csalad.hu - Amikor bekapcsol az apa-gomb…
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Amikor bekapcsol az apa-gomb…

Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta
2020. jún. 15. 14:00
Blogok

Pár napja beszélgettem egy barátnőmmel telefonon, és szóba került a közelgő apák napja. Véletlenül meg mertem kérdezni, hogy most mikor is van, erre a Krausz – akinek amúgy szelektív hallása van, és mindig csak akkor figyel fel valamire, ha nem akarom – felcsattant, hogy bezzeg az anyák napját és a Valentin-napot, na meg a nőnapot tuti, hogy álmomból kelve is azonnal tudnám, ezt bezzeg még nem írtam be piros betűkkel a naptárba!

Nyilván rögtön húsz komoly érvet felsorakoztattam, miért tudja mindenki az általa felsorolt ünnepeket rögtön, de azért titokban kicsit elszégyelltem magam. Ezt persze később letagadom, ha majd olvassa a bejegyzést, azt mondom, pillanatnyi elmeháborodás volt…

A könyv és a borítója, meg a szőrkontakt

Na jó, komolyra fordítva a szót, tényleg illene tudnia mindenkinek az apák napját is, mert az apák ugyanolyan fontos szereplői a családnak, mint az anyák. Jó, tudom, nekem szerencsém van, mert két olyan apával áldott meg az ég (az egyik a sajátom), akik meg is érdemlik, hogy évente legalább egy napon át ünnepeljük őket, de azért azt hozzá kell tenni, hogy a Krauszról anno mindent hittem volna, csak azt nem, hogy egyszer a földkerekség legjobb családfője lesz. Írtam már, hogy 12 éve ismertem meg. Állt a pultnál egy szórakozóhelyen és meg akart hívni egy italra. Mondtam neki, hogy mindjárt jövök, csak kiszaladok a mosdóba… Minden idők leghosszabb pisilése volt. Amikor kicsivel több, mint két éve újra találkoztunk, még mindig nem villogott rajta a lámpa: „én vagyok a főnyeremény” felirattal. Tudtam, hogy szereti az életet, és a nők – hogy is fogalmazzak finoman – nagy rajongói, de mivel nem úgy vágtam bele a kapcsolatba, hogy a gyermekem apját keresem, ezért hagytam, hogy az érzelmeim elragadjanak. Itt azért gyorsan leírom, hogy a Krausz az élő példa arra, hogy nem szabad a borítóról megítélni a könyvet. Mi nők hajlamosak vagyunk első benyomásból és pletykákból tájékozódni, pedig soha nem lehet tudni, mit takar a – jelen esetben szoknyapecérnek titulált, tetkós – külső. Számomra viszonylag hamar kiderült, hogy Gábor egy csodálatos ember. Kicsit olyan, mint Dulifuli a Hupikék törpikékből. Morog, ha kell, ha nem, de ez alapvetően abból fakad, hogy elég zárkózott és fél kimutatni az érzéseit. Én sem nyílok meg könnyen idegeneknek, de az én uramnak még több időre van szüksége ahhoz, hogy valakit a bizalmába fogadjon. Viszont, ha már ott van és a szívébe zárta az illetőt, akkor foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, és tűzbe megy érte. Mivel ez nagy felelősség, nagyon megválogatja, hogy kiket enged közel magához. De hogy mi köze van ennek az apasághoz? Az, hogy még Hanninak sem volt egyszerű „betörni” őt, igaz, egészen más okból. Azt már írtam korábban, hogy Hannit születése után szinte rögtön Gáborra tették. Én amúgy akkor hallottam azt a kifejezést, hogy szőrkontakt. Ez kedves szerintem.

„Úgy állt végig mellettem, mint egy védelmi bástya”

„Hirtelen ráeszmélt arra, hogy mostantól tényleg itt van egy kis élet, akiért ő a felelős. Lett egy családja, és ez a helyzet nem átmeneti, hanem végleges.”

Szóval a lényeg, hogy ott ült az az ember, kezében a csöpp új élettel, és morzsolgatta a könnyeit, amikor állítólag Hanni olyan mélyen nézett a szemébe, szinte zavarba ejtette (ezt később én is tapasztaltam, sőt mások is mondták). Egyenesen az apja szemébe és mintha azt mondta volna, hogy megérkeztem, mostantól az a dolgod, hogy vigyázz rám, óvj engem és én legyek a legfontosabb ember az életedben. Ott bekapcsolt Gábornál az apa-gomb, de egyben a para-gomb is. Baromira megijedt. Hirtelen ráeszmélt arra, hogy mostantól tényleg itt van egy kis élet, akiért ő a felelős. Lett egy családja, és ez a helyzet nem átmeneti, hanem végleges. Szerintem teljesen érthető, hogy egy férfi ugyanazokkal a kétségekkel küzd, hiszen tegyük a szívünkre a kezünket, nekünk anyáknak is gyakran megfordul a fejünkben, hogy te jó Isten, hogy fogok ezzel a felelőséggel megbirkózni. A különbség az, hogy nekünk van kilenc hónapunk erre felkészülni, hiszen bennünk cseperedik az új élet, és vele együtt nemcsak a testünk, de a lelkünk is formálódik. Szegény apák a terhesség időszakában nem tudnak ezzel az érzéssel úgy azonosulni! Sok nő ráadásul kizárja a párját a rákészülésből is, mintha csak apadonornak használta volna a férjét, és onnantól kezdve már csak az ő gyerekéről lenne szó, illetve arról, hogy ő (mármint az anya) milyen csodálatos teremtmény, hogy ezzel megbirkózik. Szegény pasi meg ott áll és nem érti, hogy hirtelen hova lett a MI?

Én igyekeztem ezt a hibát nem elkövetni, és mindenbe bevontam a szerelmemet az első perctől. Együtt készültünk fel, de vigyáztam arra is, hogy semmit ne érezzen kötelezőnek. Jó, néha finoman sugalltam neki, hogy például nagyon éhes vagyok, és jól esne, ha hozná nekem azt a szendvicset, amit éppen megkívántam, de nem voltam erőszakos! Meg párszor indokolatlanul kiabáltam valamiért, ami mondjuk egy perc múlva már nem volt olyan fontos, de tényleg nem voltam sok… Előfordult, hogy megsértődtem azon, hogy miért pislog, de szerintem ez még nem volt túlzás… vagy igen? Mindenesetre Gábor úgy állt mellettem a kilenc hónap alatt, mint egy védelmi bástya. Jött velem mindenhova, óvott, védett, eszméletlen biztonságot adott.

„Jóvanna”! Megyek kötődni.

„Rájött, hogy már nem tud bezárkózni, a lánya elől nem rejtheti el az érzéseit. Ennek a kis emberkének mindennél nagyobb szüksége van a szeretetére.”

Visszatérve az ő „aranyórájukra” ott a kórházban, amikor leesett neki a tantusz, hogy ő már apuka, és innen nincs visszaút, számára az volt a döntő pillanat. És akkor ő tényleg megijedt. Utólag furcsa, hogy nem vettem észre, bár szerintem ma se venném. Amíg én – az előző bejegyzésben taglalt – fizikai nehézségekkel küzdöttem, addig Gábor szó nélkül megtanult pelenkázni (holott korábban azt mondta, hogy valószínűleg azt nem fog), vetkőztette, öltöztette Hannit, mintha mindig ezt csinálta volna. Viszont amikor hazaértünk, távolodni kezdett tőlünk. Volt, hogy nem merte megfogni a lányát, félt, hogy kárt tesz benne, pedig korábban már annyira ügyes volt. Nem pelenkázott, nem vett részt a fürdetésben. Bevallom, megijedtem. Én magam is kezdtem belesodródni a szülés utáni depresszióba, de úgy éreztem, hogy ő is sodródik velem, vagy talán nem is velem, hanem a saját örvényének a rabja. Az volt a szerencsénk, hogy mindent megbeszéltünk, és Gábor mindig őszintén elmondta az érzéseit. Áldom az eszem, hogy nem megsértődtem akkor, hanem megpróbáltam megérteni, miért fújt visszavonulót. Ha egy férfi szájából azt hallod, „nem tud vele mit kezdeni”, az nem azt jelenti, hogy nem szereti, csak egyszerűen hagyni kell, hogy a maga ütemében alakuljon ki a kötődés. És ha elég türelmesek vagyunk, olyan kapocs lesz apa és gyermeke között, hogy mindent felülír. Gábor még gyerek volt, amikor az édesanyja meghalt. Egy tízéves gyerek életében ez a veszteség szinte biztos, hogy csak évekkel később csúcsosodik ki igazán. Az apukájával nem volt mindig felhőtlen a kapcsolata, hiszen ő nem pótolhatta egyszerre mindkét szülőt, ami nyilván őt is frusztrálta. Gábor a lánya születésekor újraélte az anyukája halálakor átélt érzelmi sokkot. Ráadásul Hanni nagyon hasonlít Gábor anyukájára, az a bizonyos szuggesztív tekintet pont emiatt hasított belé annyira. Lányunk harmadik neve is ezért lett Gábor anyukája után Mária. Nem terveztük használni, csak egyfajta tisztelgésnek szántuk, de egyszer csak így szólította és valahogy olyan természetesnek hatott, hogy rajta ragadt. Az én Krauszom megvívta a maga harcát az apává válásért, és abszolúte győztesen került ki belőle. Rájött, hogy már nem tud bezárkózni, a lánya elől nem rejtheti el az érzéseit. Ennek a kis emberkének mindennél nagyobb szüksége van a szeretetére. Eleinte noszogatni kellett, hogy töltsön több időt vele, ilyenkor mindig azt mondta: „jóvanna, értettem, megyek kötődni”, de azóta olyan kötelék alakult ki közöttük, hogy csak lesek. Ő sosem fog mások előtt gügyögni a lányához, de amikor együtt vannak, azon a nyelven beszélnek, amit csak ketten értenek. Csak ő képes a mosógép hangját utánzó applikációval három, azaz három perc alatt elaltatni, csak ő tud másfél órát dumcsizni vele abban a babavárban, amibe csak a feje fér be, csak ő képes a magára kötött gyerekkel vécépapírt sütni poénból, vagy a mellszívó hangjára brékelni.

Nagyon büszke vagyok rá. Az én szememben egy hős és a legjobb APA, akit a gyermekemnek kívánhatok. Szóval csajok, tanuljátok meg, hogy június harmadik vasárnapja apák napja, ami idén 21-e! Én most ezt a napot is bevéstem az agyamba, Drágám!

A fiúk és férfiak szerepével, illetve kihívásaival kapcsolatos közös gondolkodásra hívjuk olvasóinkat június 17-18-án. Az online konferencia első napján 17.00 órától Bese Gergő atya, majd Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója osztja meg gondolatait. Június 18-án 17.00 órától Dr. Császár-Nagy Noémi klinikai szakpszichológus tart előadást az apahiányos társadalomról, majd Léder László, az Apa Akadémia alapítója beszél a modern kori apaság kihívásairól. Az online konferenciára itt regisztrálhat.