Igaz mese szívszorító mondatokkal – bábelőadás készült az örökbefogadásról - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Igaz mese szívszorító mondatokkal – bábelőadás készült az örökbefogadásról

2021. nov. 18. 6:00
Családban élni jó

Egy, a témáját tekintve is rendhagyó előadással gazdagodott az elmúlt hetekben a Budapest Bábszínház repertoárja. A Kisrigók egyik különlegessége, hogy igaz történetet dolgoz fel: három gyermek hazatalálásának, örökbefogadásának történetét. A bemutató kapcsán a rendezővel, Hoffer Károllyal beszélgettünk.

A bábszínházi adaptáció Paulon Viktória hasonló című könyvéből készült. Az írónő a férjével közösen három idősebb gyermeket, méghozzá három testvért fogadott örökbe. Később Kisrigók – Három gyerek hazatalál címmel mesekönyvet írt, amelyből örökbefogadott gyermekeinek hiányzó, fiktív előtörténetét ismerhetjük meg.

„Csabó ötéves, Szaszka hat, Gigi még csak négy. Egyikük gyerekotthonban lakik, a másik kettő nevelőszülőknél. Nincs igazi otthonuk, nincs igazi családjuk, nincsenek saját játékaik és szép könyvespolcuk. De nagyon bátrak, van varázstelefonjuk és egy hírvivő, beszélő galambjuk, Kukrú, aki mindenben segíti őket. Mert hiába választja el őket egymástól sok-sok kilométer, mégis tudják, hogy testvérek és összetartoznak, együtt kell élniük. Legyőznek minden akadályt, kicselezik a felnőtteket, átmásznak falon, kerítésen, hogy összetalálkozhassanak, mert összetartoznak” - olvashatjuk a könyv ajánlójában, és egy ideje az október végén bemutatott bábszínházi előadás holnapján is. Merthogy Hoffer Károly rendezőt megihlette ez a szívmelengető történet, és egy mesés elemekkel átszőtt, varázslatos produkciót álmodott a színpadra a nem mindennapi téma köré.

A könyv adta az ötletet

Károly elmondása szerint Paulon Viktóriával már több éve ismerték egymást, amikor a bábelőadás ötlete megfogalmazódott benne.

– Viki többször járt nálunk a bábszínházban a gyerekeivel – kezdi Károly. – Egy kedves kolléganőm révén találkoztam velük, és a sors úgy hozta, hogy a kapcsolatunkból barátság lett. Viki már akkoriban mesélt a Kisrigók című blogjáról, úgyhogy én azon keresztül ismertem meg az ő történetüket. Nagyon tetszett az a nyíltság, az a pontosság, amivel Viki végigvezette az olvasót a gyerekekkel való találkozáshoz és az örökbefogadásukhoz vezető küzdelmes úton. Rendkívül őszintén írt arról is, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük azután, hogy egy család lettek. Aztán megírta a könyvet és én hihetetlenül boldog voltam, amikor a kaptam tőle egy dedikált példányt. Már az elolvasása után megfogalmazódott bennem a bábszínházi előadás gondolata, legalábbis olyan szinten, hogy „talán majd egyszer”, de aztán a rengeteg munkám mellett az ötlet csak sodródott és sodródott…

A téma nagyon is aktuális

De vajon mi adta meg végül a kellő lökést Károlynak ahhoz, hogy úgy döntsön, bábszínpadra viszi ezt a szívének oly kedves történetet?

– Egyrészt a gyerekeimnek köszönhetem – mondja mosolyogva. – A fiam hatéves lesz hamarosan, a kislányom háromesztendős, vagyis már mind a ketten óvodások. És mind a ketten eljutottak abba a korba, hogy nap mint nap rengeteget kérdeznek mindenféléről, beleértve a családi kapcsolatainkat, vagy azokat az időket, amikre nem emlékeznek. A kérdéseikre kapott válaszokból pedig folyamatosan újraértelmezik és -fogalmazzák a világot, és a koruknak megfelelő szinten megpróbálják elhelyezni magukat benne. Az ő érdeklődésük, kíváncsiságuk, a komolyabb témák iránti nyitottságuk nagyban hozzásegített ahhoz, hogy úgy érezzem, mostanra felvérteződtem annyira, hogy elővegyek egy ilyen típusú, nagyon érzékeny, finom anyagot, ezt a sok szempontból rétegzett, nagyon is aktuális, mégis méltatlanul mellőzött témát. Miután Viki boldogan rábólintott az ötletemre, Gimesi Dóra, a Bábszínház irodalmi vezetője elkészítette a bábszínpadi adaptációt.

Kihívás a javából

Károly arról is mesél, hogy a Kisrigókkal először szólítja meg az ovis és kisiskolás korosztályt, ami igencsak nagy próbatételt jelentett számára.

– Ahhoz, hogy hat pluszos korosztálynak készítsek előadást, valamilyen egészen különleges receptorral kell rendelkeznem, emellett ehhez a korosztályhoz nagyon pontos felkészülés, nagyon pontos tudás, sokkal több odafigyelés és tapasztalat szükségeltetik, mint amikor nagyobb gyerekeket akarok megszólítani. Tudnom kell, hogy fejlődéslélektan szempontjából hol tartanak, milyen az asszociációs képességük, képileg mi az, ami számukra befogadható, vagy hogy mi az a humor, amire „vevők” és amit megértenek egy ilyen témájú előadásban.

A rendező azt is hozzáteszi: a Kisrigók nem is annyira az örökbefogadásról, hanem inkább az azt megelőző időkről szól.

– Az eredeti történet attól izgalmas, hogy miközben a valóságra épít, bizonyos fikciós elemekkel és varázsmotívumokkal csodás mesévé kerekíti ezt a szívbemarkoló történetet – magyarázza Károly. – A bábelőadás ugyanakkor fordít egyet a valóságon, abból a szempontból, hogy amíg a való életben Viki és a férje, Laci egyesítették a családot és küzdöttek le minden akadályt azért, hogy örökbe fogadhassák a három gyereket, addig a mi változatunkban a három testvér tud egymásról, csak még soha nem találkoztak. A leghőbb vágyuk, hogy találkozzanak egymással, egy helyen éljenek, és aztán találjanak maguknak egy anyát és egy apát.

A történetben az is érdekes, hogy mindegyik gyerek máshonnan érkezik, és mindhármuk mellett van egy-egy nevelőszülő, akik viszont eltérő nevelői attitűdöket képviselnek. Szaszkának jut a legkeményebb sors a meglehetősen agresszív, a kislányra kevéssé odafigyelő nevelőpapával, ezzel szemben Csabó oldalán ott látjuk a nagyon tüchtig Böbi nénit, aki bár komolyan veszi a szabályokat, rengeteget lehet rajta nevetni. Harmadikként pedig ott van egy igazán szerethető, roppant kedves, falusi nevelőmama Gigi mellett.

Csapatmunka a színpadon és a kulisszák mögött

A rendező három egyetemi hallgatót választott főszereplőnek. Ezzel kapcsolatban Károly rögtön egy érdekes párhuzamot von az előadás témája és a fiatalok „szerepeltetése” között.

– Emlékszem, annak idején, amikor ötödéves egyetemistaként a Bábszínházhoz kerültem, egyáltalán nem volt könnyű eligazodni és megtalálni a helyemet egy jól működő társulatban, úgyhogy teljesen átéreztem az egyetemisták helyzetét – idézi fel a kezdeteket. – A beilleszkedés-befogadás folyamatát elősegítendő úgy gondoltam, hogy a fiatalok mellé választok egy-egy fantasztikus, tapasztalt kollégát a társulatból, a nevelőszülők szerepére. Ők mindhárman egyébként több karaktert játszanak a Kisrigókban. Nagyon bíztam benne, hogy jól működik majd a kémia a három páros között, és büszkén mondhatom, hogy teljesült ez a vágyam. A próbafolyamat végére igazán összeszokott kettősök alakultak, akik csodásan segítik egymást, ami nekem külön öröm. Fontos feladat jut még az előadásban az anya és az apa karakterének, akik, ahogy mondani szoktam, mesélő teremtőként vesznek részt a történetben – meséli Károly, aki nem csak rendezője, de látványtervezője is előadásnak.

– Időnként összeveszik a fejemben a tervező és a rendező, és akkor gyepálják egymást rendesen: hol a tervező szidja a rendezőt, hol meg fordítva – jegyzi meg nevetve Károly. – Egyébként a feleségemmel, Wunder Judittal közösen dolgoztuk ki a Kisrigók vizuális dramaturgiáját. Ő is látványtervezőként tevékenykedik, de közben animációs filmrendező is. Judit volt a ”külső szemem”, emellett nagyon szép és kimondottan izgalmas animációkat készített az előadáshoz.

Nehéz téma, sok humorral

A rendező hozzáteszi: már annak idején a könyv olvasásakor is felfigyelt jó néhány olyan mondatra, amely különösen megérintette, elgondolkodtatta, szíven ütötte.

– Természetesen mindegyik karakternek van olyan mondata, amit nagyon szeretek: szívbemarkolóan szép gondolatok vannak a regényben is, meg az előadásban is. Amit még fontosnak tartok a történetből: a könyvben kevés szó esik a leendő szülők szorongással teli várakozásáról, arról az örömteli izgalomról, amivel a gyerekek fogadására készülnek. Nyilván a hat pluszos korosztályt kevéssé érdekli ez a szál, mégis azt gondolom, hogy egy családi előadásban hasznos lehet, ha erre is kitérünk. Dórival írtunk egy-két rövid jelenetet, Viki szövegeire építve, amelyben a szülők érzéseit is megismerhetjük.

Károly elmondása szerint bár az előadás komoly mondanivalóval bír, tele van humorral.

– Erre különösen odafigyeltem. Nehéz téma, de közben mégis elrejtettünk benne sok-sok olyan apró dolgot, amiken a 6-7 évesek is jóízűen tudnak nevetni. Emellett nyilván van egy-egy nehezebb, meghatóbb pillanat is, mert túl azon, hogy egy varázslatos meséről van szó, nem hagytuk ki belőle a küzdelmes, lelket próbáló részeket sem. Sok nagyon szívszorító mondat van ebben az igaz mesében, amitől végképp megérte megcsinálni.

„Így volt teljes az az este”

Érdekességképpen Károly azt is elújságolja, hogy az előadás házi bemutatóján Viktória is részt vett a gyerekekkel.

– Az egy csodapillanat volt! – mondja ragyogó arccal. – Elárulhatom, hogy életemben nem izgultam még annyira, mint akkor, a fiatal kollégákkal egyetemben, hiszen azok a gyerekek, akikről szól ez a történet, ott ültek a nézőtéren és végignézték az előadást. Eleve fura élmény lehetett számukra, hogy valaki megálmodta őket bábban, plusz azt is érdekes élményként élhették meg, hogy vajon kik lehetnek azok a színészek, akik mozgatják „őket”. Szerencsére mind a hárman nagyon jól fogadták a bábszínházi produkciót: azt éreztem, hogy rendkívül lelkesek, nagyon együtt lélegeznek az előadással és örülnek minden apró pillanatnak. Másrészt igen hamar barátságot kötöttek a párosok, tehát a gyerekek és az őket játszó színészek, ami megerősített abban, hogy jól választottam, illetve, hogy jól eltaláltuk szereplőket az előadáshoz. Vikiék a premierre is eljöttek, ami szintén nagy élmény volt, és ami külön örömmel töltött el: amikor az előadás végén a színészek behívták az alkotókat a tapsrendre, akkor Viki behívta a gyerekeit is a színpadra és ott óriási tapsot kaptak. Láttam rajtuk, hogy teljesen zavarban vannak, érthetően, mert egy meglehetősen fura és szokatlan élményben volt részük, de számomra az ő jelenlétükkel volt teljes az az este.

Nem lehet elég korán kezdeni

A beszélgetésünk végén megkértem Károlyt, hogy fogalmazza meg, számára mi a legfontosabb mondanivalója, az üzenete a Kisrigók-elődásnak.

– Nagyon nehezen fogalmazok meg üzeneteket – válaszolta mosolyogva. – Gimesi Dóri egyszer azt mondta, hogy véleménye szerint ez az előadás mindenkinek szól: annak, akinek még nincsen gyermeke, de majd szeretne szülővé válni, meg annak is, aki már édesanya/édesapa és már tudja, hogy egy gyermek milyen nagy ajándék és milyen semmihez sem fogható csoda az élettől. És érdemes megnéznie annak is, aki nem szeretne gyermeket vállalni. A Kisrigók szól azoknak a gyerekeknek, akik tudják, hogy mit jelent az örökbefogadás, vagy azért, mert a környezetükben láttak rá példát, vagy mert saját maguk megélték, de sokat adhat azoknak is, akiknek eddig fogalmuk sem volt arról, hogy ez mit jelent. Azt gondolom, hogy még ha olyan történettel találkozunk is, ami nem feltétlenül a miénk, akkor is nagyon fontos, hogy elindulhat egy beszélgetés, egy diskurzus az adott témáról, ami által talán érzékenyebbek leszünk a világra, a másik problémáira vagy életére, és úgy érzem, ezt nem lehet életkorhoz kötni. Hiszek abban, hogy az ennyire finom és érzékeny témákkal is érdemes már kicsi korban is foglalkozni.