“Minden gyermekhez vezet egy mesebeli út”
Szerző:Szabó Péter Ádám2022. 03. 02.Kisgyermeket nevelünk
Bajzáth Mária mesepedagógus csaknem tíz év alatt dolgozta ki azt az egyedi mesegyűjtemény-sorozatot és sajátos pedagógiai módszert, amely Népmesekincstár néven vált ismertté. Az óvodás és kisiskolás korosztály számára készült összeállítás valódi kincseket rejt.
Mikor fogalmazódott meg az igény ennek a gyűjteménynek a létrehozására?
– Amikor 1991-ben tanítani kezdtem, nagyon kevés olyan mesegyűjteményt találtam, ami a gyerekeknek szólt. Akkoriban a kiadók nem jelentettek meg olyan kiadványokat, amelyek korosztályos válogatások lettek volna, ezért pedagógusként nagyon sokat kellett keresni és kutatni, hogy a gyerekeknek megfelelő történeteket tudjak mesélni. Nem volt ennyire népszerű a népmese, kevés volt a szakirodalom, ami ebben utat mutathatott volna, miközben azt tapasztaltam, hogy a mese igazi varázseszközként működik. Nincs olyan gyermek, akihez ne vezetne mesebeli út, ezért minél többet foglalkoztam a témával, annál inkább érlelődött bennem az elhatározás, hogy kellene készíteni egy olyan meseválogatást, amely segíti a pedagógusok munkáját, a szülők mesélését és mindenkinek útmutatót adhat. Ez lett a Népmesekincstár mesegyűjtemények világának az alapja. Ezekhez tettem hozzá a gyerekek kedvenceit, amelyek iránt fokozottan érdeklődtek, mert az őket foglalkoztató kérdéseket, problémákat, témákat tárta fel, amelyeket igazán szerettek, nagy figyelemmel és örömmel hallgattak. Ezeket gyűjtöttem össze korosztályos szempontok szerint.
Hogyan zajlott a kutatómunka?
– Teljesen a tapasztalatomra és a napi mesélésre kellett hagyatkoznom. Ebben a legerősebb iránytű mindig a gyerek. Ha nekem nagyon tetszett egy történet, azt hittem, az majd a gyerekeknek is tetszeni fog, de nem mindig volt így. A kudarcaimból nagyon sokat tanultam. Ha egy csoportnak nem tetszik egy mese, az nem jelenti azt, hogy nem jó, meg kell próbálni másik körben is. Ha már többször nem válik be, akkor viszont egy idő után bizony be kell látni, hogy nem működik. Érdekes és izgalmas szakaszai voltak a kísérletezésnek, de olyan is előfordult, hogy a gyerekek szerint valami unalmas volt. Sokat lehet tanulni abból, hogy bizonyos korukban mely típusú mesékkel szemben elutasítóak. Régóta emlegetem: egyszer egy szójátékokkal teli tréfás mesét választottam kisiskolásoknak, egészen dermesztő volt viszont, hogy végig csak én nevettem. Az ő nyelvi fejlettségük még nem volt azon a szinten, hogy tetszett volna nekik ez a mese, nem értették még a nyelvi humort. Nagyon kínos volt, de ebből egy életre megtanultam, hogy ehhez a típusú meséhez kell a nyelvi érettség egy bizonyos foka. Ez a történet például a kiskamaszoknak szóló kötetbe került be, akiknek viszont ez az egyik kedvencük. A mesélés nem megy kudarcok nélkül. Soha nem a mesével és soha nem a gyerekkel van a baj. Ilyenkor a választásunk a rossz.
Mi a titka a magával ragadó népmesének?
– A népi kultúra évszázadok óta olyan kulturális kincs, amelyen generációk nőttek fel. Én magam is ezt használtam az órai játékokhoz, az udvari játékokhoz, akár fáradtak voltak a gyerekek, akár szomorúak, vagy ha csendesíteni kellett őket. Ez a módszer vagy szemlélet a gyereket helyezi a középpontba és a kérdéseikre válaszoló történeteket egy komplex egységben kezeli a mondókával, a népi játékkal, a találós kérdéssel. Így közelítek a gyerekhez és az adott témához. Például, ha a gyereket az foglalkoztatja, hogy miért fúj a szél, akkor keresek a számára egy olyan mesei választ, ami erről beszél, és utána mondókázunk, játsszunk, éneklünk róla, találós kérdéseket teszünk fel. Több oldalról is körbejárjuk a témát, hogy az a gyerek számára valódi élményt jelentsen. Ezt a gyakorlatot már az ország különböző pontjain és a határokon túl is alkalmazzák óvodák, iskolák, tanítók, tanárok.
Milyen részei vannak a gyűjteménynek?
– Tíz kötet tartozik a sorozatba. A három év alattiaknak szóló magyar népmeseválogatás és nemzetközi népmeseválogatás, a kisóvodásoknak, a nagycsoportosok és a kisiskolások korosztályának, valamint a kiskamaszoknak való történetek. Készült egy módszertani könyv a pedagógusoknak, egy találós kérdések gyűjteménye, egy zsidó mesegyűjtemény és hamarosan megjelenik a Kerek élet fája, amely egy ünnepekhez kapcsolódó magyar meseválogatás. Folyamatosan bővül a sorozat, mert ez egy élethosszig tartó gyűjtőmunka, állandó válogatás, kutatás és kísérletezés. Izgalmas, amikor összeáll egy gyűjtemény, mert azok már sokszorosan kipróbált mesék. Összesen 2399 fajta mese van és a világ különböző tájain annak százezernyi változata létezik. Külföldi forrásokból fordítanak a kollégáim, illetve használom azokat az itthon megjelent különböző gyűjteményeket, amik a külföldi népek történeteit dolgozzák fel. Ezek megismerésére ki tudja, hány életre lenne szükség...
Évszázadokkal korábban mi volt a mesék szerepe a nevelésben?
– A meséket az 1800-as évek elejéig nem a gyerekeknek mesélték. A sokezer darabos népmesekincsnek van egy elenyésző szelete, amely a gyerekeknek szól, de alapvetően a Grimm fivérek által Gyermek- és családi mesék néven összegyűjtött válogatásig nem a legkisebbek voltak a mesék célcsoportjai. Ez a kötet aztán hozott egy fordulópontot és a XX. század elejére jött egy olyan szemlélet, miszerint a mese a gyerekek műfaja. Ez azonban koránt sincs így. A mese mindig élni tanított, életigazságokat, útravalókat tartalmazott szimbolikus nyelven. A tanítás mellett a felnőtteknek nyújtott szórakozást. Pont ezért van szükség a gyermekközpontú Népmesekincstárra, mert ebből a hatalmas örökségből minimális a gyerekeknek szóló történet. Körülbelül tíz év volt, mire ez összeállt egy rendszerré, egy módszerré, amelynek alapja az életkori sajátosságok, érdeklődés, téma harmóniája a téma és meseválasztásban. Teljesen egyértelmű, hogy például az igaz szerelem megtalálása a kamaszt foglalkoztatja, de nem érdekli még az óvodás gyerekeket. Őket az érdekli, hogy miért vándorol a felhő az égen, vagy miért ugat a kutya.
Rendkívül szenvedélyesen beszél a mesék világáról. Mikor varázsolta el önt egy életre a mese?
– Családi anekdoták szerint én egyévesen már meséltem. Emlékszem is a mesekönyvre, Donászy Magda Libegő című alkotása varázsolt el. Óvodás koromban, ha hallottam egy mesét, azt másnap elmeséltem a csoportnak. Nagyon kiskoromtól kezdve meséltem, odáig voltam a különböző történetekért. Ahogy általános iskolás lettem, azonnal tudtam, hogy tanár szeretnék lenni és a mesékkel foglalkozni. A pályát 1991-ben kezdtem, azóta mesélek napi rendszerességgel.
Gondolom, a gyerekei legnagyobb örömére!
– Mindkét fiamnak sokat meséltem, és mesélek mind a mai napig. Ez az az útravaló, ami biztosan elkíséri őket egy életen keresztül. Vannak egyébként személyes kedvenceim is, ezek általában mindig az aktuális élethelyzetemre rímelnek és választ találok bennük olyan kérdésekre, amelyek foglalkoztatnak. Amik hosszú idő óta a közel állnak hozzám, azok természetesen a magyar népmesék, illetve az orosz mesekincs. Szeretem a szibériai népek meséit, a hanti, a manysi, a vogul és az osztják történeteket is. Természetközeliek és egészen különleges ősi tudás van bennük. Ezekben a hősök mindig azt keresik, mi az, ami összeköti őket a természettel és soha nem azt, ami elválasztja.
Mit javasol: fejből vagy könyvből meséljünk?
– Mind a kettő nagyon fontos, de két teljesen különböző dologról szól. Amikor valaki emlékezetből mesél, akkor nincs közte és a hallgató között a könyv. Ezáltal folyamatos a szemkontaktus, intim közeg alakul ki, ráadásul az élő szavas mesélés olyan figyelmet követel a mesélőtől, ami a hallgató számára különleges értéket jelent. A mesélés intenzív koncentráció, megtartó teret teremt a két fél között. Könyvből olvasás esetén pedig az olvasóvá nevelést segíti a könyv, megtanít a könyv helyes használatára és tiszteletére. A gyerek látja a szülőt, nagyszülőt, pedagógust, ahogy olvas neki, és jó mintát kap ezzel. Mindkettő mást tud, de mind a kettőre szükség van.
A rengeteg kutatás mellett van-e ideje és kedve saját meséket írni?
– Eddig egyetlen mesét írtam. Azt a kisebbik fiammal közösen jegyezzük, az a címe, hogy Az állatok karácsonya. Amikor kicsi volt, annyira rajongott az állathangokat utánzó mondókákért, hogy az élményeinkből megszületett ez a könyv. Nyolc éven keresztül meséltük az ünnepek idején ezt a történetet, utána jelent csak meg. Ez a szívem csücske, mert az évekig tartó karácsonyi mesélésekre emlékeztet.
