csalad.hu - Miklósa Erika: „Átadtam magam az anyaságnak”
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Miklósa Erika: „Átadtam magam az anyaságnak”
Clerget - Tasi Barbara
2019. dec. 18. 15:00
Interjúk
A világhírű operaénekesnő és férje négy éve nevelik örökbefogadott gyermeküket, Bibit, aki már most nagyon önálló, ügyes kislány. Olyannyira, hogy még a karácsonyfájukat is ő díszíti.

Miklósa Erika saját bevallása szerint nem gondolta volna, hogy 50 évesen is énekelni fog, ráadásul számos más területen is aktív szereplést vállal. Az adventi időszakban különösen nem lehet egyszerű összeegyeztetni a fellépéseket, a tévés szerepléseket, valamint – ami számára kiemelt fontosságú – a jótékonysági rendezvényeken való részvételt és szervezést. A rendkívül energikus művésznő azonban úgy képes mindenhol helyt állni, hogy a családi karácsonyi készülődésre is marad ideje.

– Szerencsére nem egyedül kell megoldanom mindent, a családban mindenkinek megvan a maga feladata. A legnagyobb segítség a kislányom, aki 4 és fél éves. Jellemző ránk, hogy nemcsak karácsonykor, hanem mindig megosztjuk az otthoni teendőket, de máshogy nem is menne. Ugyanakkor az én helyzetem talán még könnyebb is, mint azoké, akik kötöttebb munkaidőben dolgoznak, mivel én alakítom az időbeosztásomat. A kislányom ebben a munkamegosztásban nő fel, ezt látja a szüleitől, a rokonaitól. Bizonyára ez is nagy szerepet játszik abban, hogy nagyon szeret segíteni mindenben, hétvégenként olykor még az ebédkészítésből is kiveszi a részét. Büszke is magára, hogy milyen ügyes. Kicsi korától önállóságra törekszik, mi pedig támogatjuk ebben a férjemmel. Bibi abban a korban van, amikor mindent ő maga akar csinálni.



A karácsonyfa maradhat a nappaliban

– Már a karácsonyfát is feldíszítettük advent első vasárnapján, amiben nekem összesen annyi szerep jutott, hogy csomót köthettem a díszek akasztójára. Bibi ugyanis egyedül öltöztette fel a fát, majd nagy kegyesen megjegyezte, hogy azért a nappaliban áll a karácsonyfa és nem az ő szobájában, hogy mi is láthassuk. Aznap jótékonysági futáson voltam, így a férjemmel fejezték be az adventi díszítést. Az ünnepek egyébként Bibi érkezése előtt is hasonlóan teltek. A szentestét az egész rokonság együtt tölti, de mindig másvalaki otthonában. Már 24-én reggel megkezdődik a közös sütés-főzés. Nagyokat nevetünk, bolondozunk, jól érezzük magunkat. Az ünnepi hagyományok annyiban változtak meg Bibi születésével, hogy bevezettük az adventi kalendáriumot, mert kicsi kora óta minden évben alig várja, hogy nyitogathassa a kis ablakokat. Amióta óvodás, azóta pedig egyre fontosabbak számára az ünnepi közösségi élmények, mint például egy ovis alkotónap, amin a gyerekek a szüleikkel együtt vesznek részt. Most például apa-lánya foglalkozásra készülnek. Bibi nagyon igényli a társaságot, és szereti, ha a közös családi programok is ilyen közegben zajlanak.

„A gyerekemnek én nem művész vagyok”

Miklósa Erika azt mondja, Bibi születése előtt a magánéletében nagyon zárkózott volt, de mostanra ez is megváltozott.

"ez az életmód teljesen más, mint az átlagos családi élet"

– A férjemnek maximálisan igaza volt abban, hogy a gyerekemnek én nem művész vagyok, hanem az édesanyja. Az anyává válás természetesen ösztönös folyamat volt számomra, de hazudnék, ha azt mondanám, könnyű volt átkapcsolni: az operaénekes lét, a művészlét elég önző, folyamatosan meg kell felelni, „vizsgázni” kell, ami egy állandó stresszfaktor az életemben. Ez az életmód teljesen más, mint az átlagos családi élet. Mondok egy példát: féltem elmenni az ovis ünnepségre, nehogy elkapjak valamilyen vírust, hiszen én a hangommal dolgozom, és egy kisebb megfázás is 3-4 hét kiesést jelent, és az is idő, míg visszaedzem a hangom a megfelelő szintre. Viszont ha nem veszek részt a lányom óvodai életében, akkor ő lesz boldogtalan, amit nem hagyok. Természetesen amint bekerült a közösségbe a kislányom, mindent hazahozott. Csakhogy amíg nála 3 napig tartott a gyógyulás, addig mi a férjemmel 3 hétig lábadoztunk. Aztán átadtam magam az anyaságnak, és elengedtem az effajta félelmeket. Annyira, hogy amikor kialakult a kislányom néhány fős óvodás baráti társasága, én szerveztem nálunk az első ovis szülős-ismerkedős bulit.



Szeretet és következetesség

– Nagyon örülök, hogy változtattunk, változtunk, mert Bibi egy fantasztikus közösségi lény. Épp ezért két éve eldöntöttük, hogy olyan helyre költözünk, ami nincs annyira elzárva a külvilágtól, mint a korábbi otthonunk volt. Itt ovi után „bandázhat” a többiekkel. Azt az életet tudjuk biztosítani számára, amire szüksége van. Amellett, hogy engedjük kibontakozni, fontos, hogy következetesen neveljük. Éreznie, tudnia kell, hogy nagyon szeretjük, de ahhoz, hogy később be tudjon illeszkedni a társadalomba, hogy ismerje a szabályokat, következetesnek kell lennünk. A férjem ezt olyan csodálatosan műveli, hogy tanítani kellene. Mindig mondom neki, hogy nem mérnöknek, hanem óvó bácsinak kellett volna mennie. Ő maga is szeretetteljes, de szigorú nevelést kapott, ezt a mintát viszi tovább. Én nem tudok olyan következetesen szigorú lenni, mint a férjem, de Bibi így is szófogadó, érzi a határokat, még ha feszegeti is azokat, mint minden négyéves. Annyira szerencsések vagyunk, hogy ő a lányunk!

„Felkészülve várhattuk a gyermekünk érkezését”

"tudtuk, hogy nem csak móka-kacagás a gyermekvállalás"

– Bibi születésétől velünk él. Biztos, hogy a nevelésében az is szerepet játszik, hogy amikor örökbe fogadtuk, egy egészen fantasztikus képzésen vettünk részt. Az örökbefogadói tanfolyamon nagyszerű tanácsokat kaptunk és hasznos nevelési módszereket ismertünk meg. A pszichológusok és az adoptálás folyamatában részt vevő szakemberek annyit segítettek, hogy felkészülve várhattuk a gyermekünk érkezését. Még a természetes úton szülővé váló pároknak is kötelezővé tenném ezt a tanfolyamot, annyira hasznos volt számunkra is. Tudtuk, hogy nem csak móka-kacagás a gyermekvállalás, és hogy bizony a szülői léttel sok-sok feszült pillanat is együtt jár. Teljesen természetes, ha az ember fáradtnak érzi magát, ha néha kiborul. Azt tanácsolta a gyermekpszichológus, hogy ha megtehetjük, maradjunk otthon a kislányunkkal 3 éves koráig, és foglalkozzunk vele nagyon sokat, mert ez mind-mind rengeteget segít majd a kommunikációban, a kötődésben. Mindezt megfogadtuk, nyitottak voltunk a tanácsokra, a hozzáértő segítségre.



Tudatos döntés

Erika és férje 43 évesek voltak, mikor elhatározták, hogy örökbe fogadnak egy kisgyermeket. Fontosnak tartották ugyanis, hogy a szülővé válás tudatos döntés legyen, ne csak azért vállaljanak gyermeket, mert az kell az ember életébe.

– Akkor akartam gyermeket vállalni, amikor késznek éreztem magam rá. A hangi adottságom, amivel születtem, az egyben felelősség is. Hiszem, hogy nem véletlenül kaptam ezt a tehetséget. Küzdő típus vagyok – a sportkarrieremből is fakadóan –, egyszerűen meg akartam tudni, mire vagyok képes. Erős bizonyítási vágy volt bennem magam, a szüleim, a szülővárosom felé. Meg akartam mutatni, hogy kitartással, küzdeni akarással mennyi mindent el lehet érni. Ehhez pedig legalább 10-15 év kell. Az operaénekesi karrier nem is olyan pálya, ahol megengedhettem volna magamnak, hogy rövidtávon gondolkodjak.

„Kisírtam magam, majd bementem az Operába”

– Nem a család unszolására vagy a társadalmi nyomás hatására szerettem volna anya lenni, hanem amikor minden adott az életemben az anyasághoz. Onnantól ugyanis, hogy szülővé válok, én felelek a gyermekem életéért, jólétéért, boldogságáért. A gyerek az első, és ebben az új szerepben meg kell találnom önmagam újra. Persze nem mindig egyszerű ez a folyamat. Velem megtörtént az, hogy a West Side Story előadásának napján elment a hangom. Egyszerűen azért, mert bestresszeltem magam: úgy éreztem, nem vagyok elég jó anya, feleség, fáradt és kimerült voltam. Elmentem orvoshoz, aki közölte, „magának nincs semmi baja”. Próbáltam mutatni, hogy de van, mert nincs hangom, de ő csak a vállamra tette a kezét, majd azt mondta: Erika, higgye el, maga nagyon jó feleség, nagyon jó anya, nagyon jó művész. Minden így normális, az is, hogy ezt így éli meg. Ahogy ezt kimondta, elmúlt a görcsösség, és megszólaltam. Kisírtam magam, majd bementem az Operába és énekeltem.



Mindig is szeretett volna örökbe fogadni

"a világ legtermészetesebb érzése volt, hogy ő hozzánk tartozik"

– Amikor még csak együtt jártunk a férjemmel, feltettem neki a kérdést, hogyan viszonyul az örökbefogadáshoz. Én ugyanis – akkor is, ha 5 gyerekem lesz – szeretnék adoptálni egy kisgyermeket. Mire azt válaszolta, ő is ezt szeretné. Azt mondta nekem az orvosom, ha mégis szeretnék természetes úton gyermeket, a korom miatt lombikban gondolkodhatunk, mert fitt, egészséges vagyok. Én ekkor azt feleltem, hogy sokkal természetesebb számomra az örökbefogadás, mint a lombik. A kislányunk 7 naposan érkezett hozzánk, és rögtön a világ legtermészetesebb érzése volt, hogy ő hozzánk tartozik.

„Bízzuk magunkat a Sorsra!”

– Nem titkoljuk előtte, hogy örökbefogadott gyermek, olyannyira nem, hogy amikor a felkészítő tanfolyamon feltették a kérdést, mikor mondjuk el a kisgyereknek, hogy nem mi vagyunk a vérszerinti szülei, mi azt válaszoltuk, hogy amikor hozzánk kerül. Így is tettünk: amikor hazahoztuk Bibit, elmondtuk neki, hogy „örökbe fogadtunk, és örökké szeretünk téged”. Ezt azóta is minden nap elmondjuk. Mostanában már Bibi mondogatja, hogy ő fogadott minket örökbe. Szeretnénk, ha Bibinek lenne kistestvére. Nem tudjuk, hogyan, mikor fog érkezni. Amikor gyermekre vártunk, nagyon kétségbeestem, hogy esetleg a korom miatt nem sikerülhet az örökbefogadás. A férjem mindig nagyon józan tud lenni válsághelyzetekben. Akkor azt mondta, bízzuk magunkat a sorsra. Igaza volt. Amikor az ember ezt elfogadja, lenyugszik, minden kisimul, és átadja magát az élet folyásának. Most is így várjuk, hogy kistestvér érkezzen a családunkba.


(Fotó: Miklósa Erika családi albumából)