Mozgássérült fiatalok próbálták ki elsőként Budapesten a Cifrapalota játszóteret, aminek minden elemét úgy alakították ki, hogy egészségesek és fogyatékkal élők egyaránt örömüket leljék benne.

Itt még a körhinta is akadálymentes, így bárki könnyedén és biztonságosan játszhat rajta. Lehet zenélni, homokozni, társas- és logikai játékot játszani. Ezeket úgy tervezték meg, hogy a látássérült gyerekeknek is élményt nyújthasson. Nagy hangsúlyt fektettek a megjelenesére is. Minden tárgy a népmesék világát tükrözi – hangzott el az M1-en.

– Azt gondolom, hogy fiatal korban lehet a legjobban a gyerekeket megtanítani arra, hogy ha a sérült gyermekek az ép gyermekekkel együtt tudnak játszani, onnantól kezdve nekik természetessé válik és a felnőtt korukban is teljes értékűen tudják ezeket a dolgokat kezelni – mondta Tóth Zoltán, mozgáskorlátozott.