozás vágya. Ezen erők gerjesztik a legtöbb konfliktust. A helyzet megértéséhez dr. Garas Péter a két legszélsőségesebb családtípust említi. Az egyik véglet a merev, rugalmatlan, úgynevezett szétkapcsolt család, a skála másik végpontján az összeolvadt típusúnak is nevezett szoros közösség áll. Az utóbbi tagjai végletesen közel állnak egymáshoz: nagy szeretetben élnek, mindent együtt csinálnak, kevés a külön program. Ez nagyon nagy érzelmi biztonságot ad, de csak nagyon kicsi autonómiát. Ezek a családok nehezebben viselik az érzelmi viharokat. A konfliktus számukra fenyegetés, a család egységét megbontó helyzet, ezért jellemzően igyekeznek azt kerülni. Az ilyen család tagjai számára az elszakadás, leválás nagyon nehéz, illetve szorongató számukra elkülöníteni önmagukat a többiektől. Sokszor a szülők szimbiotikus kapcsolatban állnak a gyerekeikkel, úgy érzik, nem tudnak nélkülük helyt állni.

Az első nagy konfliktus akkor szokott bekövetkezni, ha a kamaszodó gyerek nagyobb önállóságra, elkülönülésre vágyik, a családja helyett szívesebben töltené az idejét a kortársaival. Ha egy ilyen gyerek elkezdi nem elfogadni a megszokott normákat, vitatkozik – abból szélsőséges helyzet tud kialakulni.  Ilyenkor tanácstalanságot, tehetetlenséget, összeomlást élhet meg az apa vagy az anya, vagy akár mindketten. Úgy érzik, ha a gyerek velük vitatkozik, ha haragszik rájuk, akkor nem szereti őket, és ők nem elég jó szülők. Ez erősíti bennük azt a szorongást és bizonytalanságot, ami már korábban is ott bújt meg a mélyben, de a korábbi családi felállásban nem látszódott. A kamasz fiúk általában úgynevezett externalizáló magatartással reagálnak. Náluk ennek a legjellemzőbb tünetei a viselkedési problémák, vagy a nagy érzelmi kitörések, akár a tettlegességig fajuló agresszió – ami a család számra nagyon-nagyon riasztó lehet. A lányok inkább internalizáló magatartásokat vesznek föl, ami azt jelenti, hogy erre a feszültségre depresszióval, szorongással, szélsőséges esetben étkezési zavarral, önbántalmazással is reagálhatnak. Az egyensúly helyreállítását itt nem a régi családi felállás visszaállítása, hanem egy új helyzet kialakítása jelenti, melyben a régi erőforrások szerepelhetnek egy újragondolt kompetencia-átrendeződés mellett. Ennek a fő előnye, hogy a családtagok számára egyszerre nyújt biztonságot és mozgásteret is.  

A másik szélsőséges modell az úgynevezett szétkapcsolt család. Ezekben igen nagymértékű az autonómia, és nagyon kevés az érzelmi biztonság. Ritkán beszélnek az érzelmekről, saját érzelmi igényeiket sem fogalmazzák meg. Nem tudják, hogy a másik milyen küzdelmeket él át, a gyerekeket már egészen kiskoruktól önállóságra nevelik. Ezek a gyerekek azt élik meg, hogy a problémáikat maguknak kell megoldaniuk. Egy karácsonyi időszakban a csapból is az folyik, hogy mennyire szeretnünk kell egymást, és mennyire fontos az érzelmi közelség, de ezek a családok ezt nem tudják megélni. Náluk az ünnep elsősorban a külsőségekről szól, kiüresednek a rituálék. Itt elsősorban a fiatalokat szokta megviselni egy-egy karácsony.  Erősödhetnek a depresszív tüneteik, a magányosságuk érzése és az ünneppel kapcsolatos csalódottság, ami már konfliktusokban is megnyilvánulhat. Például apró dolgokon való felcsattanásban, feszültségkeltésben, folytonos elégedetlenségben, provokatív kérdések felvetésében. De ha a békés látszatra törekedve elnyomják a saját érzelmi igényeiket, azzal lemondanak a kapcsolódás lehetőségéről is, és ez szintén konfliktusok forrása lehet.

A mozaikcsaládokban is kódolt a karácsonykor robbanó konfliktus lehetősége. Különösen ott, ahol a szülők papíron ugyan már külön vannak, de az érzelmi válás még nem zajlott le és/vagy fennmaradt más egyéb rendezetlen ügyük. Ha még nem sikerült tisztázni a korábbi sértődéseket és elengedni az indulatokat, az fenntarthat egy szülői konfliktust, aminek ilyenkor a gyerek a „terepe”. Vetélkedés kezdődik a szülők között, hogy kinél legyen a gyerek, vagy ki tud jobb karácsonyt csinálni neki. Ez éppen a gyerek számára teszi megterhelővé az ünnepet.

Mindemellett minden családban ott van a konfliktus lehetősége, mert előbb-utóbb lesz egy olyan tagja, aki szívesen megbontaná a közös rituális szabályrendszert. Erre legjobb példa, amikor a fiatal felnőttek kirepülnek, új családot alapítanak, új szokásokat alakítanak ki maguknak, és visszamennek a szüleikhez, ahol a karácsony a régi rituálé szerint zajlik.  Ez is óhatatlanul konfliktushoz vezet. Ezt a helyzetet viszont előre, nyugodtan meg lehet beszélni. Finoman jelezve, hogy talán most az idén ne a dédnagymama receptje szerinti tocsogós zsíros bordát készítsük el, mert az új családtag, a fiatal feleség vegán. Ha a családtagok ezekben a helyzetekben képesek egymáshoz rugalmasan alkalmazkodni, akkor az egy nagy erőforrás, megtartó erő lehet a számukra.  

– Nem gondolom, hogy az ünnep előtti konfliktusokat kerülni kell, sőt, azoknak szerepe van, mert az előhozhat újabb erőforrásokat – hangsúlyozza dr. Garas Péter –, különösen akkor, ha ezek a helyzetek végül megnyugtató megoldáshoz, a közös jóra való rátaláláshoz vezetnek.  

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthonosan mozogjon? Keresse fel az Egészségértés Díj kezdeményezést itt és itt!