Együtt élni a félelmeinkkel

Most minden eddiginél valósabb félnivaló vesz körül minket, sosem találkoztunk még ehhez hasonló helyzettel…

– Sok történelmi kornak megvolt a maga félelmetes helyzete: mindig voltak járványok, háborúk, természeti elemek, melyek félelemérzést keltettek az emberekben. A mai negyvenes generáció és a fiatalabbak abban a különleges helyzetben vannak, hogy az életük során szinte ismeretlenek voltak a vészhelyzetek. Ők a generációs átadásokban, a szüleik vagy nagyszüleik történeteiben áttételesen találkozhattak félnivaló, általuk kontrollálhatatlan helyzetekkel. A jelen állapot abban tér el egy háborús helyzettől, hogy az „ellenség” láthatatlan, megfoghatatlan, ezért kevesebb kontrollérzettel rendelkezünk még akkor is, ha igyekszünk mindent megtenni önmagunk és mások védelmében. Az, hogy ki miként kezeli az életét érintő változásokat, teljesen egyedi.

Nemcsak a betegségtől tartunk, hanem félelmet kelt bennünk a példátlanul megváltozott világ is. Hogyan fér ez a világképünkbe?

– A jelenlegi helyzet meglehetősen komplex, mint minden olyan traumatikus körülmény, mely az egyén vagy a társadalom szintjén meghaladja az aktuális megoldási képességünket. Hiszen most nemcsak az egészségünk van veszélyben: az önmagunk védelme érdekében megváltoztatott hétköznapok, a világ „megállítása” felborítja a gazdasági, egészségügyi és társadalmi folyamatokat, ezáltal sokak egzisztenciális biztonságát is veszélybe sodorja. Az, hogy mit tudunk kezdeni ezzel, sokban függ a kötődési mintázatunktól, a megküzdési képességeinktől, a személyiségünk rugalmasságától, illetve attól, hogy éppen milyen egzisztenciális, társadalmi helyzetben ért bennünket ez a változás. És persze nem mindegy, hogy egyedül vagy családban vagyunk kénytelenek megoldani a jelenben kialakuló feladatokat, problémákat. Van, akinek nagyobb változtatásokra van szüksége, és bizonyára vannak olyanok is, akiknek ez kisebb változásokat és konfrontációt hozott az életébe.

Lehetséges, hogy a félelem jó időre beköltözött az életünkbe?

– A félelem, mint minden érzelem, része az életünknek. Az érzelmeink jönnek-mennek bennünk a normál mindennapokban is: mindenkinek megvan a rá jellemző érzelmi működése, reakció-repertoárja. Ez erősen függ a gyermekkorban kialakult kötődéstől, az elsajátított érzelemkezeléstől és az egyén közvetlen környezetében megtapasztalt érzelmi mintázattól. A félelem természetes reakció olyan esetekben, amikor veszélyeztetve érezzük magunkat, a jelenlegi pedig tipikusan ilyen. Ugyanakkor az emberek érzelemkezelése és érzelem-megélése eltérő lehet. Vannak, akik az ilyen élethelyzetekben nem tudnak önmagukhoz és az érzelmeikhez közel kerülni, azokat igazán mélyen megélni. Ők sokszor úgy védekeznek, hogy „nem félnek”. Igyekeznek a racionalitásban maradni, és ott megoldani a felmerülő problémákat. Mások ugyanezen érzelmekkel érezhetik úgy, hogy nem tudják kontroll alatt tartani azokat. A szorongás, az aggodalom, a félelem természetes reakciók, a kulcs a szabályozásukban rejlik: fontos, hogy bizonyos keretek között meg tudjuk élni, meg tudjuk engedni magunknak a felbukkanó érzelmeinket, és kialakítsuk az ezekhez való viszonyunkat. Hiszen megküzdeni csak azzal lehet, amit megismerünk, és közel engedünk magunkhoz! Erre rengeteg remek gyakorlat elérhető most az interneten is, amiket érdemes megtanulni, és naponta alkalmazni. Lényegük, hogy a testben felgyülemlő feszültséget valahogyan kivezessük. A „biztonságos hely” és a „konténergyakorlat” kifejezetten jól alkalmazható a jelenlegi helyzetben.

Valójában mitől félünk?

„Az ember számára mindig a biztonság és a kontroll elvesztése, az élete feletti irányítás sérülése a legfélelmetesebb.”

– Az ember számára mindig a biztonság és a kontroll elvesztése, az élete feletti irányítás sérülése a legfélelmetesebb. Most is ettől ilyen ijesztő ez a helyzet. Minden változás és krízis átmenetileg vagy tartósan a biztonság és a kontrollérzet elvesztését okozhatja, mely új megoldásokat, új rutinok, megküzdések kialakítását kívánja meg. Ilyenkor rendkívül fontos, hogy ne is akarjuk kontrollálni a nagyobb időtávokat, folyamatokat, hiszen nem lehet: nem tudjuk, mi és hogyan lesz néhány hét vagy hónap múlva. Az agyunk ilyen helyzetekben úgy működhet, hogy a jövőről szóló aggodalmaskodással próbál a bizonytalanságban kapaszkodókat keresni, kontrollt találni az életünk fölött, azonban a krízisállapot miatt csak rövid időtávokat képes feldolgozni, értelmezni, tervezni. Ezért mondja minden szakember: ilyenkor nagyon fontos, hogy a legkisebb időtávban próbáljunk rendszert és kontrollt vinni az életünkbe napi rutinok, napi beosztás és apróbb feladatok formájában. Számunkra az érzés, hogy „tudunk valamit tenni”, elengedhetetlen.

Jelen helyzetben anya, apa félelmei egészen mások, és a nagyszülőké is…

– Mindenki a saját élete és szerepei mentén éli át a kríziseket, traumákat, bármiről is legyen szó. Milyen szerepeket, felelősségeket viszek az életemben, a családomban? Hogyan változik meg mindez a krízis hatására? Olyan kérdések ezek, amikre mindannyian másképp válaszolunk, ezért természetes, hogy érzelmileg eltérően reagálunk a jelen nehéz helyzetre. Manapság gyakran esik szó a középosztály problémáiról. Egyrészt ott van a home office, az otthontanulás, a szülők és anyák intenzív visszacsúszása a tradicionálisabb női szerepekbe, másrészt sok helyről azt halljuk, hogy ez az időszak az önmegismerés, az önfejlesztés időszaka is lehet. Az, hogy ebben a helyzetben kinek mire van lehetősége, nagyban függ a krízist megelőző párkapcsolati és családi szerepmegosztástól is. Illúzió azt gondolni, hogy a váratlan kényszerhelyzetben a különböző családok ne a saját erőforrásaik, illetve szerepmegosztásaik mentén próbálnának stratégiákat vagy rutinokat kialakítani. Az új helyzet aránytalanul nagy terheket ró az egyes szülőkre. Ahhoz, hogy újra tudják szervezni a családi életet és a szerepek elosztását, minőségi kommunikációra van szükség a felnőttek között, majd az egységes álláspont kialakítása után a gyerekek felé is! Hiszen a gyerekek attól szoronganak leginkább, ha azt élik át, hogy a szülők elvesztették az irányításukat egy kialakult helyzet felett. Ezért kulcsfontosságú, hogy a szülők elsősorban a saját stabilitásukat próbálják helyreállítani.

Az egyedül élőknek is nehéz mostanság…

– Igen, a bezártság nehézséget okoz, hiszen az ember társas lény, természetes igénye a társaság, az érintés, illetve betegség esetén a gondoskodás, gondozás. Ezek a jelen helyzetben szinte megoldhatatlanok az egyedül élők számára, és ezt mindenki változóan viseli. Fontos, hogy próbáljuk csökkenteni a szenvedésnyomást a lehetőségekhez mérten minél több online vagy telefonos kapcsolódással, és a magányból eredő stressz csökkentésével, például mozgással, meditációval vagy stresszcsökkentő gyakorlatokkal.

Beszéljünk otthon a félelmeinkről vagy jobb, ha eltereljük a gondolatainkat?

– Az érzelmeinkről fontos, hogy tudjunk beszélni valakivel! Kell, hogy megosszuk ezeket egymással, egyrészt azért, mert így nem érezzük magunkat egyedül a helyzetben, másrészt fokozhatja a biztonságérzetünket, ha tudjuk, hogy más is hozzánk hasonló érzelmeket él át. Így érezhetjük a bizonyosságot, hogy rendben vagyunk. A családban fontos, hogy mindenki a saját érzelmi, mentális érettségi szintjén informálódhasson, kérdezhessen és oszthasson meg bármit. De legyünk tudatában annak, hogy másra van igénye a szülőknek és a gyerekeknek, ezért fokozottan figyeljünk egymás tiszteletben tartására! Csökkentheti a félelemeket, ha átbeszéljük, mit tudunk tenni családilag vagy az egyén szintjén, ha bekövetkezik, amitől félünk: a betegség vagy az állástalanság. Jó, ha ki tudunk alakítani közös forgatókönyveket, melyeket elő lehet venni az esetlegesen kialakult vészhelyzetekben. Igyekezzünk a napokat pozitív gondolatokkal zárni, és az aggodalmakat, félelmeket inkább a napközbeni teendők, rutinok közé beillesztve megbeszélni. Ez segíti a pihenést, a viszonylagos nyugalom érzését.

Mintha mindig a koronavírusról beszélnénk, mindenhol, mindenkivel. Ez egyfajta félelemfeldolgozás?

Engedjünk a napban tizenöt percet, amikor hagyjuk magunkat elárasztani a nehéz érzésekkel, majd valamilyen mozgásos, utána pedig relaxációs gyakorlattal engedjük ki a közben felgyűlt feszültséget.

– Igen, határozottan az! Az információcsere minden ilyen esetben a szorongás csökkentését szolgálja. Azonban, ha valaki nagyon szorong, érdemes korlátoznia a hírek olvasását, az ilyen témájú beszélgetések folytatását, és inkább olyan tartalmakat keresnie, amik csökkentik a nehéz érzéseket. Lehetnek ezek vidám zenék, filmek, szórakoztató könyvek, társasjátékozás, vagy régi kedves, baráti vagy családi történetek felidézése. Bármi, amiről tudjuk, hogy kizökkent bennünket a szorongásos lelkiállapotból. Fontos, hogy időben is korlátozzuk, mennyit foglalkozunk a jelen helyzettel és az ebből eredő félelmeinkkel! Nem kell, hogy egész napunkat vagy éjszakánkat eluralják a feszítő gondolataink: engedjünk a napban tizenöt percet, amikor hagyjuk magunkat elárasztani velük, majd valamilyen mozgásos, ezt követően pedig relaxációs gyakorlattal engedjük ki a közben felgyűlt feszültséget. A napi rutin megtervezése, az apróbb dolgok feletti kontroll érzete, az érzelemszabályozó gyakorlatok rendszeres használata mind csökkentik a feszültséget. Érdemes ilyenkor az öngondoskodásra is nagyobb hangsúlyt fektetni, és ezt a családban összehangolni. Ez mindenkinek nagyobb biztonságérzetet adhat.

Fel tudjuk vértezni magunkat a félelmek ellen?

– Aki úgy érzi, hogy nehezen tud megbirkózni kínzó érzéseivel, az most minden eddiginél több fórumon kaphat ingyenesen online segítséget szakemberektől. Fontos, hogy az emberek éljenek ezekkel a lehetőségekkel, és ne maradjanak bezárva az otthonaikba, családjukba nehéz érzelmeikkel, ha ott nem tudnak megfelelő támogatást kapni. A jó hír viszont az, hogy a félelemeink megismerése, átérzése és kezelése maga az ellenük való felvérteződés is egyben!

(fotó: Shutterstock, privát)