Beszélnünk kell az elmúlásról! - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Beszélnünk kell az elmúlásról!

Clerget-Tasi Barbara
2020. okt. 31. 15:00
Iskolást nevelünk

A halál még mindig tabutéma, szeretjük elhessegetni a gondolatát is, holott megnyugvást hozna az idősek számára, ha megoszthatnák a szeretteikkel akár a félelmeiket, akár a búcsúztatójukkal kapcsolatos elképzeléseiket.

Az élet véges, és ezt nehéz elfogadni. Akkor is, ha a saját életünkről van szó, és akkor is, ha a szeretteinkéről. Ha próbálunk nem tudomást venni az elmúlásról, attól az még része az életünknek. Épp ezért nem kerülhetjük meg a témát, sőt, Sz. Látó Judit gyászkísérő szerint sokat segíthet a feldolgozásban, ha megosztjuk a halállal kapcsolatos érzéseinket egymással.

– Az emberek tabusítják a halált, egészen egyszerűen azért, mert félnek tőle – kezdi szakértőnk. – Időskorban akkor is felmerül az elmúlás gondolata, hogyha az illető teljesen egészséges. Az idős korosztály természetes igénye, hogy a fiatalabb szeretteivel beszélhessen arról, mi történjen, amikor ő már nem lesz. Milyen legyen a temetés, hogyan megy majd tovább az élet nélküle? Sajnos a hozzátartozók hajlamosak kitérni a beszélgetés elől, elbagatellizálják a témát: „Ugyan, hol van az még? Ne is beszéljünk róla!” Holott azt az embert, aki az élete végéhez közeledik, megnyugtatná, ha megoszthatná az elmúlással kapcsolatos gondolatait, félelmeit, vagy épp a búcsúztatással, örökléssel kapcsolatos elképzeléseit. Oldja a szorongást, biztonságérzetet ad a tudat, hogy akkor is, ha már nem leszünk, az történik a testünkkel és a tulajdonainkkal, amit mi szeretnénk.

Hallgassuk meg, még ha ijesztő is!

Felmerül a kérdés: milyen a segítő, támogató hozzáállás. Szakértőnk azt mondja, az első lépés, hogy elfogadjuk az életünk végességét.

– Mindenekelőtt szembe kell nézni a saját félelmeinkkel, amihez szerencsére találunk megfelelően képzett szakembereket, akik a veszteségfeldolgozás területére specializálódtak. Volt olyan kliensem, akit megrémisztett, hogy az édesanyja már azt a ruhát is kikészítette, amiben szerette volna, hogy eltemessék, mellette egy kísérőlevéllel, ami a temetésével kapcsolatos utasításokat tartalmazott. A kliensem azt szerette volna tudni, hogyan reagáljon erre a helyzetre. Azt tanácsoltam, hogy nem megijedni kell, hanem teret engedni a halállal kapcsolatos kommunikációnak. Főleg most, halottak napja környékén, ősz van, minden borongós, könnyebben előjönnek ezek a témák. Beszélgessünk nyíltan az elmúlásról, ha az életünk olyan szakaszába lépünk, amikor akár a szüleink vagy a nagyszüleink által mi is érintettekké válunk. A legnagyobb segítség, ha hagyjuk beszélni azt, akinek fontos, hogy beszélhessen a halálról, elmondhassa, mit hogyan szeretne elrendezni, mielőtt meghal. Ígérjük meg, hogy mindent el fogunk követni, hogy minden úgy történjen, ahogy szeretné. Mindkét fél számára megnyugtató lehet ez a fajta támogatás: az idős hozzátartozó úgy távozik az élők sorából, ahogy szeretett volna, a hozzátartozó számára pedig némi vigaszt nyújt, hogy megtette, amit kért tőle a szeretett családtag.

Régen az élet természetes velejárójaként tekintettünk a halálra, hiszen több generáció élt egymás közvetlen közelében. Amikor valaki elhunyt, gyakran a házban ravatalozták fel, a rokonok, barátok együtt virrasztottak szerettük holtteste mellett. Ma már csak elvétve tartják ezeket a szokásokat, megteszünk mindent, hogy ne kelljen szembenézni halandóságunkkal.

Teljesen egészséges érzés, hogy félünk az elmúlástól. Félünk a saját halálunktól, és a szeretteink elvesztésétől is. Próbáljuk meg elfogadni, hogy mindez az élet része, ahogyan azt is, hogy amikor érintetté válunk egy hozzátartozónk halála kapcsán, akkor nem úszhatjuk meg a gyászfolyamatot. Mindenki máshogy éli meg a gyászát, és máshogy igyekszünk felkészülni a halálra. A legtöbb, amit tehetünk, hogy ott vagyunk egymásnak, hogy segítsünk, hallgassunk, támogassunk, ha szükséges.

– A mai rohanó világban már nincs meg a családoknak az a megtartó ereje, ami régen volt – mondja Judit. – Akkoriban otthon ravatalozták fel az elhunytat, pontosan azért, mert ott együtt lehetett a család, támogathatták egymást. Nem maradtak magukra a gyászolók, ezzel is segítve a veszteség feldolgozásának a folyamatát. A mostani „instant” világunkban minden gyorsan pótolható, elkészíthető, nincs idő a fájdalomra, a gyengeségre. A részvétnyilvánítások zöme online történik, többnyire a család az, aki részt is vesz a búcsúztatón. A temetésen megszorítják egymás kezét, megölelik egymást, majd elköszönnek a gyászolótól. Holott utána is igazán fontos lenne, hogy valaki meghallgassa, beszélhessen a fájdalmáról. Gyászkísérőként gyakorlatilag a szűkebb család, közeli barátok helyett segítek a feldolgozásban. Nem szabadíthatom meg a fájdalomtól, de tudja, hogy ott vagyok, és meghallgatom. Nincsenek varázsmódszerek, mondatok. Nincs szükség az olyan közhelyekre sem, hogy az idő majd mindent megold, mert ez nem igaz. Csupán megtanulunk együtt élni a veszteségünkkel. A gyászfolyamat során a támogató jelenlét a fontos.

Mennyire avassuk be a gyermeket?

Megoszlanak arról a szakmai vélemények, hogyan beszéljünk az elmúlásról a gyermekünknek. Mit mondjunk, ha például valamelyik nagyszülőjéről tudjuk, hogy már nincs sok hátra? Ha bekövetkezik a haláleset, vigyük a gyermeket is a temetésre? Szakértőnk szerint ebben a kérdésben nem lehet általánosítani, személyre szabottan kell dönteni.

– Anno nem tabusították a halált a gyermekek előtt, nem érezték, hogy meg kellene kímélniük a gyermeket az elmúlás gondolatától. Én inkább azt mondom, mérlegeljük a gyermek személyiségét, érettségét, és e szerint beszélgessünk vele arról, mi történik, ha meghal valaki. Nem lehet egyféle jó megoldás, hiszen máshogy közelíti meg a halál témáját a vallásos és az ateista család is. Lényeges viszont, hogy ne hazudjunk a gyermeknek: tudnia kell, hogy a halál nem visszafordítható. Nem egy szakember azt javasolja, vegyen részt a kisgyermek is a hozzátartozója temetésén, de véleményem szerint ezt nem lehet kötelezővé tenni. Ha már nagyobb a gyermek, mondjuk el, mi történik majd a temetésen, és döntse el ő, szeretne-e részt venni rajta. Ha a kisgyermek nincs ott a szertartáson, akkor is gyújthatunk otthon gyertyát, emlékeket gyűjthetünk össze egy kis dobozba, levelet írhatunk, majd együtt kivihetjük a szeretett személy sírjához. Akárhogy is dönt, nagyon fontos, hogy legyen valamiféle rituálé, búcsúztató, hiszen ez része a gyászfeldolgozásnak, e nélkül megakadhat a folyamat.

(fotó: Shutterstock)