György-Rózsa Sándor: A szívem-lelkem soha nem válik meg a szülőföldemtől - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

György-Rózsa Sándor: A szívem-lelkem soha nem válik meg a szülőföldemtől

Muhari Judit
2020. febr. 21. 6:00
Interjúk

Legtöbbet az Operettszínházban játszik, ám most az önkéntes szereplőket toborzó, Passió 2020 című darabban Jézus szerepére készül György-Rózsa Sándor. A csalad.hu-nak adott interjúban arról is beszél: a vallás és a hit sokat jelent számára, mint ahogy az is, hogy Erdélyben született. Párjával, gyermekeivel Szentendrén él, de székelyföldi barátaival elválaszthatatlan kapocs köti össze.

Még tart az önkéntesek toborzása Európa legnagyobb passiójátékára, a Passió 2020-ra, amelyben Ön játssza Jézus szerepét. A bemutató április 4-én lesz. Készül már a feladatra?

– Az eddigi Jézus szerepeimhez képest ez egészen más jellegű lesz. A rendezői koncepció szerint nem én beszélek, hanem egy narrátor tolmácsolásában hangzanak el Jézus szavai. Ez teljesen más felkészülést, más jelenlétet igényel. Szép, és egyben nehéz feladat. Igazából a darab főszereplője nem is én leszek, hanem napjainkból egy fiatalember. Az ő történetén keresztül halad majd végig a passiójáték.

Nem ez az első Jézus szerepe.

– Nem, és remélem, nem is az utolsó. A Jézus Krisztus Szupersztárt sokan ismerik, nagy boldogság volt benne játszani, miként a Mária Evangéliumában is, ami egy csodálatos mű. Gyönyörű a zenéje és nem mellesleg a miénk, magyaroké, hiszen Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi az alkotók.

Van olyan hasonló témájú darab, amelyben szívesen kipróbálná magát?

– A Csíksomlyói Passióban. Örülök, hogy jelenleg is játszák az előadást Budapesten, remélem mihamarabb meg tudom nézni, kíváncsi vagyok rá.

Máskor is kíváncsi a kollégáira, vagy egy-egy darab feldolgozására?

– Igen, amikor nem próbálok vagy játszom, akkor igyekszem elmenni más színházakba is. Sokat lehet tanulni ebből, fontos látni másokat, begyűjteni új impulzusokat. Többek között ezért is szerettem vidéken játszani, illetve azért, mert a vendégszerepléseim alkalmával volt szerencsém részt venni prózai előadásokban is. Persze a zenés műfaj az, ahol a legnagyobb biztonságban érzem magam, és boldog vagyok, hogy újra az Operettszínházban kapok lehetőségeket estéről estére. De minél színesebb a paletta, annál jobb. Szerintem egy színésznek tehetségéhez mérten mindent kellene játszania, mindenben ki kellene próbálnia magát. Filmben, prózai előadásban, zenés darabban. Nagyon jó például, hogy Magyarországon az elmúlt években több kereskedelmi csatorna indított napi sorozatot. Ez is egy lehetőség, hogy az ember belekóstoljon a film világába.

Erdélyben született, majd Budapestre került, utána pedig több vidéki színházban is dolgozott. Pörgésből nincs hiány az életében. Szívesen játszik vidéken?

– Rengeteg jó színház van vidéken és remek színészek, akikkel jó egy színpadon lenni és alkotni. Néha azért megterhelő az ingázás egy próbafolyamatban, ha közben sok előadás van. A kislányom születése is éppen egy ilyen időszakban történt. Voltak olyan próbahetek, amikor elindultam reggel 7-kor, hogy a 10-es próbán ott legyek, aztán visszajöttem, és játszottam este az Operettben. Ez ment több hétig. De, hogy honnan indultam… Gyergyóremetén nőttem fel. Háromévesen már korcsolyáztam, sportoló szerettem volna lenni. Jégkorongoztam nyolc évig. Első osztályos koromtól jártam rendszeresen edzésekre. Mi a falu végén laktunk, az iskola és az edzés pedig a központban volt, így reggelente három kilométert kellett gyalogolni télen, akár mínusz 20 fokban. A jégkorong mellett kézilabdáztam, futballoztam, kosárlabdáztam. A közeli városba, Gyergyószentmiklósra, a Salamon Ernő Elméleti Gimnáziumba szerettem volna felvételizni, de aztán a szüleim ajánlására Gyulafehérvárra esett a választás és ott a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban tanultam.

Mégis hogyan jött a művészeti-zenei pálya?

– Gyerekkoromban rengeteget énekeltem. Volt egy másféloktávos kis zongorám, amit a Mikulás hozott és azon a kis zongorán lepötyögtem azokat a gyerekdalokat, karácsonyi énekeket, amiket tudtam. Bár a szüleim nem a művészeti pályát választották, ennek ellenére több éven keresztül jártak a helyi néptánccsoportba, édesapám pedig diákként a Hargita Néptáncegyüttesben is táncolt. Szüleimtől tudom, hogy édesapám ágán a dédnagyapám Gyergyóremetén az első amatőr színjátszó társulatnak alapító tagja volt. Talán innen a színészi véna.

Édesanyám felőli nagymamám azt szerette volna, ha a papi hivatást választom. Gyerekként játszottam is ilyet. Elővettem nagytatám lajbiját, az volt a papi reverendám, és almaszeletekkel áldoztattam a családot. A gyulafehérvári tanulmányaim alatt kántori- és hitoktatói oklevelet is szereztem. Nagyjából az érettségi előtt egy évvel körvonalazódott bennem, hogy zenei úton szeretnék továbbtanulni. Első körben Kolozsvárra szerettem volna menni a zenekonzervatóriumba, aztán Budapest is szóba jött. Az utóbbit választottam és nem bántam meg. Ennek már 22 éve. De a szívem-lelkem soha nem válik meg a szülőföldemtől, ha felütök egy katalógust, vagy meglátok bármit, ami az otthoni tájra emlékeztet, akkor könnybe lábad a szemem.

Hol van otthon?

– Azt szoktam mondani, hogy itt itthon vagyok, ott meg otthon. Most már többet éltem Magyarországon, mint Székelyföldön. Volt egy idő, amikor eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne, ha hazaköltöznénk Székelyföldre. De aztán úgy alakult az életünk, hogy itt maradtunk és most már nagy valószínűséggel ez így is marad.

Mi tartotta itt a családot?

– Ide járnak a gyerekek óvodába, iskolába, a párom az anyaországban született, mindig is itt élt és a munkánk is ideköt. Ugyanakkor nagyon nehéz, hogy édesapámmal, édesanyámmal, öcsémmel, nagymamámmal, akik otthon élnek, csak ünnepekkor találkozom. Igaz, ha csak tehetik, jönnek hozzánk. Szeretném, ha a szüleim közelebb kerülnének hozzánk, ők nagyon hiányoznak!

Meséljen a családjáról.

– Egy saját kislányom van, ő óvodás, és egy nevelt fiam.

Jól működik a mozaik család?

– Hál’ Istennek igen. Mi azon ritka példák egyike vagyunk, akiknél ez működik, sőt, jól működik.

Két színészszülő, kisgyerekekkel. Hogyan oldják meg az estéket?

– A csodálatos anyósom segítségével. Ő nyugdíjas, Mezőkovácsházán él. Ha kell, felül a vonatra és jön. De bármikor számíthatunk a szomszédainkra is. Két éve Budapestről Szentendrére költöztünk, ami életünk egyik legjobb döntése. Van ott egy mikroközösség, a közvetlen öt házban több mint 10 gyerek él. Nyáron, mikor jó idő van, majdnem egész nap bandáznak, bicikliznek, játszótereznek. Ilyen közösséget kívánok mindenkinek.


(Fotók: György-Rózsa Sándor)