Hozzátartozójának kiadva magát hívott fel egy egyelőre ismeretlen november 15-én egy idős férfit. A telefonáló – akit az idős unokájának hitt – a férfinak azt a történetet adta elő, hogy ittasan vezetett és balesetet okozott, ami miatt eljárást fognak ellene indítani. A nyomaték kedvéért a telefonáló szintén ismeretlen társa rendőrnek kiadva magát azt mondta, ha egy általuk megadott számlaszámra átutalnak 1,7 millió forintot, a sértett rokona megússza a büntetést – idézte a rendőrség közelményét a hirado.hu.

A kért összeget a csalók meg is kapták, amit számlájukról több részletben fel is vettek. A nyomozás során kiderült, hogy a számlaszám, melyet a sértettnek az utaláshoz megadtak, a 25 éves budapesti Sz. Róberthez köthető, aki élettársával, a 22 éves Cs. Alexandrával együtt vette fel a kicsalt pénzt.

Feliserték a csalást

Ugyanezzel a történettel kerestek meg a csalók egy másik férfit is november 19-én, akitől szintén 1,7 millió forintot kértek azért, hogy rokona ellen ne induljon eljárás. Szerencsére itt a kiszemelt áldozat felesége rájött az átverésre és nem utalták el a kért összeget, majd az esetről értesítették a rendőrséget.

A csalássorozat tovább folytatódott november 28-án. Ekkor már 2,2 millió forintot követeltek a felhívott házaspártól, akik el is mentek bankjukba, de szerencséjükre a tranzakciót nem tudták azonnal végrehajtani. Időközben beszéltek igazi rokonukkal is, aki rádöbbentette őket a csalásra.

A BRFK unokázós nyomozócsoportja november 29-én Budapest XIV. kerületében egy Szatmár utcai lakásban elfogta a 25 éves budapesti Sz. Róbertet és élettársát, a 22 éves Cs. Alexandrát, akiket csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat. A bíróság mindkét gyanúsított esetében bűnügyi felügyeletet rendelt el.

(fotó: Shutterstock)