"Nagycsaláddal a hátam mögött, harmincévesen elkezdtem munkát keresni…"

Különlegesen indult Gábor pályája…

– Hát nem a szokásos módon, annyi biztos! A gimnázium után nem vettek fel a jogi egyetemre, ezért Los Angelesben tanultam angolul. Később a Kereskedelmi és Vendáglátóipari Főiskolára mentem. Az éneklés akkor került először igazán előtérbe, amikor az alhambrai baptista gyülekezetben találkoztam Czövek Istvánnal. A már majdnem nyolcvanéves ember annak idején az ötvenes években Budapesten operaénekesnek készült, és ilyen éltes korára is csodaszép, konzerválódott hangja volt! Onnantól heti egy alkalommal különórákat adott nekem Los Angelesben. Azzal a felszólítással küldött haza, hogy mindenképpen felvételizzek a Zeneakadémiára, de két évvel később, amikor idehaza meglátogatott, én még nem teljesítettem a kérését… De István nem hagyta annyiban: elvitt Antalffy-Zsíross Alberthez, aki komolyan elkezdett velem foglalkozni, felkészített a felvételire úgy, hogy én közben a kereskedelmi főiskolát is végeztem. A mesterem is úgy gondolta, hogy az énekesi pálya annyira kiszámíthatatlan, hogy jó, ha van mellette más képesítésem is. Közben jártam a Konzervatóriumba, tanultam szolfézst és összhangzattant, mindent, ami addig kimaradt az életemből. Ekkor már Bernadett is mellettem volt, és a diploma évében össze is házasodtunk. Egy év múlva, amikor a Zeneakadémiát elkezdtem, szinte a tanév legelején megszületett az első gyermekünk is.

Akkor még évekig nem lehetett könnyű az élet…

Nagycsaláddal a hátam mögött, harmincévesen elkezdtem munkát keresni, ami egy operaénekesnek nem annyira egyszerű…

– Bernadett szüleinél laktunk, és az én szüleim is folyamatosan támogattak minket – nélkülük biztosan nem sikerült volna ez a hatalmas vállalás! Pláne, hogy a család egyre gyarapodott, mire lediplomáztam, már három gyermekünk volt! Nagycsaláddal a hátam mögött, harmincévesen elkezdtem munkát keresni, ami egy operaénekesnek nem annyira egyszerű… Már az elején komoly döntés kellett ahhoz, hogy merre induljak: feleségemmel közösen elhatároztuk, hogy külfölddel is próbálkozom. Előéneklésekre és énekversenyekre jártam mindenfelé, egy osztrák és egy francia menedzser segítségével szép lassan beindult a pályám. Rennes-ben volt egy Nabucco-koncert, utána a Salome, majd a Jenufa a Scala-ban, aztán Salzburgban a Figaro házassága, Klagenfurtban az Ariadné Naxoszban és a Rigoletto – sűrű év volt a 2007-es! Egyre többet hívtak külföldre énekelni, és amikor kis megszakításokkal 11 hónapot töltöttem távol, ott volt előttünk a kérdés, hogy vajon ezt hogy bírja majd az egyre bővülő nagycsalád.

És hogy bírta?

– 2007-ben, akkor már négy gyerekkel elhatároztuk, hogy mostantól, ha lehet, együtt utazunk. Onnantól kisebb és hosszabb utakra is velem jött a család, jártunk együtt például Sydneyben, New Yorkban, Milánóban, Klagenfurtban, Franciaországban és Japánban is, a gyerekek közben vagy magántanulók lettek, vagy becsatlakoztak a helyi iskolába. Nem volt ez mindig könnyű nekik, közben mégis nagyon szerettek utazni, és nagyon ügyesen helyt álltak!

Lehetséges, hogy egy operaénekes a náthás-köhögős időszakokban nem kapja el a hét gyermek között ugráló-terjedő vírusokat?

– Hát sokszor lehetetlen nem elkapni, de célszerű akkorra időzíteni a betegséget, amikor nincs dolga az embernek…

A sűrű naptárba a pihenés is belefér?

– Nekem az utazás is pihenés, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az éneklést nem tekintem munkának. De az tény, hogy a család néha fellázad, és nemcsak úgy szeretne velem együtt utazni, hogy nekem közben dolgoznom kell, és vigyázni magamra, és rendszeresen beskálázom. Nyáron gyakran vagyunk a Balatonon is, a feleségemmel pedig próbálunk évente egy hetet kettesben tölteni, bár ez nem mindig sikerül.

Milyenek a hétköznapok ilyen népes családban?

Ahhoz, hogy együtt jól működjünk, rendnek is kell lennie, mert ha heten hétfelé szaladnának, és hétfélét akarnának, akkor anarchia venne minket körül!

– Zsúfoltak és sűrűek, a délutánokba keményen besegítenek a nagyszülők: nem könnyű feladat, hogy mindenki időben eljusson oda, ahová éppen mennie kell. Zenére például minden gyerek kötelezően jár legalább pár évig. De ahhoz, hogy együtt jól működjünk, rendnek is kell lennie, mert ha heten hétfelé szaladnának, és hétfélét akarnának, akkor anarchia venne minket körül! Egyedüli nehézségünk a hűtő kapacitása, épp nemrég kellett vennünk egy nagyobbat, hogy elférjünk benne. Kartonszámra vesszük a tejet, és három kiló hús az alap, amit egyszerre vásárolunk.

Szokták kérdezni, hogy mi a jó a nagycsaládban, ha közben annyi a nehézség? Szerintem minden! Annyi csodás emlékünk van a hét gyerekről egyenként és együtt is, hogy ez töltődés a javából! Egyébként láttam én már egygyermekes családot, ahol az az egy jobban leszívta a szülőket, mint minket a hét. Mi öt gyermeket terveztünk, de túlteljesítettük hála Istennek. És persze a támogatásnak, amit mindkét oldalról kapunk.

Közben megérkezik Bernadett is…

– Hogy mi a jó a nagycsaládban? Az, hogy annyira sokszínű! Hogy mindenki más, hogy összeadódnak a dolgaik, hogy mindenki másban jó! Alapvetően szerintem olyan ember vállal sok gyermeket, aki magasabb energiaszinttel rendelkezik, nekünk ez szerencsére mindig megvolt.

Annyira sok volt ez az energia, hogy amikor a hetedik gyermek is hároméves lett, és óvodába került, akkor Bernadett nem azt mondta, hogy „na, most végre hátradőlök, és pihenek”, hanem beleásta magát a csokoládékészítés világába, megtanult mindent, amit Magyarországon lehet, és nyitott egy csokiboltot?

– Ez az egész folyamat nekem óriási energiát adott, bele tudtam vinni a kreativitásomat, és a gasztro iránti szeretetemet! Szeretünk finomakat enni, és édesszájúak is vagyunk, így tényleg élvezem, amit csinálok! A csokoládé mellett a fő kedvencem a mousse torta, a boltban nagyon sokfélét lehet belőle kapni! Az alkotás minden nap örömet ad, jobban, mintha otthon pakolnék. A rend egyébként kivitelezhetetlen, nálunk mindig kisebb-nagyobb kupleráj van, húsz éve próbálok rendet csinálni, hasztalan. Ennyi embernek rengeteg cucca van, hiszen csak cipőből megszámlálhatatlan mennyiség van az előszobában! Tegnap rendbe raktam a konyhát, de úgy igazán, örültem neki! Aztán húsz perc múlva a nagyfiam elkezdett főzni, és nemsokára minden ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt…

Van alkalom egyenként foglalkozni a gyerekekkel?

A vacsoraasztalnál annyian vagyunk, hogy szinte lehetetlen mindenkinek szóhoz jutni.

– Gábor a kisebb utakra felváltva visz magával egy-egy gyereket. Én vásárolni megyek velük, vagy a cukrászdába. A kicsikkel esténként jókat lehet beszélgetni, a nagyokkal meg gyakran éjjel találkozunk… Igaz, hogy a vacsoraasztalnál annyian vagyunk, hogy szinte lehetetlen mindenkinek szóhoz jutni, gyakran a nagyszülők is velünk esznek, úgyhogy egészen hangos a társaság!

És férjjel közös idő?

– Nem egyszerű! Sokszor mérlegelni kell, szervezni, kacifántos tud lenni egy-egy nap. De reggelenként sokszor együtt kávézunk, vagy este, ha belefér, megnézünk egy filmet és borozunk.

– Az első csokikészítő tanfolyamot is együtt végeztük! – szól közbe Gábor. – Éppen Franciaországban voltunk, közel az ország egyik legjobb csokoládégyárához, a Chocolaterie de Puyricard-hoz. Gondoltunk egyet, és elmentünk az egynapos gyorstalpalóra – onnantól tudja Bernadett, hogy a hét gyermek mellett ezzel is szeretne foglalkozni… És olyan finomakat készít, hogy ebben is szívesen támogatom!

Gábor szerint:

Csoda: Karácsony, amikor együtt van a nagycsalád, minél többen, egészségben

Ajándék: Ugyanez

Lendület: Alapvető dolog

Álmok: Hogy megérjem, amikor már nagyon sok unokám van!

Derű: Együttlét

Bernadett szerint:

Csoda: Család

Ajándék: Gyerekek

Lendület: Minden! Az életünk!

Álmok: Hogy mindenki a helyén legyen!

Derű: Együttlét

Ezek az interjúk is érdekesek lehetnek: Mocsai Lajos: „A nevelés gyönyörűszép közös játék!”, „Isten előtt a legnagyobb vizsga, hogy milyen értékrenddel bír a gyermekünk”