Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a budapesti rendezvényen kiemelte: "a családokról való közös gondolkodás és az erről alkotott válaszunk nemcsak személyes életünkben fontos kérdés, hanem politikai iránytűnk is. A polgári kormány határozott és világos hitvallása az, hogy a mi kincseink a magyar családok".
- Ha van család, akkor van magyar jövő - hangsúlyozta az államtitkár.

A Kopp Mária Év alkalmából meghirdetett szépirodalmi pályázatra 103, a családtudomány területét érintő kiírásra 20 pályamű érkezett. Mindkét kategóriában az első három munkát díjazták, emellett több különdíjat is kiosztottak.

A zsűri elnöke Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára volt. A díjnyertes írások elolvashatók az intézet Kapocs című szakmai folyóiratában, valamint hamarosan fellelhetők lesznek a KINCS honlapján is.

A díjazottak

Szépirodalmi kategóriában első helyezést ért el Békési Erika KINCSeim, kik vagytok című pályaműve. A második Tóth-Haraszti Ágnes Mióta babám van című pályázata, a harmadik pedig Párkányi Kornélia Kegyelmi pillanatok című munkája lett.

Szépirodalmi különdíjat kapott Kovács Gergő Mindig velem, Jilg-Keresztúri Anna Leó és Török Nándor Szülőnek lenni című munkájáért. Várnagy Mártát mindkét pályázatáért, a Szemműtét, valamint a Nagyiképző alapfokon című munkájáért is különdíjjal ismerte el a zsűri.

Tudományos kategóriában első helyen végzett Rusu Szidónia és Vita Emese Erdélyi magyar doktoranduszok a szakmai és magánéleti boldogságkeresés útjain című pályázata. A második díjat Jakobiné Görgőy Rita A válás szociológiai aspektusa című munkája kapta. Harmadik lett Oroszi Borbála Szent és boldog magyar családok építése: csatlakozás történetek, identitás narratívák - a Magyar Schönstatt Mozgalom vallásantropológiai vizsgálata című pályázatával.

Kopp Mária (1942-2012) orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem-MTA Mentális Egészségtudományok társult kutatócsoportjának vezetője volt. A pszichológiai tudományok akadémiai doktora, a Népesedési Kerekasztal szervezője, a Kopp Mária Intézet névadója idén lenne 80 éves.