Veronika a családjával együtt érkezett a találkozónkra, és amíg mi beszélgettünk, addig a férje, Mogyoró Kornél, a Veronaki zenekar zenei vezetője, zeneszerzője, ütőhangszerese, a Kult50 tagja boldog apukaként hol lelkesen labdázott a 4 és fél éves kislányukkal. Virággal papírsárkányt eregettek a hangulatos Duna-parti parkban, mindeközben a kéthónapos Jakab békésen aludt a babakocsiban...

Tavalyelőtt ilyenkor büszke anyukaként mesélted az akkor két és fél éves kislányotokról, hogy Virág nagyon vagány kiscsaj! Ez most is látszik rajta. Örökölte a zenei vénátokat?

– Az biztos, hogy rendkívül muzikális, ami persze nem meglepő, hiszen beleszületett ebbe a közegbe. Alig félévesen már velünk tartott a zenekar erdélyi turnéjára, 3 éves korában pedig már kívülről fújta szinte az összes dalunkat. Érdeklik a hangszerek, nemrég azzal állt elő, hogy csellózni szeretne, egyébként meg színésznőnek készül. Ha belegondolok, annak idején én is ennyi idősen döntöttem el, hogy színpadi előadó leszek.

A kistesójához hogyan viszonyul?

– Meglepően jól fogadta az öccsét, és imádja a kicsit. Szerintem ez részben annak tudható be, hogy ideális a korkülönbség közöttük. Az én megközelítésemből mindenképpen az, mert amíg Virág kisebb volt, nem tudtam volna elképzelni, hogy ne 100 százalékban rá összpontosítsak. A kislányom most már a korának megfelelően elég önálló, tehát már eljött az ideje annak, hogy elkezdődjön nála egyfajta leszakadás, ugyanakkor ez még nem olyan nagy korkülönbség, hogy a későbbiekben ne tudnák „beérni egymást” Jakabbal.

Júniusban a zenekarotok fellépett az egri Kaláka Fesztiválon, ahová családostól mentetek. A kisfiad hogyan viselte az első „koncertjét”?

– Nagyon jó fej volt és rendkívül alkalmazkodó. Van egy fantasztikus barátnőm, aki egyébként bébiszitter, 14-15 éve ismerjük egymást, ezért is ragaszkodom hozzá. Annak idején Virágra is ő vigyázott a turnéinkon, meg mindenhol máshol. A kislányom születése után hamarabb munkába álltam, mint most Jakabnál, mert Virág csak 2 hónapos volt, amikor én már stúdióztam.

Most milyen érzés volt újra közönség előtt játszani a hosszú kihagyás után?

– A karanténidőszak alatt a zenekarunk sok online aktivitással jelentkezett: koncerteket, zenés-mesés foglalkozásokat tartottunk a gyerekeknek és a családoknak, így tartottuk a kapcsolatot a közönségünkkel. Hogy milyen érzés volt újra élőben énekelni? Amikor még csak vártam és vágytam rá, akkor még nagyon távolinak tűnt egy ilyen lehetőség, de most, amikor újra ott álltam a színpadon, az olyan csodálatosan természetes volt számomra! Engem inkább az a pillanat érintett meg nagyon, amikor Jakabbal megérkeztem a szállásunkról a koncert helyszínére, ahol a fiúk éppen a hangbeállásra készültek. Amikor megláttam együtt az egész csapatot, na, akkor majdnem elbőgtem magam... Odamentem hozzájuk, bemutattam nekik a fiamat, aztán húztam egy képzeletbeli vonalat és onnantól kezdve visszaléptem a régi életembe. A koncerten pedig nagyon jó volt látni, ahogy kicsik és nagyok önfeledten táncolnak, és közben velünk együtt éneklik a dalokat.

"Anyukám szerint a nagymama nekem mindig többet engedett meg, mint a testvéreimnek. Talán azért is, mert amolyan tűzrőlpattant, cserfes kislány voltam..."

Az anyai nagymamád, Varga Katalin elsősorban gyermek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként vált ismertté és népszerűvé. Igaz, hogy különleges kapcsolat fűzött hozzá?

– A mama fiatal felnőtt koromban költözött hozzánk, és az élete utolsó tíz évét nálunk töltötte. Az írógépét a mai napig őrzöm. Egészen addig a Közraktár utcában lakott, az ő különleges birodalmában. Számomra az egész lakása olyan volt, mint egy varázsműhely. A „titokzatos” szobája igazi kincseket, régi játékokat, fényképeket, könyveket rejtett, imádtam oda besurranni… Amikor még vidéken laktunk, nyaranta több hétig nála vakációztam. Az ott töltött idő alatt rengeteget játszottunk, olvastunk, és az ő társaságában a piacon való bevásárlás is nagybetűs Élményt jelentett. A mamám egy nagyon nagy tudású, rendkívül művelt asszony volt, aki ráadásul kiváló pedagógiai érzékkel bírt, és játékos formában tanított bennünket. Anyukám szerint a nagymama nekem mindig többet engedett meg, mint a testvéreimnek. Talán azért is, mert amolyan tűzrőlpattant, cserfes kislány voltam, már akkoriban is meglehetősen határozottan képviseltem a véleményemet, és ez valószínűleg tetszett neki.

Ha jól tudom, a művészi pályád induláskor is több mindenben segített neked.

– A mama már az első fontosabb projektemnél, az Apró Színháznál is partnerként támogatott: rengeteget segített az anyaggyűjtésben, és közben elleshettem tőle a meseírás fortélyait is.

Akkoriban mennyit érzékeltél abból, hogy az imádott nagyid ismert és közkedvelt szerző?

– Bár gyerekkoromban is tudtam, hogy a mamám híres író és költő, csak a halála után tudatosult bennem igazán, hogy milyen jelentős életművet hagyott maga után. Azóta mintegy küldetésemnek tekintem, hogy a művészi örökségét továbbadjam a következő generációknak.

Mostanra már többszörösen megvalósítottad ezt a vágyadat, és a zenekaroddal dalokká varázsoltad a nagymamád legismertebb műveiben szereplő nagyszerű írásokat.

– Amikor a Veronaki-val zenei anyaggá gyúrtuk a könyveit, sajnos a mamám már nem élt, úgyhogy ő most az égből hallgatja ezeket a zenéket.

"Célunk, hogy a nagymamám kiváló és nem kevés humorral fűszerezett költeményeit dalainkon keresztül ismertessük meg a gyerekekkel."

Például Magyarország egyik legismertebb gyerekkönyve a zenekarotok 2019-ben megjelent lemezén éledt újjá. Tavaly a Mosó Masa Mosodája Fonogram-díjat nyert Az év hazai gyermek albuma kategóriában.

– Ezzel a lemezzel tovább folytattuk azt a hagyományt, amit már a Gőgös Gúnár Gedeon megzenésítésével elkezdtünk. Célunk, hogy a nagymamám kiváló és nem kevés humorral fűszerezett költeményeit dalainkon keresztül ismertessük meg a gyerekekkel. A megzenésített versek mellett a korongon található még két mese is, és az albumot egy, a betűk tanulását segítő könyv is kiegészíti.

Annak idején az Apró Színház alapítójaként, művészeti vezetőjeként és színészeként a társulatoddal tíz éven át kutattad a különböző népek kultúráját, és az így összegyűjtött anyagból zenés meseelőadásokat készítettetek. Mi több, a férjedet is ennek kapcsán ismerted meg.

– A színházi előadás alkalmával találkoztam Mogyoró Kornél ütőhangszeres-zeneszerzővel, és meghívtam, hogy dolgozzon velünk az „Apróban”. A közös munka olyan jól alakult, hogy később ő lett a zenei rendezőnk. Igazából az a szép a történetünkben, hogy mi a zenén és a mesén keresztül találtunk egymásra, mint emberpár. A munkakapcsolatunk az évek során alakult szerelemmé, és ezzel egy időben álmodtunk egy nagyot, majd megalapítottuk a Veronaki zenekart. A világzenei repertoárunkban a különböző kultúrák népzenéjét és gyermekdalait ötvözzük saját zenei elképzeléseinkkel. Amellett, hogy a zenekarunk egy fontos szakmai közeg, egy nagyon erős barátságokon alapuló, rendkívül összetartó alkotóközösség is.

Hogyan alakul az idei nyaratok?

– Júliusban viszonylag keveset koncerteztünk, de augusztusra már sorra érkeznek a meghívások: fellépünk majd a Fővárosi Állatkertben, és a Budai Várban is a Mesterségek Ünnepén. Szeptemberre is sok felkérésünk van már, sőt, ha minden a terveink szerint alakul, akkor egy erdélyi turné is vár ránk. Ha az összejön, akkor Jakab pont annyi idősen fog turnézni velünk Erdélyben, mint ahány hónaposan annak idején Virágot vittük magunkkal az erdélyi körútra. Úgy látszik, a gyerekeink számára ez afféle beavatás a zenész életbe (nevet).

"Felnőttként mindig arra törekedtem, hogy megőrizzem a játékos kedvemet, és most is rendületlenül hiszek a mesék erejében."

A zenekarotok énekeseként és mesélőjeként irigylésre méltó lelkesedéssel, hittel és elkötelezettséggel „foglalkozol” a gyerekekkel odafent a színpadon és azon túl is.

– Felnőttként mindig arra törekedtem, hogy megőrizzem a játékos kedvemet, és most is rendületlenül hiszek a mesék erejében. A mai napig őrzöm magamban azokat az érzéseket, élményeket és hangulatokat, amelyek annak idején kisgyermekként az én kis falumban belém ivódtak. Sokáig kerestem, hogy hol tudom újra átélni ezeket, aztán rájöttem, hogy a színpadon! A dalok és a mesék visszarepítenek a gyerekkoromba: általuk újra ott lehetek a tatárszentgyörgyi házunk udvarán, és a színpadon állva ugyanolyan boldognak érzem magam, mint annak idején, kislány koromban. Az pedig már a hab a tortán, amikor Virág velem együtt énekli a nagymamám írásaiból készült dalokat.